Előfizetés

Elektroszmog

A közép-Orbán-kori pangás jelen éveiben a politika a legszebb reményű műszaki fejlesztéseket is röhejes torzóvá, tántorgó Frankensteinné változtatja.
Itt van mindjárt az elektromos autózás. Az új, környezetkímélőnek tartott közlekedési mód az évtized elején a norvég és kaliforniai sznobok villáiból a világhír rögös útjára kanyarodott. Bár a téma meglehetős kívül esik a NER látókörén, 2013 körül valaki beadhatta Orbán Viktornak, hogy a villanyautók majd jól felszívják az általa Paksra álmodott új atomblokkok fölös éjszakai áramát. És akkor – legalábbis a tervek szintjén – rögtön a világ élvonalába kerültünk. Az azóta igencsak elrejtett, Jedlik Ányosról elnevezett anyag 61 ezer - többségében hibrid - elektromos járművet és 3-10 ezer e-töltőt ígért 2020-ra. A PwC akkori háttértanulmánya 189 ezer e-autót se zárt ki, az alsó határt 27 ezerben húzva meg.
Az évtized vége közeledvén az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) most elő is jött a Jedlik Ányos Terv 2.0-val. Az alapvetően a Századvégnél készült anyag erőssége a hossz – 155 oldal -, a világszintű környezetvédelmi elvek és az e-autó-helyzet részletes bemutatása, valamint az önismétlés. (Némi snittpalizást sejtet legalábbis, hogy – 2015-höz hasonlóan – 2024-re teszik az új paksi termelés belépését, miközben Orbánék már 2027-et is elengedték.)
Értékelés, a tanulságok levonása és érdemi vállalások tárgyában ugyanakkor a dolgozat erős kihívásokkal küzd. Elrejtett adatsoraiból kiszámolható, hogy az anyag készültekor mindössze 7401, a lehető legszélesebb értelemben vett – zömében használtan vásárolt - e-autót, illetve 580 töltőt tartottak nyilván. Ettől mit sem zavartatva, pár oldallal lejjebb megismétlik, hogy 2020-ra akár 53778 járgány és 5300 töltő is az utakra kerülhet. A gyors többszöröződés mikéntjére nem vesztegetnek felvetéseket. Ugyane, az ITM által az előd-tárcának tulajdonított táblázatban viszont felbukkan egy eddig nem ismert, „borúlátó” jövőkép is, már valóban a 2020-ra várható értékekkel. Na ja, utólagos előrejelzésekkel könnyebb. Ezek után nyilván hasonlóképp veendők komolyan a 2030-ra vonatkozó, legderűlátóbb, 450 ezer e-autóra és 45 ezer töltőre vonatkozó, az ITM által külön kiemelt számértékek is. Ki fog akkor erre már emlékezni... 
Arra, hogy az egész téma a paksi atomerőmű bővítése miatt került egyáltalán a kormány asztalára, alighanem már maga Orbán Viktor sem emlékszik. (Legalábbis a dolgozat zavarodott csapongásai leginkább az apparátus ebbéli tanácstalanságára utalnak.) A legderűlátóbb számértékeket alapul véve mindenesetre arra juthatunk, hogy 2030-ban a leendő paksi atomblokkok termelésének jó, ha öt tízezrelékét szívják fel az elektromos autók. Ennél még VV Mancika és VV Ödönke kibontakozó románca is többet dobhat az akkori áramfogyasztáson.
Bár az elektromos autó kétségkívül kíméli a városi levegőt, mindenképp a kedvezőtlen hatások közé sorolnám az általa kormányzati berkekben termelt sűrű, lila ködöt.

