Gondolkodó szuperorganizmus - Minden, amit a hangyákról és a mürmekológusról tudni érdemes

A Föld legnépesebb hatlábúi. Már jócskán előttünk is itt voltak, s nagy valószínűséggel ők fognak eltakarítani minket. Lépten-nyomon találkozunk velük, mégsem értjük őket. Ezen nagymértékben változtat az ősszel megjelenő, A földi idegenek. A hangyák világa című tudományos ismeretterjesztő könyv, mely afféle hangya–magyar, magyar–hangya kéziszótárként funkcionálhat. A szerzőjével, Csősz Sándor biológussal beszélgettünk.

Itt van ez a hangyás pasas – gondolom, számtalanszor illették már ezzel a jelzővel. Ennél egzaktabbul hogyan nevezik a hangyakutatókat?

Mürmekológusnak hívnak a tudományos életben, ami a görög mürméx, azaz hangya szóból ered. Hangyakutatóként pedig leginkább taxonómiával és biodiverzitással foglalkozom.

Mi annyira vonzó a hangyákban, amiért feléjük fordult, s amiért a dinoszauruszokat is odahagyta, ha jól tudom?

Még egyetemista éveim alatt egy debreceni tanárom beszélt le az őslénytani irányról, mondván, abban nincs nagy lehetőség Magyarországon. Tévedett ugyan, de nem bántam meg soha, mert a hangyák kutatása volt amúgy a B tervem. A társas rovarok – darazsak, méhek, hangyák – közül mindig is az utóbbiak érdekeltek a legjobban: lenyűgözött az a végtelenül kifinomult, fejlett társas berendezkedésük, ami által a leginkább kitűnnek a rovarvilágból.

A vonzalom helyett az emberek többsége azonban idegenkedik tőlük, még ha a hangyaszorgalmat pozitív jelzőként is emlegeti. Mi lehet ennek az oka?

Szerintem ez tanult reakció, nem ösztönös. A gyerekek kicsi korukban minden mozgó dologhoz – bogarakhoz, gilisztákhoz, csigákhoz, kígyókhoz, szóval amit a felnőttek undorítónak tartanak – vonzódnak. Ha nem kezdenek el körülöttük jajveszékelni, pfújolni, nem beszélik le róluk, nem alakul ki a félelem és az undor irántuk, akkor ez a vonzalom nem változik át irtózássá.

Az idegenkedés mellett maga az idegenség is meghatározó lehet a hangyák megítélésében. Az ön könyvének címe is – A földi idegenek – erre utal, netán a sci-fikben a gyilkos űr-óriáshangyáknak osztott szerepkörre?

A könyvem nem sci-fi, nem fikció, hanem tudományos ismeretterjesztő irodalom. A földi idegenek cím pedig abból a hangya-ember közti „kölcsönös” meg nem értésből fakad, ami a két életforma kapcsolatát jellemzi. Hiába szeretné az ember antropomorfizálni a hangyákat, felruházva őket különféle emberi tulajdonságokkal, például az említett szorgalommal, a hangyáknál ezek a tulajdonságok nincsenek jelen. Ha lenne egy hangya–magyar és magyar–hangya értelmező szótárunk, talán a tárgyakat le tudnánk, értelmezve, fordítani egymás nyelvére, de a fogalmakat már nem. A hangyák és az emberek nagyon eltérő életformák, kölcsönösen nem tudnák társítani épp azokat a fogalmakat, amik a hangya- vagy az emberi létezést meghatározzák.

Az ön tolmácsolásával azonban talán mégis megérthetjük, mik is a „hangyaság” alapkövei.

Erre törekszem. Ha a hangyákat meg akarjuk érteni, a jéghideg logikának és az érzelemmentességnek kell előtérbe kerülnie; számukra nincs jövő, csak a jelen van, és egy számítógép egyszerűségével gondolkodnak. Egy hangyakolónia tulajdonképpen egy szuperorganizmus, ami él, növekszik, mérhető anyagcserével rendelkezik – és gondolkodik. A dolgozók a szuperorganizmus egymással összefonódott-összefüggő „sejtjei”, egy-egy dolgozó egyszerű viselkedéselemeiből alakul ki egy bonyolult viselkedési mintázat, ami a fészekre jellemző, és ami egy adott szituációban döntéshez vezethet, például, hogy két élelemforrás közül melyikhez menjenek előbb. Egy kolónia dolgozói ráadásul csakis egymással kommunikálnak, mindenki más – még egy másik kolónia egyede – számára is érthetetlenek, elérhetetlenek.

Hogyan kommunikálnak?

Elsősorban feromonokkal, az érintéses, a vizuális és az akusztikus (ciripelnek-dobolnak) jelzések csak ezt erősítik. Hangyaérzékeléssel egy többezres kolónia feromonfelhője olyan, mint számunkra egy vásári zsivaj. Ahhoz, hogy bármit is megértsek-közöljek egy ilyen közegben, oda kell mennem a másikhoz, és közvetlenül fel kell magamra hívni a figyelmet, hogy kövessen – a taktilis kommunikáció (csápjaikkal „megveregetik egymás vállát”) ezt a funkciót látja el a hatalmas feromonzajban.

Mindezt hogyan vizsgálja egy hangyakutató? Egy boly mellé telepszik és figyel? Vagy betelepíti az alanyait egy laborba?

Terepen is, laborban is. Vannak kifejezetten olyan hangyakutatók, akik a viselkedéssel foglalkoznak: figyelik a hangyák jövését-menését, a hangyaországutakat. Az egyik projektem keretében két munkatársammal karöltve jelenleg magam is magyarországi hangyaországutak forgalommérését végezzük. Ilyenkor nincs mese, oda kell menni és számolni kell.

