Mark Zuckerberg, a Facebook és az internet mindenhatója 2017 májusában a Harvard végzősei előtt azt tudta mondani, hogy „feladatunk megteremteni azt az érzést, hogy van cél.” Ezt az érzéstől a célig húzódó virtuális világot minősítette aztán Slavoj Zizek szlovén filozófus: „ez a mondat egy olyan férfi szájából hangzott el, aki a Facebookkal megalkotta az idő elfecsérlésének legsokoldalúbb eszközét”.
Megőrült ez a Zizek, hogy nem látja, a Facebook a tömegtársadalom természetes nyilvánossági fóruma, amely máris csaknem derékba törte a nyilvánosság hagyományos eszközeit, a rádiót, a televíziót, elsőként pedig a nyomtatott sajtót?
Persze, nem csak a Facebookról van szó, amelyről komoly emberek is úgy vélik, a legjobb eszköz és mód, hogy néhány sorban véleményt mondjanak a világ ügyeiről, amivel megspórolhatják a hagyományos cikk logikai és stiláris kikalapálását, minek következtében gondolataik és -ennek következtében – mondataik sokszor zavarosak. Viszont kétségtelenül közvetlen visszhangot keltenek saját közegükben. Nem érik el az ismeretleneket, önként megadják magukat a paradoxonnak: minél gyorsabb és nagyobb lett az információk és vélemények áradata, annál lassúbb a befogadás és az elsajátítás, ami nem egyenlő a hirtelen bólogatással. Ezek után, mit kezdjünk azzal, hogy az amerikai elnök, egy világhatalom vezetője divatot csinált abból, hogy twitteren közli, újabb kereskedelmi háborúba kezd Kína ellen.
Ne csodálkozzunk. A törvényszerűen populista politika – mert a tömegtársadalmakban, ahol a népfelség elve érvényesül, minden párt és politikus populista, másként a kutya nem szavazna rá – gyorsan kapcsolt, és nem csak a bulvárt, hanem az internetet is előszeretettel használja. A magyar kormányfő például Facebook-fiókjában teszi közzé gondosan szerkesztett mindennapjait, és festi meg „a nép egyszerű fia”-képet önmagáról, aki a milliárdokból felújított Karmelita kolostor menzáján debrecenit reggelizik, a parlamentben pedig tökfőzeléket ebédel, Stefánia vagdalttal (Pumpkin pottage, meat loaf). A kormányfő körül sertepertélő stáb tökélyre vitte a köznép etetését, miközben a hagyományos médiát gondosan kerüli. De maradjunk még Zizeknél egy pillanatra, aki az „általános értelem” (egy társadalom kollektív intelligenciája) privatizációjára figyelmeztet. Nem csak az amerikai tech-óriások által pénzügyileg uralt virtuális világára, hanem arra a kisajátításra is, amit a politika (is) művel a tech-eszkzökön keresztül íz „általános értelemmel”.
Nem csak a Gutenberg-galaxis utáni sajátos elbutulásról, felületességről beszélünk. Beszélünk a kommentelés szabadságáról is, ami csak a demokratikus üvöltés, a nyilvánosság látszatszabadsága, aminek valóságos hatása nincs. Közben pedig lessük a politikai vezérek posztjait, hátha megtudjuk, mi is történik velünk.
Mindenesetre – ha túlélnénk – érdekes tapasztalata lenne a lebutított privatizált értelemnek a twitterről megtudnia, kitört az atomháború. Amihez képest apróságnak tűnik majd, hogy a kormányfő a tökfőzelékről áttért a spenótra (spinach).