Kilenc nő vádolja szexuális zaklatással Placido Domingot

Publikálás dátuma
2019.08.13. 14:24
Placido Domingo
Fotó: CARLOS PACHECO / AFP
Volt, akinek derékba tört a karrierje, miután visszautasította a hírességet. Az ünnepelt operaénekes azzal védekezik, hogy régen mások voltak a normák, mint ma.
Nyolc énekesnő és egy táncosnő vádolja szexuális zaklatással Placido Domingot, a világhírű operaénekes tenort, írja az Associated Press hírügynökség. A kilencből heten állítják, hogy karrierjüket hátráltatta az, hogy nemet mondtak a kéretlen közeledésre. A vádlók közül még ma is csak egy valaki, a washingtoni operában éneklő Patrici Wulf meri névvel vállalni a vele történteket. További féltucat nő nyilatkozott úgy az AP-nek, hogy rendszeresen kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozta őket kérlelhetetlen közeledésével az egyébként régóta házas operaénekes. Közel harmincan nyilatkoztak arról, hogy tanúi voltak, hogy Domingo büntetlenül zaklat fiatal nőket.
A vádlók történetei az 1980-as évekig nyúlnak vissza, és sok ponton nagyban hasonlítanak. Mind pályakezdők voltak, nemegyszer Domingo beosztottjai, akiket szerződés kötött. Domingo először munkájuk iránt érdeklődött, telefonszámukat megszerezve rendszeresen felhívva őket, olykor az éjszaka közepén is. Arra hivatkozva, hogy tanácsokat szeretne adni, ebédre vagy egy italra hívta a nőket, olykor lakására vagy szállodákba. Öltözőikbe hívatlanul is benyitott. Amikor négyszemközt voltak, fogdosta és csókolgatta őket, illetve ruhájuk alá nyúlt. Ez sokuk esetében évekig ment.
Ketten állítják, hogy pályájukat féltve engedtek az ünnepelt hírességnek. Egy nő le is feküdt vele, állítása szerint az operaénekes ezután pénzt adott neki. Úgy nyilatkozott, karrierje valóban kisiklott, mikor ezt kövtően megszakította Domingoval a kapcsolatot. Ezt mondta a másik nő is, aki minden önbizalmát elvesztette: a híresség közeledése után már nem tudta eldönteni, saját érdeme-e egy-egy szerep elnyerése - Domingo elutasítása után pedig a szerepek elvesztése -, vagy a szakmában félistenként tisztelt férfi intézte el azt.
Többen egymástól függetlenül nyilatkozták, hogy kollégáik rendszeresen figyelmeztették őket arra, hogy ha tehetik, még a liftben se maradjanak egyedül Domingoval. Arra is figyelmeztették őket, hogy ha elfogadják a meghívását, nyilvános helyen találkozzanak, lehetőleg inkább ebédre, és kerüljék az alkoholt. Mások viszont csak szórakoztak azon, hogy a zaklatott nők hogyan menekülnek a világsztár elől.
A most 78 éves Placido Domingo nem válaszolt az AP kérdéseire a konkrét esetekkel kapcsolatban, de a megkeresést követően kiadott egy közleményt. Ebben azt írja, a vádak "mélyen nyugtalanítóak", és "pontatlanul" kerültek előadásra. Hisz benne, hogy csak kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolatai voltak, és mentségül azt hozza fel: ma más szabályok és elvárások szerint ítélik meg az embert, mint a múltban.
Szerző
Frissítve: 2019.08.13. 14:32

