Mindig bűzlik valami

Publikálás dátuma
2019.08.19. 12:12

Fotó: Shutterstock
Az elmúlt hetek legrejtélyesebb esete az egész Budapesten érezhető büdösség volt. Mire kiderült az igazság, már mindenkinek volt legalább egy cáfolhatatlan verziója. A bűz része az életünknek, ott van mindenhol, de – legalábbis a szakember szerint – nem kellene beleőrülni. Szinte minden szagra van megoldás, legfeljebb nagyon költséges.
A történet a múlt hét csütörtökjén kezdődött, mikor is tömegek kezdték vizsgálgatni a cipőjük vagy a szomszéd cipőjének a talpát. Tudniillik, olyan szag terjengett, elsősorban Budaörsön, Telkiben, Zsámbékon, aztán Észak-Budán, mintha „valaki halkan belelépett volna”. Később Dunaharasztiban és Szentendrén is sokan érezték a szagot. Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás első felindulásában azt írta a közösségi oldalán, hogy Zsámbékról érkezett a szag. A zsámbéki polgármester természetesen azonnal kikérte magának a gyanúsítást, majd – egy huszárvágással – Gyermelyt nevezte meg lehetséges szagforrásnak, amit a helyi polgármester azonnal cáfolt. Gyermely azért kerülhetett gyanúba, mert a településen nagyüzemi csirketenyésztést folytatnak, ám kiderült, a büdösség nem csirkeürülékből származik. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei pedig azt állapították meg, hogy nem is a csatornarendszerből jön. Hanem – mint kiderült – Óbarokról, ahol orosz kompozittrágyát terítettek. Egy hatalmas tangazdaságot alakítanak ki ugyanis, és ehhez kellett az említett anyagot szétszórni. Az illetékesek hozzátették, hogy ­augusztusban ezt még 5-6 alkalommal megismétlik.   

Az inverzió a hibás

Eltekintve attól, hogy a trágya­spriccelők elég körültekintően jártak-e el, tény, hogy kánikulában mindenféle szag messzebbre jut el, mint normál időjárási körülmények között. A Népszava által megkérdezett szakértők egybehangzóan állítják: a szokatlanul gyors és nagy területű terjedés oka az inverziós légköri állapotnak nevezett különleges me­teorológiai jelenség volt. Ez azt jelenti, hogy a szokatlanul forró napokon felmelegszik a ta­lajfelszín, és felforrósítja a köz­vetlenül felette lévő levegőréteget is. Amikor este lehűl, akkor a talaj közvetlen kö­zelében is hűti a levegőt, de egy ki­csivel feljebb még meleg marad. A talajközeli levegő sűrűbb, mint a felette lévő, nem emelkedik fel, így az ott megrekedt szag (jelen esetben a trágyáé) enyhe szélben is igen messzire eljuthat. Ráadásul Bu­dapestnek sajátos a geológiája: ­Hűvösvölgy felől nyitott a város, ha pont onnan jön be a bűz, az nagy ­területet képes beteríteni. Vagyis a kánikula, az enyhe szél és a ­trá­gyázás időpontja alkotta ezt a „gyúlékony” elegyet. Nem véletlen, hogy a ­trágyázást általában kora tavasszal vagy késő ősszel végzik, vagyis soha nem a legmelegebb idő­szakokban. Kivéve persze, ha valakinek nagyon sürgős a dolog. Bármily meglepő, a szagról, pontosabban a bűzről jogszabály ren­delkezik. A 306/2010-es kor­mányrendelet (a levegő védelméről) a bűzt mint környezeti zavaró té­nyezőt említi. A tényállást magából az Alaptörvényből és a környezetvé­delmi törvényből eredezteti, és kimondja: „a bűz szaghatással járó ­légszennyező anyag vagy anyagok keveréke, amely összetevőivel egyértelműen nem jellemezhető, az adott környezetben környezetidegen, és az érintett terület rendeltetésszerű használatát zavarja.” ­Márpedig a trágyaszag ­egyáltalán nem jellemzi a ­fővárost és környékét, és erősen zavarja az ott élőket ingatlanjaik rendeltetésszerű használatában. Vagyis szinte biztos, hogy a múlt heti büdössel valami nem stimmelt. „Vannak olyan hétköznapi tevékenységek, technológiák, amelyek óhatatlanul bűzkibocsátással járnak – mondja dr. Ágoston Csaba környezetvédelmi szakértő, egyetemi docens. – Ilyen lehet egy hulladéklerakó, egy szennyvízát­emelő, de akár egy étterem is egy lakóház aljában. Az ilyen tevékenységek engedélyezésénél úgynevezett szagvédelmi hatásterületet kell kijelölni.” A szagvédelmi hatásterület az, amelyre még el tud jutni a szaghatás. Ez azt jelenti, hogy a kibocsátó közvetlen közelében nem lehet védendő épület: lakóingatlan, iskola vagy más közintézmény. „Ha például egy szennyvíztelep egy búzamező kellős közepén van, és a szaga 500 méterre még érezhető, akkor az lehet teljesen szabályszerű, ha a búzamező leg­alább egy kilométer széles. Ha büdös van, attól a búzát még le lehet aratni – mondja dr. Ágoston Csaba. – Ha viszont a szag eléri a környező települést vagy lakóingatlant, akkor baj van. A büdöstől nem lesz rákos az ember, de tönkreteheti az ott lakók életét, ráadásul az állandó bűzbe burkolózó ingatlanok értéke alacsonyabb.”   

