A Bizottság új elnökének megválasztása is azt igazolta, hogy politikai akarat híján az EU nem kíván eljárni olyan kormánypártok ellen, amelyek kárt okoznak a demokráciának saját országukban. Így látja a helyzetet Jan-Werner Müller, a Princeton-i Egyetem politológia professzora. A vendégkommentár emlékeztet arra, hogy győzelme utáni első nyilatkozatban Ursula von der Leyen igen megengedően nyilatkozott a kelet-európai tagállamok belső állapotáról. De a megértés gesztusa érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a PiS és a Fidesz döngeti a mellét, mármint hogy ők hozták a hajszálvékony többséget a német politikus számára. Hogy ezért most VDL hálás mutatkozik-e, az az ő dolga, ám a kilátás, hogy az EU túlzott megértést mutat a magyar és a lengyel jogállam ügyében, az rámutat a védekezésre kényszerülő európai demokrácia szerkezeti gondjára.
A 7-es paragrafus karantént jelent: az unió dolgába onnantól kezdve nem szólhat bele egy olyan állam, amely nem tartja magát az alapértékekhez. De sok kormányfő számára még ez az alapjában enyhe szankció is elképzelhetetlen. Azon kívül a magyarok és a lengyelek esetében nem is lesz belőle semmi, mert a hatalmon lévő két párt kölcsönösen fedezi egymás hátát. A két ország sikeresen hiúsította meg Frans Timmermans bizottsági elnöki ambícióit, vagyis beleszólt egy olyan testület összetételébe, amely illetékes a megtorló intézkedések ügyében. Ez újabb szerkezeti hiba az EU-ban. És amit von der Leyen idáig mondott, az meglehetősen ködös. Úgy hangzik, mintha pártpolitikai szempontok határozták volna meg mindazt, amit az alelnök idáig a jogállam ügyében tett. (A Fidesz és a PiS pont ezt sugallja, megfejelve azzal, hogy Soros mozgatja a szálakat.)
Az igaz, amit von der Leyen kifejtett, hogy ti. senki sem tökéletes, ám a Freedom House csupán egyetlen uniós tagot tart részben szabadnak: Magyarországot. És az Európai Bíróság csak egyetlen kormány: Lengyelország esetében állapította meg, hogy a reform felszámolja az igazságszolgáltatás függetlenségét. És aki itt téves meggondolásból visszafogja a bírálatokat, az kiábrándítja azokat a lengyeleket és magyarokat, akik a belépéskor elhitték, hogy immár lehetetlen visszatérni a régi, tekintélyuralmi időkhöz. Ám itt a politikai elszántság hibádzik, elsősorban a Néppárt részéről. Weber igencsak hozzájárult ahhoz, hogy Budapesten puha autokrácia épülhetett ki. A végén azután hiába érvelt a Fidesz tagságának felfüggesztése mellett, egy-két párt gyorsan értésére adta, hogy esze ágában sincs ilyesmi. Úgy hogy Járóka Lívia az EPP javaslatára alelnök lett Strasbourgban.
Közben Orbán szépen felszámolta az MTA önállóságát, noha az ország egyik utolsó független intézményéről volt szó. Az európai konzervatívok meg sem mukkantak. Weber ugyan mondogatta, hogy itt vörös vonal húzódik, ám a magyar miniszterelnök ezúttal is simán átgázolt azon. Az EU számára azonban megengedhetetlen, hogy bárki módszeresen megpróbálja szétverni a bíróságok szuverenitását, a választásokat befolyásolni, meggyengíteni a sajtó függetlenségét. Itt a tét nem valami apró probléma, hanem alapvető politika viszály. Gerjesztői az egész unió lényegét veszik célba. Ez von der Leyen számára is világossá válik, mert ő meggyőződéses európaiként pontosan tudja, miként működik az unió.
Az új szlovák elnökasszony egy sor kérdést másként ítél meg, mint a többi visegrádi állam. Ez derült ki abból az interjúból is, amelyet az újság volt főszerkesztője készített Zuzana Caputovával, miután a politikus a szomszédos államok után Párizsban járt és ott Macronnal tárgyalt. Mint közölte, ő egyértelműen támogatja az EU- és NATO-tagságot. A politikus, aki Prágában felkereste Vaclav Havel sírját, majd Milos Zeman államfő nem fogadta, illetve Varsóban elismeréssel adózott a rendszer által mumusnak tekintett Lech Walesa történelmi szerepének, kifejtette, hogy számára fontos volt tisztelegni azok előtt, akik ugyanazokat az értékeket vallják, mint ő. Ami pedig a mai vezetőket illeti, róluk azt mondta, hogy a normák egy részét tekintve azonos állásponton vannak, ám bizonyos ügyekben eltér a megközelítésük.
Úgy látja, hogy a visegrádiakat összeköti a közös történelem és a földrajzi közelség. Természetes, hogy bizonyos kérdésekben azonosak az érdekeik. De ezen felül az is szükséges, hogy aktív és konstruktív partnerek legyenek az egész unió számára. Vissza kell térniük az európai alapértékekhez, így a földrész egységéhez, a demokráciához, a jogállamhoz.
