A túlélők még emlékeztetnek

Publikálás dátuma
2019.08.04. 12:39

Fotó: Yad Vashem
Az igaz történelem emberi történetekből áll. Erről beszélt az Ungváron nemrég lezajlott nemzetközi holokauszt-konferencián egy amerikai tudós, aki egyébként kiválóan tud magyarul. George Eisen szerint tehát nem az országok, vagy a vallások és ideológiák küzdelmére kell összpontosítani a figyelmünket. Az immár 75 éves történész – az amerikai Rochesterben működő Nazareth College rektor-helyettese – régóta foglalkozik a holokauszttal. Könyvet is írt a náci népirtás áldozatává vált zsidó gyermekekről. Megrendítő könyve a gyermeki játék elemzésén keresztül állít emléket a gettókban és a koncentrációs táborokban megölt mintegy másfél millió fiatalnak. Eisen gyakran jár Európában, a közelmúltban Budapesten is előadást tartott. Ennek központi gondolata az volt, hogy a holokauszt sokkal előbb kezdődött, mint ahogy azt gyakran említik. Az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban a nácik már 1941-ben tömeggyilkosságot követtek el és ehhez segítséget kaptak szövetségeseiktől, mindenekelőtt a magyar kormánytól. Ezt felidézni azért is aktuális, mert ennek a népirtásnak ebben a hónapban lesz az évfordulója. Az első bécsi döntés nyomán, Kárpátalja Magyarországhoz csatolásával 1939-ben több tízezer zsidó származású ember is magyar fennhatóság alá került. Köztük voltak olyanok is, akik menekültként hamis papírokkal bujkáltak. A magyar hatóságok egyes menekülteket internálótáborokba zártak, másokat megfigyelés alatt tartottak. Kárpátalja kormányzói biztosa Kozma Miklós lett, akinek oroszlánrésze volt a későbbi tragikus események kialakulásában. .Megszervezte, hogy a Szovjetunió elleni, 1941-es náci támadás után a zsidók egy részét összegyűjtötték és a senki földjére vitték, úgymond idegenrendészeti intézkedésként. A deportáltak nagy részét Kamenyec-Podolszkijba szállították. Ott pedig 1941 augusztus 27-28-án az SS és a többi náci szervezet emberei mintegy 23 600 zsidót meggyilkoltak - más vallású házastársaikkal együtt, ha velük tartottak. A megölt magyarok számát 10-15 ezerre becsülik. Erre is emlékeztek az Ungváron rendezett nemzetközi holokauszt-konferencián. A világ minden tájáról mintegy 150 résztvevő gyűlt össze, hogy felidézzék a történelmi eseményeket és hitet tegyenek amellett, hogy soha többé ne engedjék megismétlődni a vészkorszakot. Az idősebbek nagyra értékelték, hogy nagyon sok fiatal is elment a tanácskozásra, mert érdekli őket elődeik sorsa és fontosnak tekintik, hogy megismertessék vele a következő nemzedékeket is.  Lebovits Imre felidézte, hogy a magyar zsidóság mindig is hű állampolgára volt a hazának, legjobbjai pedig az élet minden területén – eredményeikkel - bizonyították hazaszeretetüket. Mindez azonban nem számított. Magyarország német megszállása – 1944 márciusa után – elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük, csillagos házakat, majd gettókat hoztak létre. A hallgatóságból talán nem is mindenki tudta, hogy a vidék zsidóságát marhavagonokban deportálták, többségüket az auschwitzi gázkamrákban ölték meg. Horthy Miklós kormányzó azonban tisztában volt vele, mi vár a magyar állampolgárságú zsidókra, de nem lépett fel ellene, pedig hatalmánál fogva megakadályozhatta volna a gyilkosságokat. Így zárult az a folyamat, amely már a negyvenes évek elején elkezdődött, s amelynek végén mintegy 450 ezer magyar állampolgárt adtak át egy idegen hatalomnak, hogy gázkamrákban végezzenek velük. Hiteles emberi sorsokkal ismerkedhettek meg az ungvári konferencián. Heisler András, a Mazsihisz elnök édesanyja történetével emlékezett arra, hogy a magyar zsidók - akik hazájuk törvénytisztelő polgárai voltak és semmilyen bűnt nem követtek el – maguk sem képzelték, ami valóság lett. Amikor a deportáltak – soraikban a mamával - megérkeztek Auschwitzba, látták, hogy a rámpán különválasztják az időseket és a fiatalabbakat. Azt gondolták azonban, hogy majd az utóbbiak dolgoznak azok helyett, akik már nehezebben bírnák. Pedig az egyik csoport mindig a halálba indult. Nem engedhetjük, hogy mindez feledésbe merüljön – mondta Barna Ildikó, az ELTE TTK tanszékvezetője, aki ugyancsak hosszú ideje foglalkozik a holokauszt témájával. És arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban is vannak olyan jelenségek, amelyeket meg kell állítani. A rasszizmus, a diszkrimináció és a még mindig létező antiszemitizmus arra figyelmeztet, hogy napjainkban is bármikor baj történhet. A tanácskozás résztvevőinek nem is volt kétségük, hogy jogos az aggodalom. De minden beszédnél többet jelentett az a pillanat, amikor elakadt a szó. Midőn saját sorsáról beszélt Lebovits Imre és felidézte, milyen szörnyűségeket látott a II. világháború végén, könnyek gyűltek a szemébe, elcsuklott a hangja és nem tudta folytatni. Ha más nem, ez minden résztvevőt meggyőzhetett arról, nem engedhetik, hogy a szörnyűségek megismétlődhessenek.  