Mérjük meg a bűzt!

A büdösség mérhető. Ma már európai szabványok mondják meg, hol mennyire lehet büdös. Dr. Ágoston Csaba cége például rendszeresen végez bűzmérést. „Fontos tudni, hogy nem a levegőben jelen lévő kémiai anyagokat mérjük ilyenkor, hanem a szagérzetet számszerűsítjük egy úgynevezett olfaktométerrel” – mondja a szakember. A mérés úgy zajlik, hogy a szagemberek (bocsánat!) kimennek a területre, és egy speciális anyagból készült zsákkal mintát vesznek a levegőből, majd a mintát beviszik a laborba. Itt egy gázhígító berende­zéshez illesztik a zsákot, és beleengedik a tartalmát. A műszer érzékelője az emberi orr. Pontosabban minimum négy orr. „Ki kell választani leg­alább négy átlagos szaglóképességű embert, akik odaülnek a géphez, és egy orrmaszkon keresztül lélegeznek – avat be a rejtelmekbe dr. Ágoston Csaba. – Először steril levegőt kapnak, aztán a masina ebbe kezdi belekeverni a szagszennyezett levegőt. Amikor a mérésben részt vevők megérzik a szagot, megnyomnak egy gombot. Vagyis akkor, amikor elérik azt a szintet, amelyet egy átlagos szaglóképességű ember is érez. A gép pedig pontosan tudja, hogy a zsákban lévő levegőt százszorosára, ezerszeresére vagy tízezerszeresére hígította az adott pillanatban. Az így kapott értéket szagegységnek nevezik, ami voltaképpen köbméterben kifejezett szagkoncentráció.” Ezt és még néhány meteorológiai és földtani adatot „átengedve” egy matematikai képleten határozzák meg az előbb már említett hatásterületet, vagyis azt, hogy ez a levegő milyen távolságra tud eljutni úgy, hogy még érezni lehessen.   