A migrációról szólva rámutatott, hogy az az egész EU gondja. Ez a régión belül kényes kérdés, mert a lakosságnak nemigen van tapasztalata másfajta kultúrákkal, idegen emberekkel. De csatlakozni kell azokhoz az országokhoz, amelyek keresik a megoldást, még akkor is, ha a négyek nem jelentenek célpontot a menedékkérők számára. Itt két tényező között kell egyensúlyt találni: egyrészt figyelembe kell venni az itteni népesség félelmeit, másrészt pedig a csoportnak szervesen ki kell vennie részét a rendezésből. Kitért arra is, a régión belül csak Szlovákia támogatja, hogy 2050-re semleges legyen széndioxid kibocsátás mérlege. Hozzátette, hogy az unió pontosan látja ezt, és nem is kizárólag V4-ek részeként tekint az országra.
A hírügynökség úgy véli, hogy mélypontra jutott a kelet-európai államok románca az atomenergiával, mert kétségbeesetten próbálják megújítani a reaktoraikat, de az idő és a pénz erősen szorítja őket. Paks-2 ügyében például már öt éve aláírták a megállapodást, ám még mindig nem tudni, mikor indul a munka döntő része. Míg a gazdagabb államok - Németország és Franciaország - a költségek és a környezetvédelmi kockázatok miatt haboznak a fejlesztések ügyében, addig a volt szocialista fertályon az a gond, hogy a nukleáris energia iránt érzett lelkesedés nem áll arányban a lehetőségekkel. Az eddigi létesítmények működési idejük végéhez közelednek, viszont egyre több energiára van szükség, és sürgető a széndioxid kibocsátás csökkentése is. Ily módon a magyar, a szlovák, a cseh, a román és a szlovén kormány a bővítésben gondolkodik. A bolgárok és a lengyelek viszont új erőművet terveznek.
Csak éppen az elképzeléseket gyakran derékba lövik a hatalmas költségek és a bonyolult tervezési megkötések az unió részéről. Ennélfogva az átfutási idő nemritkán meghaladja a 10 évet. Azon kívül egy-egy reaktor 15 milliárd euróba is kerülhet. És nem könnyű előteremteni a pénzt, amint azt Bulgária példája igazolja. Magyarországnak ilyen gondja nincs, mert az oroszok hitelt adnak. A megállapodás tükrözte Orbán és Putyin bensőséges viszonyát. De ettől még nem kezdődött meg a beruházás. Csaknem két évig tartott, amíg az EU rábólintott a programra és azóta újabb két esztendő telt el. A magyar kormány közvetve a Roszatomot okolja a késlekedésért. Így egyelőre csak az biztos, hogy a két új reaktor nem áll működésbe 2026-ban. Az orosz cég ezzel szemben az uniót hibáztatja az engedélyezés elhúzódásáért. A vezérigazgató azonban közölte, hogy a berendezések nagy részére már megkötöttek a szerződést és egymás után állapodnak meg magyar vállalkozásokkal is, hogy azok megépítsék a bázist a munkálatokhoz.
Éppen 100 éve bukott meg a magyar Tanácsköztársaság, annak rettenetes vérebe, Szamuely Tibor öngyilkos lett és azóta is egy kis burgenlandi erdőben van eltemetve. A 28 éves népbiztos szíven lőtte magát, miután átúszta a Lajtát és éppen az egyik kis település csendőrségén akarták kihallgatni. K und K-katonaként orosz hadifogságban lett kommunista, mi több, a leglelkesebbek közé tartozott, Lenin egyik bizalmasának számított. Tőle származik a vörös terror ötlete és rövid idő alatt ő lett Magyarországon a pannon Robespierre. Véreskezű volt egy olyan időszakban, amely amúgy is kifordult önmagából. A hóhér, aki a Lenin-fiúkkal végigsöpört az országon. Az áldozatok számát 500-600-ra becsülik. És közülük sokan milyen rettenetes halált haltak!
Ám 1919. augusztus 1-én ő is sorra került: Kun Béla szintén elmenekült, mert Ausztria jelezte, hogy menedéket kaphat, ám ez nem vonatkozott Szamuelyre. Ő új személyazonossággal próbált egérutat nyerni. Miután végzett magával, felvetődött, hol kellene végső nyugalomra helyezni. A bécsújhelyi izraelita közösség nemet mondott. Így az osztrákok egyszerűen áttették a holttestet a határon, de a magyarok sem kértek belőle. Sokáig ment ez a csiki-csuki, míg végre magyar földbe temették. De ott sem volt nyugodalma, ezért kiásták és titkos helyen újra elhantolták, a mai Sauerbrunn és Pöttsching között. (Akkor az még magyar felségterületnek számított – a szerk. megj.)
Az özvegye, a művész Szilágyi Jolán a 60-as évekig bombázta a magyar hatóságokat, hogy végre hozzák haza a proletariátus hősét. De az asszony az osztrákoknak is az agyára ment, ám érdemben nem történt semmi. Igaz, akik Szamuely után következtek a 20. században, azok a vérszomjat tekintve messze-messze túltettek rajta. Lehet, hogy éppen ezért merült szinte teljesen feledésbe.