Hangulatkeltés

Nagyon megnyugtató, amit a főpolgármester – októberi újjáválasztása reményében – a múlt héten több fórumon is elmondott. Azt a tapasztalatát osztotta meg ugyanis Tarlós István, hogy a budapestieket „blöfföléssel, hergeléssel, lózungokkal nem lehet félrevezetni”. Bízzunk benne, hogy szavaira figyelnek a hatalom propagandistái, egyszersmind figyelmeztetésnek is tekintik. A hivatalosan még meg sem indult kampányban ugyanis mást sem tesznek, mint hogy igyekeznek lejáratni mindazokat, akik Tarlóssal, valamint a Fidesz jelöltjeivel szemben merészelnek indulni. 
Nem kétséges, az ellenzék helyzete – legyen szó bármely oldalról, pártról, politikusról – nem egyszerű. Az is nyilvánvaló, hogy ilyenkor könnyebb hibázni, amit a hatalom propaganda-gépezete könyörtelenül ki is használ. Hozzá még felnagyítják, amit Tarlós úgy foglalt össze, hogy „a nagy összefogók nem kedvelik egymást, ezek érdekpaktumok, programjaik sem összeegyeztethetők”. Amellett persze, hogy azon igyekeznek: minél rosszabb fényben tüntessék fel a velük szemben állókat. És mindezt mondják, ismételgetik, bízva abban, hogy ettől igazzá is válik. 
A jelek szerint pártunk és kormányunk nem biztos magában, még az eddigi nagy győzelmek után sem. Hiába a számukra kedvező felmérések, jóslatok, el akarják kerülni a bajt. Időben próbálják „megdolgozni”, jobb belátásra téríteni az esetleg még ingadozókat. Nem szeretnének meglepetést októberben. Ezért vetnek be most mindent, ezért szerepeltetik annyit a sorukba immár teljesen beállt – bár függetlenségére még mindig büszke – főpolgármestert is. 
De érdemes elgondolkodni azon, amit Tarlós mond. Például amikor arról beszél, hogy hangulatkeltésre nem érdemes kampányt építeni, mert az csak kudarcokhoz vezethet. Amit ő persze várható ellenfeleinek címez annak kapcsán, hogy – szerinte – felkészületlenek, és nincs igazi programjuk sem. De ha ezt a körítést lehántjuk a kijelentésről, akkor akár még a sajátjainak szóló intés is lehet. 
Hiszen – tőle tudjuk – a budapestieket nem lehet félrevezetni.

A történelem romjain

Mikor harminckét évvel ezelőtt – és hosszú előkészítés után – Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára ellátta kézjegyével a közepes hatótávolságú, szárazföldi telepítésű rakéták korlátozásáról szóló úgynevezett INF-szerződést, valóban történelmet írtak. Nem csupán újabb jelentős lépést tettek a hidegháború lezárása felé, de lényegében felszámoltak egy fegyvert, amely miatt Európa csak örök rettegésben élhette volna életét. Pedig Reagan sem volt hótiszta jellem: éppen a minap derült ki, hogy egy ENSZ-delegáció fekete, afrikai tagjait „majmoknak” nevezte, „akik még mindig feszengenek a cipőjükben”. Mégis, az amerikai elnök mert nagyot álmodni, és bebizonyította, hogy a szemben álló felek között is folyhat párbeszéd.
Az INF-szerződés minap beállt halála után jól értékelt Gorbacsov, mikor azt mondta, veszélyesebb hely lett a világ. No, korántsem csak az egyezmény vége miatt. Aláírás ide vagy oda, ha akarták volna, eddig is nukleáris hamuvá változtathatták volna a bolygót. És a megállapodást már egyébként is megette a rozsda. A megfogalmazott célok évtizedekkel ezelőtt megkötötték az Egyesült Államok és Oroszország kezét, de a világuralmi játékhoz közben csatlakozott a teljesen szabadon garázdálkodó Kína is. A fegyverkezési verseny enélkül is gőzerővel zajlik, ebben a lényeg éppen az, hogy senki ne szerezzen behozhatatlan előnyt. A világ inkább azért lett veszélyesebb, mert ezúttal még komoly kísérletet sem tettek a nézeteltérés megoldására, az idejétmúlt megállapodás modernizálására.
Az INF-szerződés romjain még születhet egy újabb, jobb egyezmény is, amelybe Kínát is bevonják. Reméljük, hogy Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping is képes lesz a párbeszédre. Különben visszatér a rettegés.