A kommentár óv attól, hogy bárki általánosító véleményt állítson ki az unió bizonyos tagállamairól, mert különben félő, hogy a nemzeti önzés tönkreteszi az EU alaptételét, az együttműködést. Sok nyugat-európai például szidja a jobboldali-nacionalista Magyarországot és Lengyelországot. Merkel nyitott kapuk-politikája jó pár helyen még inkább felerősödött a németellenes hangulat. Az unió brüsszeli központjában azért dühösek, mert a kelet-európaiak ugyan felveszik a nagy pénzeket a szerkezeti alapokból, de nem hajlandóak szolidaritásra, amikor a migránsok befogadásáról van szó. Ugyanakkor a csúcsértekezleteken arról nem hallani, hogy ezekből az államokból tömegesen vándorolnak ki jól képzett orvosok és mérnökök.
Az integráció a szervezett viszály képét nyújtja, de a hatalmas bizalmatlanság ellenére még egész jól működik. Ursula von der Leyen megválasztása ugyan szinte maga a csoda, azt tanúsítja, hogy a nemzetek feletti együttműködés gondolata erősebb, mint a tagállamok egoizmusa. De ne lepjen meg senkit, hogy a kelet-európaiak hallani sem akarnak a menedékkérők átvételéről, hiszen Bulgária például szenved az agyelszívástól és engedjen be egy csomó képzetlen embert, amikor elveszti értelmisége jelentős részét? Mellesleg az érkezők a végén amúgy is továbbállnak nyugatra.
Az előítéletekből következik a bezárkózás, ami jottányit sem visz előre a kontinensen. Mégis sokan kérdezik például, hogy elmenjenek-e nyaralni Magyarországra. Ezek ostoba egyéni kampányok. Ám ha az európaiak szem elől tévesztik, hogy sokkal több köti össze őket Orbán vagy Salvini illiberális és bőven bírálható demokráciájával, mint mondjuk, az iráni vagy a kínai rendszerrel, akkor teljesen elvesztették a mércét. Tudomásul kell venni, hogy minden tagországban másként járnak az órák, eltérőek a reakciók. Az unió szépségét éppen a sokszínűség jelenti. A viszályokat nem fekete-fehér alapon kellene megítélni, mert különben a sokféle Európa veszít a mind együgyűbb világban.
Nyilatkozatháború zajlik Magyarország és Finnország között a sajtón keresztül, miután az EU soros elnökének programja gyorsan kivívta a magyar vezetés nemtetszését, így Helsinki új ellenség lett Budapest szemében. A finn kormány ugyanis erősíteni kívánja a jogállamot, ennek megfelelően meg akarja indítani a jogállami eljárást a magyar vezetés ellen. Válaszul Orbán Viktor és Kovács Zoltán egy sor kirohanást intézett a finnek ellen. Ezt követte a Fidesz-közeli sajtó fellépése, megkérdőjelezve a finn demokráciát. Válaszában a finn külügyi tárca európai kommunikációs igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Riporterek Határok Nélkül listáján a jogállamot tekintve Finnország a 2., Magyarország ellenben csupán a 87. Továbbá érthetőnek nevezte, hogy országát le akarják járatni olyanok, akiknek nem felel meg, hogy Helsinki ragaszkodik a közös értékekhez.
A finn Európa-miniszter felidézte, hogy az egész eljárást az EP kezdeményezte. Ebből következően a Bizottságnak meg kell vitatnia a magyar helyzetet. Orbán azonban nem hagyja abba a finnellenes retorikát, lásd Tusványost. Kovács Zoltán pedig úgy reagált a minap a korábbi budapesti finn nagykövet nyilvános bírálatára, hogy korrupciós ügyekben a diplomata söprögessen csak saját országa portája előtt. Mert például orosz oligarchák egész szigeteket vásárolnak fel, stratégiai helyeken. Nem tudni, a háborúskodás hová fajul, de egyik kormány sem tűnik hajlandónak, hogy sokáig hallgasson.
A Mussolini-féle időkre emlékezteti Paul Lendvait az olasz Liga elnökének felhívása, miszerint az országban rendet kell tenni, megfelelő szabályok segítségével helyre kell állítani a fegyelmet. Az elemzés politikai gyújtogatónak nevezi Matteo Salvinit, aki nem győzi hangoztatni, hogy Olaszország mindenek felett, állandóan idő előtti választásokat követel, igen durván nyilatkozik a vetélytársakról és fenyegeti az uniót. A hasonszőrűek szerint nem csak az olaszok sorsa lenne könnyebb, ha megszűnne a káros külső befolyás. Ám tekintve a Liga csaknem 40 százalékos népszerűségét, nem megalapozatlanok a félelmek, hogy Olaszország átcsúszhat a tekintélyelvűségbe, követve a magyar és a lengyel példát.