A Facebook pénze: a nagy balhé

Publikálás dátuma
2019.08.04. 10:35

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Paul Newman legendás filmjében (A nagy balhé 1973) egy szélhámost alakít, aki könnyen ráveszi a maffiafőnököt, hogy látogassa a – csak virtuálisan létező – fogadóirodát. A Facebook 2020-ra ígért digitális pénze, a libra napjainkban legalább komoly viták forrásává vált. A közösségi média lelkes hívei főleg arról beszélnek, hogy a pénzügyek a jövőben egyszerűek lesznek, akárcsak egy faék. Mark Zuckerberg szerint a libra használói – akár bankszámla nélkül – ugyanúgy fizetnek majd okostelefonnal világszerte, ahogy sms-üzenetet írnak vagy bármit megosztanak. A szakértők azért ennél szkeptikusabbak. Szerintük az amúgy is ingatag nemzetközi pénzügyi rendszerben egy újabb kriptopénz tömeges használata növeli a kockázatokat. Igaz, az elmúlt években a bitcoinnal üzletelők közül néhányan meggazdagodtak, de – az árfolyam szélsőséges kilengései miatt – a virtuális pénzt használók veszteségei is igen nagyok voltak. A számok mindenesetre óvatosságra intenek. A gazdasági élet adatait gyűjtő Statista-platform szerint 2016-tól napjainkig a Földön körülbelül 40 millióan használnak valamilyen kriptovaluta tárolására alkalmas „pénztárcát” (blockchain wallet). Ehhez képest a Facebook már ma is mintegy 2,6 milliárd felhasználóval rendelkezik. A közösségi platform globális népszerűsége miatt valószínű, hogy a libra-hívők száma is százmilliókban lesz mérhető. Így nem meglepő, hogy az amerikai képviselők – pártállásuktól függetlenül – többnyire aggódtak, amikor nemrég kongresszusi meghallgatást tartottak a projekt részleteiről . Sokatmondó tény, hogy ennek puszta hírére a bitcoin árfolyama rögtön 11 százalékot zuhant. Az is jelzi a problémákat, hogy a librát júliusban egységesen elutasította a G7-ek pénzügyminisztereinek tanácsa. A résztvevők határozott álláspontja volt, hogy egy magáncég csak a kereskedelmi bankokra vonatkozó szabályok elfogadása esetén végezhet – a lényeget tekintve – pénzintézeti tevékenységet. 