Azt gyanítom, elég sok hangya menetelhet így hadoszlopokban – de mekkora a világ hangyaállománya?

A becslések szerint a jelenleg élő, 7,5 milliárd ember mindegyikére körülbelül egy kilogramm hangya jutna. Ami nem azért lehengerlő adat, mert milyen sok a hangya, hanem mert 2500 éve, az emberi népesség robbanásszerű növekedése előtt még mindez úgy nézett ki, hogy minden emberre a saját súlyával megegyező hangyamennyiség jutott a képzeletbeli batyujába.

Az emberek száma nőtt tehát jócskán, de mi a 140-160 millió éve, tehát még a dinók korában kialakult hangyák túlélésének titka?

Egyértelműen a magas szintű társas fejlettségük. Olyan szintre léptek szuperorganizmusként, amivel nagyon kevés „szólista” élőlény tud versenyezni. Egyedszámra nézve és a tömeget tekintve is az ízeltlábúak több mint harmadát a hangyák teszik ki. Legutóbb az Amazonas medencéjében végeztek egy úgynevezett kizárásos vizsgálatot, arra voltak kíváncsiak, a dögeltakarításban ki mennyire veszi ki a részét. Mint mindenütt, itt is a hangyák domináltak mindent, önmagukban 60 százalékát takarítják el az elhullt élőlényeknek, a maradék 40 százalékon osztozik az összes többi rovar és más állat.

Szorgosnak tűnnek, de fenyegeti-e őket az eltűnés, a kihalás veszélye, például a klímaváltozásból adódóan?

Egyes fajokat talán, de 16 000 hangyafaj létezik, így összességében nem tartom valószínűnek, hogy egyszeriben csak eltűnjenek. Pár éve Kaliforniában a madagaszkári hangyafajokkal foglalkoztam. Két új fajt is leírtam tudományos igénnyel, az akkor 10 éve begyűjtött fajok egyedei alapján. Kértem egy éppen akkor induló expedíció résztvevőit, a pontos koordináták megadásával, hogy gyűjtsenek be újabb egyedeket belőlük, így egy évtized múltával, de nem találták meg őket. Elképzelhető, hogy jóformán a szemünk előtt kihaltak.

Eddig 63 hangyafajt írt le taxonómusként. A biodiverzitás, a sokféleség jegyében említene két szélsőséges példát közülük? Mennyiben is tér el hangya a hangyától?

A legnagyobb hangyafaj, amit leírtam, kicsit nagyobb, mint 1 centi, a legkisebb 2 milliméteres. Az előbbi egy nagy, európai maggyűjtő hangya, az utóbbi egy afrikai apróság. Az általam is végzett integratív taxonómia egyesíti a morfológia és a molekuláris genetika vívmányait, mércéit – ezek alapján állapítom meg a fajhatárokat, és azt is, hogy új hangyafajjal van-e dolgom, és ha igen, milyen csoportba tartozik.

A hangyák, ahogy említette, sérülékenyek is lehetnek, de nem annyira veszélyeztetettek. Ők maguk azonban mennyire veszélyesek, mondjuk ránk, emberekre nézve?

A Kárpát-medencében a legveszélyesebb faj a Manica rubida, ez egy kétbütykös hangyafaj. Egycentis testhossz majd’ félcentis fullánkkal. Békés, sőt félénknek is mondható, kivéve, ha valaki beleül a fészkébe. Akkor komoly, darázscsípésszerű és hosszan elhúzódó fájdalommal számolhat. Észak-Amerikában a korábban Közép- és Dél-Amerikából behurcolt tűzhangya okoz riadalmat. Ennek nemcsak a csípése kellemetlen, de a befecskendezett mérge olyan allergén anyagokat tartalmaz, ami, ha valaki allergiás rá, gyors segítség híján halált okozhat. Ausztráliában pedig az ausztrál ugróhangya mérge évente több ember haláláért felelős, mint a cápák, skorpiók, kígyók, pókok és a mérges rovarok együttvéve.

Hangyányit foglalkozunk egy kicsit tudománypolitikával is! Korábban a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményvezetője volt, jelenleg az MTA Ökológiai Kutatócsoportjában dolgozik. Mit gondol a múzeum Debrecenbe költöztetéséről, és hogyan érinti a kutatóhálózat minisztériumi átvétele?

Egy múzeum nem csupán a benne tárolt tárgyak összessége, az csak a csontváz, hanem az azt rendező kutatók is jelentős részét képezik, a rangját-hírnevét is az ő szakértelmük biztosítja. Kétlem, hogy a mégoly kiváló Debreceni Egyetem egymagában képes lenne egy ekkora intézmény szakembergárdájának teljes feltöltésére. Érdemes megjegyezni, hogy nem csak rovarokról van itt szó, de más állatcsoportok, embertani gyűjtemény, növények, sőt őslények és ásványok is a múzeum kezelésében vannak. Szerteágazó anyagról van tehát szó, aminek kezelése-kutatása speciális szakértelmet igényel. Másfelől az előirányzott látogatószámot a fővárosban is csak nehezen tudta teljesíteni a múzeum, a keleti országrészbe költöztetése pedig az elérhetőségét még tovább nehezíti. A minisztérium szárnyai alá vett kutatóhálózat kapcsán nagyon kevés a biztos információ. Sajnos nem tudok erre érdemben mit felelni, érint, persze, minket is, de egyelőre nem látni, hogy a gyakorlatban ez mit fog jelenteni.