Boldogságbomba a Nagyszínpadról

Publikálás dátuma
2019.08.13. 13:12

Fotó: Erdős Dénes
Bármi is történt a fesztivál hétfői napján, aki ott volt a Florence and the Machine koncertjén nem csalódhatott. Megismételhetetlen élmény volt.
Nem nagyon maradtak szavaink a hétfő este után. Florence Welch senkinek nem hagyott menekülőutakat, mindenkit magával ragadott saját univerzumába. A kánikulába és porfelhőbe burkolt Sziget közönsége áthatolhatatlan energiáktól izzott, mintha a nyolcórás fellépő, a Catfish and the Bottlemen csupán díszlet, kezdő akkord vagy figyelemelterelés lett volna a Nagyszínpad hétfői királynője előtt. A 2007-ben alakult walesi indie-rock együttes idén megjelent, The Balance című harmadik albumával a brit slágerlisták második helyéig jutott. Méltán, hisz a négytagú fiúzenekar ütős fellépésével odatette magát a színpadra, és a közönség magja imádta is őket. Arról persze nem ők tehettek, hogy a meghatározó hangulat inkább a várakozásé volt: a legtöbben a Florence and the Machine miatt sereglettek a környékre.
És milyen jól tették. A 2007-ben alapított angliai indie-rock zenekar nem először lépett fel a fesztiválon, 2016-os, sokak számára emlékezetes fellépésük után ismét megjelentek, hogy szíveket törjenek össze és emeljenek a magasba. A fergeteges koncert különleges közösségi élmény volt ez alkalommal is: a tündöklő énekesnő mintha nem is a backstageből, hanem egy földöntúli paradicsomból szállt volna közénk, vagy minimum egy reneszánsz festményből lépett volna ki. Hol gyermeki lelkesedéssel szökdécselt a kifutón, akár csak egy tökéletes gazella, míg máskor királynőként lépdelt alattvalóinak körében. A másfél órát az elsőtől utolsó pillanatáig uralta, hangoztatva hitvallását a szeretetben, az egyenlőségben, egy számát például az LMBTQ közösségnek ajánlva. A közönség kérdés nélkül követte az égő fáklyaként elöl haladó varázslatos nőt, s ha az azt kérte, mindenki forduljon meg, és mondja el a körülötte állóknak, hogy szereti őket, kérdés nélkül megtették. S a telefonok is eltűntek az előbb óvatos, majd határozottan felsikoltó „put your fucking phones” felszólításra. Ezt követően szinte teljes sötétség borult a színpad előtti mérhetetlenül tágas, ám annak minden négyzetcentiméterét betöltő téren pulzáló tömegre, amely aztán sokáig változatlan is maradt. Hiszen kinek lenne mersze újra előkapni a telefonját, ha maga Florence Welch kéri, hogy ne tegye?
A hirtelen jött, és viccnek induló nevű együttest feltehetően még azok is ismerik, akik nem tudnak róluk semmit, hisz nincs, aki ne hallotta volna már a Hunger vagy a Dog Days Are Over című slágereiket, amelyek hatalmas ováció mellett a koncerten is felhangzottak. Sokan azonban talán a nagysikerű sorozatban, a Trónok harcában felhangzott dalok után jegyezték meg őket: a második évad beharangozójában a Seven Devils című szerzeményt, míg az utolsó részek egyikében a Jenny of Oldstonest hallhattuk tőlük. A többféle stílust vegyítő, egyedülálló hangzásvilágú zenekart rendszeresen jelölik a legrangosabb zenei elismerésekre, és hívják meg olyan eseményekre is, mint például a 2010-es Nobel Békedíj átadója. A libabőrt és dallamtapadást könnyedén előidéző dalok egyik lemezükről sem hiányoznak. Az idén jubiláló, 2009-ben napvilágot látott Lungsról és a friss High as Hope című lemezről is felcsendült számos nagy-erejű alkotásuk. Fellépésük tökéletes összeállítás volt, a líraibb dallamok után erőteljes váltások következtek: megjártuk az összes mélységeket és magasságokat Florence kedvéért. Nincsenek jelzők, amelyeket túlzás volna használni a hétfő este látottakra és hallottakra: jóval több volt ez, mint koncert. A Nagyszínpadon könnyen giccsbe forduló jeligék a lehető legőszintébben hangzottak a bámulatos énekesnő szájából, aki lenge ruhájában olykor valóságos látomásként lebegett köztünk, hogy aztán egy másodperc alatt forduljon át legelvetemültebb formájába, majd ismét mezítláb rohanjon a felszabadult hévtől fűtve. A Florence and the Machine boldogságbombát dobott le az emberek közé, amely aztán hosszú-hosszú ideig sistergett a koncert után is.
Szerző
Frissítve: 2019.08.13. 13:23

Ismerős játszmák és félreértések

Publikálás dátuma
2019.08.13. 12:30

Fotó: 21. Század Kiadó
Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története – áll Sally Rooney Normális emberek című regényének beharangozójában, amely igazat is mond, meg nem is.
A történet valóban egy első szerelemről szól, ám nehezen lehetne olyan jelzőket aggatni rá, mint a fentiek. Sally Rooney írása nem akar sem bámulatos, sem bölcs lenni, szikárságában, távolságtartásában és feltétlen egyszerűségében azonban olyan élethelyzetet mutat be, amely mindannyiunknak ismerős lehet. Marianne és Connell alapjaiban különböző, mégis nagyon hasonló személyiségek, akik a középiskolában szinte kerülik egymást. Míg egyikük közösségi ember, addig a másik sokkal inkább visszahúzódó, magányos. Mégis visszavonhatatlan kapcsolat kezd kialakulni köztük, amely aztán ellentmondásokon és buktatókon keresztül évekig kitart. Feszültségektől nem mentes viszonyukat követjük végig, amely egyre fokozódik bennünk is: éppen csak beléptünk a történetükbe, máris kizökkenünk belőle. A sok tekintetben rendhagyó mű esetében nem csupán klisé, hogy letehetetlen olvasmány. A vidéki kisváros időnként fojtogató, máskor felszabadító légköre, a baráti és családi szálak kuszasága kiváló háttért ad a fejezetről fejezetre kibontakozó, kiváló pszichológiai érzékkel megrajzolt portréknak. A legjobb regénynek járó Costa-díjas, Man Booker-díjra jelölt, a Waterstones, Anglia legnagyobb bolthálózata által az év legjobb könyvének megválasztott mű messze túlszárnyalja elvárásainkat, azonban képtelenség lenne megmondani, mit is szeretünk benne igazán. Az író szűkszavú, kicentizett nyelvezetét, amelyet Dudik Annamária Éva fordítása remekül ad vissza? A regény lebilincselő ívét, amelyben valójában nem is történik túl sok említésre méltó dolog? Esetleg a játszmákat, félreértéseket, a ki nem mondott mondatokat, amelyek annyira emlékeztetnek a sajátjainkra? Bárhogy is legyen, Sally Rooney könyve nyomot hagy bennünk. Infó: Sally Rooney: Normális emberek, 21. Század Kiadó, 2019.
Szerző
Témák
könyv