Zárt rendszer

A sokat emlegetett, titokzatos blokklánc-technológia egy zárt infokommunikációs rendszer, ami egyike az internet szellemes alkalmazási lehetőségeinek. Számos területen használják, de a kriptopénz-változatát kifejezetten a pénzügyekre tervezték, amikor a 2008-as válság pusztító következményei miatt új, kreatív megoldásokat kerestek. A korábban biztonságosnak hitt bankrendszerből ugyanis az óriási veszteségek miatt sokan kiábrándultak. Ahogy Sík Zoltán Nándor cikke leírja (Élet és Tudomány 2018/45. szám), ez volt az egyik oka, hogy egy – a bankokat és a pénzügyi hatóságokat egyaránt kikapcsolni képes – „privát” fizetési rendszert is kipróbáltak. A blokklánc-technológiával elvben korlátlan mennyiségű, egyedi azonosítóval ellátott adat tárolható. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a rendszer tagjai között lebonyolított tranzakciók valamennyi részletét rögzítsék. A digitális pénz működése leginkább egy pénztárkönyv vezetéséhez hasonlítható, amelyben a lapok szigorú sorszámozással követik egymást. Minden lap alján a lezárt egyenleg átvitelként szerepel, s a következő oldal ugyanezzel az adattal indul. Ez biztosítja, hogy a pénztárkönyvből nem lehet észrevétlenül oldalakat eltávolítani. A blokkláncban a számítógép – bármilyen elnevezésű egységben (bitcoinban, librában) kifejezett – értékeket rögzít és azokat a partnerek között közvetíti. A lényeg: a fizetéseket, pénzmozgásokat tanúsító adatokat visszamenőlegesen sem szándékosan, sem véletlenül nem lehet megváltoztatni. A bitcoin esetében a blokkláncba bárki beléphet, de a Facebook tervezett projektje hozzáférést csak a jogosultaknak enged. Egyes kritikusai szerint nem lesz igazi kriptovaluta a libra, mert a blokkláncok esetében szokásos biztonsági elemeket csak korlátozott mértékben tartalmazza. A digitális pénz mindenesetre zseniálisan egyszerűnek és biztonságosnak látszik, bár megjegyzendő, hogy a milliárdnyi pénzügyi tranzakció (big data) tárolásához óriási szerver-kapacitásra van szükség. A szerverparkok pedig köztudottan rengeteg áramot fogyasztanak, és a hűtésük rendkívüli módon szennyezi a környezetet. A kriptovalutákkal azonban más természetű, kifejezetten pénzügyi jellegű bajok is vannak. 
A kereskedelmi bankok joggal félnek attól, hogy a libra miatt sok ügyfelet veszíthetnek el. Ám komoly monetáris szakemberek is ellenzik a tervet. Katharina Pistor, a Columbia Egyetem professzora például markáns kritikai véleményét az említett szenátusi meghallgatáson is elmondhatta. Szerinte a – valóságos fedezettel nem rendelkező – libra bevezetését jogi eszközökkel kell megállítani. Az igazi veszélyforrást éppen abban látja, hogy az új digitális pénz terjesztői sokat tanultak  a bitcoin kudarcaiból. Felismerték, hogy a technológiai innováció önmagában nem elég a tartós sikerhez. A pénzügyi hatóságokkal és a jegybanki vezetőkkel most folyó tárgyalások nem is titkolt célja az, hogy a libra a globális valuták egyike legyen. A Facebook számára a legjobb biztosíték természetesen az lenne, ha a tehetős kormányok és jegybankok válság esetén – a szükséges mentőcsomagok biztosításával – belépnének a rendszerbe. A professzor emlékeztette a képviselőket, hogy válságok idején a pénzügyi rendszernek – a likviditást minden körülmények között biztosító – „védőhálóra” van szüksége. Ennek létrehozása és fenntartása viszont egyetlen magánvállalattól sem várható. Az ok igen egyszerű: a részvényesek nem alkothatnak mindenkire kötelező pénzügyi jogszabályokat. Emellett az esetleges mentőakciókhoz szükséges tőkeerővel még a legnagyobb óriásvállalatok sem rendelkeznek. Mindez látható volt a 2008-as pénzügyi összeomlás után, amikor az amerikai jegybank (FED) és a szövetségi kormány több ezermilliárd dolláros bankmentésre kényszerült. De nem volt jobb a helyzet 2012 júliusában sem, amikor – az euróválság idején – Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy a közös valutát „bármi áron” meg kell menteni. A válságokat a pénzügyi rendszernek valahogy sikerült túlélnie, bár apró probléma, hogy a mentőakciókat minden államnak az adófizetők terhére, közpénzből kellett finanszíroznia.