Nagy a veszély, hogy az EU egyik kulcsországát hamarosan egy féktelen jobboldali populista, Putyin közeli barátja irányítja, ám éppen nyomulása kiszámíthatatlan következményei miatt úgy látszik, hogy közbelép az államfő, a miniszterelnök és felgyorsul egy átmeneti, szakértői kormány létrejötte. A hatalmas anyagi kockázatok ugyanis teljesen egyértelműek nem csak Olaszország, hanem az egész euroövezet szemszögéből. Hiszen Salvini könnyen fütyülhet az uniós szabályokra. Ugyanakkor a Bizottságnak és a Valutaalapnak is maximális visszafogottsággal kell megnyilvánulnia olasz ügyekben, mert nem szabad megfeledkezni az olaszok kisebbrendűségi érzéséről, aminek történelmi-politikai okai vannak.
New York Times/Washington Post/AP
A német gazdaság beszorult Amerika és Kína közé és a világkereskedelem két óriásának viszálya alighanem meg is látszik a ma nyilvánosságra hozandó német növekedési adatokon. Merthogy az európai gazdasági motorja vagy akadozik, vagy a korábbinál gyengébb teljesítményt nyújt, és ha tényleg kitör a vámháború, azt más országok is megérzik a földrészen, hiszen a német cégek a hasznot sokszor befektették olyan helyeken, mint Magyarország, Szlovákia és Lengyelország. Ameddig konjunktúra van, nincs is ezzel semmi gond, ám igencsak sebezhetővé teszi Németországot, amint lelassul a nemzetközi kereskedelem. És pontosan ez történik most, miközben a német GDP csaknem fele az exportból származik.
Paradox ugyanakkor, hogy jól alakul a német áruforgalom mind az USA-val, mind Kínával. Ám Washington és Kína konfliktusa igencsak kihat az üzleti bizalomra és a beruházási hajlandóságra. Különösen megszenvedi a bizonytalanságot az autóipar. A kínai kilátások miatt a Mercedes négyszer adott ki profitfigyelmeztetést az elmúlt másfél év során. A BMW 10 év óta először veszteséges lett az első negyedévben. De a környezetvédelmi szempontok egyébként is nyomják az ágazatot. Az ING német fő közgazdásza azt mondja, a német exportőrök sorsa egyértelműen az Egyesült Államok és Kína kezében van.
A lap úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban nem szeretné felingerelni Orbán Viktort. Mindenesetre a bejáratnál az áll, hogy a látogató most a szabadság szigetére lép be, amiből az következik, hogy ezek szerint a szigeten kívül nem annyira combos a demokrácia. Azon kívül a Fidesz ugyan tartósan visszatért a hatalomba, a rendezvény azonban továbbra is hirdet olyan értékeket, amelyek ellentétesek a hatalom felfogásával. De az idei jelszó: Szerelmi forradalom nem igazán provokatív. A legfeltűnőbb azonban mégis az, hogy nincsenek olyan zenészek, akik tiltakozó beszédet tartanának, pedig lenne rá ok.
A Quimby például apolitikusnak és fatalistának tűnik. Kiss Tibor azt mondja, pontosan tudni lehet, hogy a hatalom mindig egy maroknyi kisebbség kezében lesz. Az együttes a beat ökumenizmusát hirdeti, de talán túl messzire merészkedett, amikor fellépett Tusványoson. Dardák András, aki a francia nyelvű országokban képviseli a Szigetet, felidézi, hogy nem szabad birizgálni az alvó oroszlán bajszát. És a szabadság szigete pontosan tudja, hol vannak a határai. Jobban, mint az Auróra, amelynek tevékenységét folyamatosan gátolják a hatósági molesztálások és megfélemlítő akciók. De a hatalomnak nincs is oka, hogy nyugtalankodjon a fesztivál miatt, amelyet 95 százalékban magánforrásokból finanszíroznak, és amely ennyi vendéget vonz. Dardák úgy fogalmaz, hogy próbálják eljuttatni az üzenetet, de nem bírálják a kormányt. Cserében a Sziget mintájára azt lehet mondani, hogy Magyarország szabad.
Orbán Viktor különben soha nem tisztelte meg jelenlétével az ország legnagyobb kulturális eseményét. Ráhel viszont gyakran vendégeskedik a VIP-páholyban. Ez jól jött 7 éve, amikor egy szélsőséges csoport tüntetni akart a nagy színpad előtt, illetve legfőképpen fizetés nélkül akart bejutni. Eltorlaszolták a bejáratot, ám a rendőrség nem tett semmit. Orbán lánya azonban felhívta az apját, és tíz perccel később a rendőrök akcióba léptek.