A Facebook tervei

A librával foglalkozó tengernyi kommentárt olvasva látható, hogy alaposan átgondolt, gigantikus vállalkozásról van szó. A Facebook tulajdonosai vélhetően abból indultak ki, hogy a sorozatos adatkezelési botrányok sokat ártottak  az óriásvállalat tekintélyének. Többek között ezért is hoztak létre egy – egyelőre – 28 tagból álló szövetséget, amelyben a részvételt például a Mastercard és a Visa is vállalta: ezek kifejezetten pénzügyi világcégek. A 10-10 millió dolláros belépti díjból egy tartalékalapot hoznak létre, amelyből szükség esetén a libra-árfolyam stabilitását is biztosítani kellene. A Szövetség egyébként számít a további tőkeerős csatlakozókra, ezért a belépőknek a majdani bevételből külön jutalékot is ígérnek. Van olyan vélemény, amely szerint Zuckerbergék semmi újat nem találtak fel, a kriptopénz bejelentésével inkább csak a megrendült bizalmat akarják helyreállítani. Ám az mindenképpen egy új „világpénz” tervére utal, hogy a libra árfolyamát (stabil valutákból, állampapírokból álló) kosárhoz kötik, s a Szövetség dolga az árfolyam stabilizálása. Márpedig ez a lényeget tekintve egy virtuális térben létező, „világméretű jegybank” feladata. A Facebooktól való függetlenséget azzal is hangsúlyozzák, hogy a pénzügyi adatokhoz csak egy Calibra nevű leányvállalat kapna hozzáférési jogot. A libra-tranzakciók állítólag elkülönülnének a közösségi platform által őrzött személyes profiloktól, így azok célzott reklámok küldésére sem használhatók. Talán ez lesz a legnagyobb virtuális átverés „A nagy balhé” óta. Ma már a legtöbb Google, Facebook vagy Twitter-felhasználó tudja, hogy a személyes adatai hirdetési célú értékesítése nélkül – egyéb árbevétele nem lévén – egyszerűen nem működne a közösségi média. Így a librát használók pénzügyeinek, vásárlási szokásainak ismerete igen vonzó „árucikk” lesz a Facebook és a Calibra részvényesei számára. 

Európa lassan ébred

Alig néhány hónappal Zuckerbergék nagy bejelentése előtt az Európai Bankfelügyelet éppen a kriptovalutákkal foglalkozott. Az uniós Bizottság számára készült jelentésben javaslatokat is megfogalmaztak. A dokumentumból azonban világosan kiderül a fáziskésés: a hatóság szakértői még csak a felhasználókat fenyegető kockázatok felmérésénél tartanak. A globálisra tervezett libraprojekt számos olyan problémát (például számviteli, adózási kérdéseket) is felvet, amelyekre a bankfelügyelet hatásköre ki sem terjed. Ezért azt javasolják a – még meg sem alakult – Európai Bizottságnak, hogy a költség-haszon összefüggéseket is elemezve vizsgálja meg a problematikus pontokat és tegyen javaslatot az uniós jogalkotóknak. A kriptovaluta – közérdekre is figyelő – szabályozása persze meglehetősen bonyolult feladat, ezért a megfontoltság érthető. Ám a nemzetközi pénzügyek állapotáról már ma sem könnyű biztató dolgokat mondani. Amit biztosan tudunk: egy újabb nagy balhé kitörését jó lenne valahogy elkerülni.
Szerző
Témák
pénz Facebook

Lacipecsenyés tál

Publikálás dátuma
2019.08.04. 10:29

Fotó: Christian Kober
- Kérünk két velős rántottát, négy szelet kenyeret, ha lehet serclit is, három csípős cseresznyepaprikát, és két kovászos uborkát – rendelt Gábor, fotós cimborám a Teleki téri piacon. Negyedszázada még őrzött valamit a hely a régi idők hangulatából. Működött néhány lacikonyha is. Gáborral a közeli Köztársaság téri szerkesztőségből olykor átrándultunk ebédelni a Telekire. Illett betartani az illemszabályokat, mert ha valaki például belebámult a másik tányérjába, akkor - Rejtő Jenővel szólva - azt az ott ebédjét elköltő úri közönség érintett tagja zokon vehette. Márpedig - a klasszikust folytatva - minden pofon mellé oda sem lehetett rendőrt állítani.  Gábor igazi gourmé volt és remélem ma is az, aki nem csak élvezettel tudott enni, de értett is a konyhaművészethez. Régi ismerősként üdvözölte őt a lacikonyha „séfje”. Kivártuk a sorunkat és a papírtálcákon hamarosan ott gőzölgött az aranysárga rántotta tavon a velő rózsaszín sziget-csoportja. Ízlés szerint meghintettük az asztalra kitett műanyag sótartóból az illatozó, ínycsiklandó kajánkat. Én még egy kis őrölt borssal is megbolondítottam.  A Teleki téri velős tojás lágy volt, de kellően megsült és a velő sem akarta elfedni a tojás ízét. A só és a bors pedig kiemelte a kétféle összetevő zamatát. Én akkoriban még szívesen ettem mindenhez valami erős kísérőt, így a cserkó paprika is kellemesen megizzasztott. Az efféle savanyúságot ajánlgattuk egymásnak nátha ellen, mert az az „orrot is tisztíccsa”, ahogy egy régi gyógycukorka reklám ajánlgatta a termékét. Persze jóval korábbra nyúlik vissza ismeretségem a lacikonyhával, lacipecsenyésekkel. Kölyök koromban a falusi búcsúkban, piacokon csapott meg az étvágygerjesztő illat, ami mindig bizton elvezetett a lacikonyhákhoz. Filozofikus hajlamú gyermekként ugyan el-elméláztam azon, miért pont lacikonyha, illetve lacipecsenye, hiszen lehetne pista-, jancsi-, vagy sanyikonyha, -pecsenye is, de nem sikerült megoldanom az életnek ezt a fontos kérdését. Évtizedek múlva olvastam valahol a név eredetéről, hogy június végén, Szt. László napján költöztették ki a népek a falvakban a konyhát az udvarra és a nyári konyhát nevezték el lacikonyhának. Az egyszerű ételeket kínáló gasztronómiai vendéglátás költözött át e néven a piacokra, búcsúkba. Nagy kamaszként, avagy tinédzserként a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején már egyedül, vagy haverokkal, barátokkal kószáltam az országban. Gyulával, aki újságíró és fotós is volt a korabeli rejtvény újságnál, a ’70-es évek vége felé, a ’80-as évek elején rendszeresen jártunk a vidéki piacokra, vásárokra. Akkortájt még legföljebb a gyéren hazánkba látogató amerikai filmekből értesültünk arról, hogy létezik hamburger, meg hot dog. Az utóbbit állítólag a formája miatt neveztek el forró kutyának, de mi - magyarországi megjelenése és honi „átszerelése” után, a minőségre utalva - gyakran hót dögnek becéztük. De minek is hiányoltuk volna, amikor a lacikonyhák ontották a jó, magyaros, étkeket.  Mert volt választék! A velős tojás éppenséggel különlegességnek számított, csak kevés kínálatban szerepelt. De ott volt helyette a legendás lacipecsenye. A jó lacipecsenye kizárólag friss tarjából készülhetett. A szelet húsnak szaftosnak, némi kis zsíros erecskékkel átszőttnek kellett lennie és szájban olvadósnak. Ahol keményre sütötték a lacipecsenyét, oda igényes ember nem ment enni, mert ott egyéb disznóságra is képes lehetett a pecsenyesütő. A só, bors mellett esetleg egy kis őrölt pirospaprikával fokozhattuk az élvezeteket. Jobb lacikonyháknál az asztalon volt mindhárom fűszer, de akadt, ahol kérni kellett, s ez máris levont a kiszolgálás értékéből.  A lacipecsenye mellett olcsóbb kategória volt a sült oldalas, aminek a porcogóit lerágni maga volt a gasztrogyönyör. A gyengébb gyomrúaknak figyelniük kellett arra, hogy azért túlságosan nagy zsírtakaró ne maradjon az oldalason, mert az megbosszulhatta magát. (A koleszterin kockázat akkoriban még ismeretlen fogalom volt a szélesebb néptömegek körében.) Na és ne feledkezzünk meg a véres, illetve a májas hurkáról, valamint a sült kolbászról sem. Ez a hármas volt talán a legnépszerűbb lacipecsenyés tálra való. Bár pórias ételeknek tűnnek, de lacikonyha és lacikonyha között is voltak minőségi különbségek. A gyors meggazdagodásra hajtó pecsenyéseknél több volt a hurkában a kenyér, mint a vér és a máj, a rizs, vagy hajdanán a gyöngykása. És ne feledkezzünk meg a kenyérről! Puccos helyeken zsemlét adtak, de lacikonyhán lacipecsenyét csak jókora, friss karaj kenyérrel volt érdemes enni. Én mindig ügyeltem arra, hogy maradjon annyi kenyérbél, amivel feltunkolhattam a szaftot a papírtálról. Ma pedig a piacokon grillbüfék, rántott csirkések, hotdogosok, hamburgeresek vették át a lacikonyhák helyét. De ha behunyom a szemem, újra hallom a serpenyőkben a zsír sercegését, ma is érzem a lacikonyhák étvágygerjesztő illatát, a lacipecsenye ízét. Aztán kinyitom a szemem. Régi illatok és ízek, isten véletek. 
Szerző