Drága bűzstop

A helyi, sőt néha az országos média is sűrűn ad hírt „elviselhetetlenül büdös” sertéstelepről, szemétlerakóról, elégedetlen és a nyugodt életükért küzdő lakókról, civil aktivistákról. (Legutóbb az Index írt a csömöri és kistarcsai szemétlerakó körüli csatározásokról. Olvasóink közül többen jelezték, hogy Budapesten, a Pasaréti út egyik játszótere körül évek óta elviselhetetlen bűz van, mások pedig egy máriaremetei csatornára panaszkodnak, amely száraz időben irgalmatlanul büdös. De gyakorlatilag az ország összes településén volt már ehhez hasonló ügy.) Az első védvonal a helyi önkormányzat, pontosabban a jegyző. Az ő feladata eldönteni, hogy egy adott tevékenység ütközik-e bármilyen jogszabályba. Ha valamelyik fél nem elégedett a döntésével, vagy az ügy nagyobb területet érint – mint például a legutóbbi, óbaroki eset –, akkor jön a képbe a környezetvédelmi hatóság, amely ma a kormányhivatalon belül működik. A hatóság – ha megalapozottnak találja a panaszt – szakértőt rendel ki, például Ágoston úrék cégét. Akik jönnek, mérnek és tanácsolnak. „Szinte minden bűzforrásra létezik csökkentő technológia” – mondja a környezetvédelmi szakember. Egy zárt térben működő állattartó telepnél például leggyakrabban a biofiltert használják. Ez egy fahánccsal és egyéb szerves anyagokkal töltött tartály, amelyen keresztül átvezetik a helyiségben keletkezett levegőt. A tartályban a benne lévő anyagokon olyan baktériumok is megtelepszenek, amelyek élelemforrásnak tekintik és lebontják a szagokért felelős anyagokat. Nyílt terepen különböző növényi anyagok permetezésével kötik meg a bűzért felelős anyagokat a levegőben. Éppen, mint a vécéillatosítók, csak káros vegyi anyagok nélkül. A legjobb azonban a megelőzés – mondja dr. Ágoston Csaba. – Például azokon a területeken, ahol az ott alkalmazott technológia miatt előbb-utóbb mindenképpen büdös lesz, sokszor erdősávot telepítenek, amely eleve megszűri a levegőt. Általában a megelőzés és a védekezés is drága mulatság, ezért fordulhatnak elő az olyan esetek, mint a legutóbbi. Egy ideális világban valószínűleg mindenki eleve beépítené a költségeibe ezeket a technológiákat, de hát ki mondta, hogy ideális világban élünk? Amúgy pedig sokszor maga a tevékenység hasznosabb, mint amennyi bosszúságot okoz a „mellékterméke”. A kettő közti különbözetet ki-ki állapítsa meg maga. Minden másra ott vannak a törvények és a kormányrendeletek.

Szagvédelmi kézikönyv

2014-ben adták ki a Szagvédelmi kézikönyvet (szerzői: dr. Ágoston Csaba, dr. Béres András és Lovrityné Kiss Beáta), amely a bűz meghatározásától a szagok mérésén át foglalkozik a lakossági panaszok kezelésével és a bűzelhárítással. Ebből a többi között kiderül, hogy mely tevékenységek felelősek leginkább a „bűzterhelésért”. Ezek közé tartozik a szennyvízkezelés, a nyersbőrtárolás, a bélfeldolgozás, a füstölés, a hagymaszárítás, a cukorrépa-tárolás, a sörfőzés és a hígtrágyakezelés.

Szerző
Témák
szennyezés szag

Heti abszurd: Értünk drága a lecsó, nem ellenünk

Publikálás dátuma
2019.08.18. 09:00

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
„Bennünk van a hiba, vásárlókban. És ez így van akkor is, ha nem tudunk arról, hogy megkérdeztek volna bennünket.”
Legalább hazudtak volna valamit a derék urak! Azt már megszoktuk. Nekünk, magyaroknak már egy ideje hihető mese kell, nem igaz történet. Hazudták volna, hogy nem volt elég csapadékos az időjárás, vagy azt, hogy túl sok eső esett. A szükségesnél melegebb volt, vagy épp ellenkezőleg, hidegebb. De nem, a nemzeti agrárkamarás ember a szemünkbe vágta az igazságot: mi, vásárlók vagyunk a hibásak, magunkra vessünk, amiért az idén drága a zöldség. Hát Bástya elvtársnak már senki sem akar a szemébe hazudni? Szóval, az van, hogy mi, vevők akartuk, mert igényesek vagyunk. Ezt mondta a nyilatkozó nemzeti agrárkamarás ember. Hogy a vásárlók igényei eltolódtak a minőség irányába. Azt pedig ugye, meg kell fizetni. Nem az eltolódást és az irányt, hanem a minőséget. A minősíthetetlent is megfizettetik velünk – lásd: magyar foci –, akkor miért épp a minőséget adnák olcsóér’? Bennünk van a hiba, vásárlókban. És ez így van akkor is, ha nem tudunk arról, hogy megkérdeztek volna bennünket. Pedig lehetett volna egy nemzeti konzultáció az ügyben, egyetlen kérdés elég lett volna, hogy elmondhassuk a véleményünket. Akarja-e, hogy az idén nyáron 800 forintba kerüljön a paradicsom és a paprika kilója, vagyis olyan brutálisan drága legyen, hogy ön ne tudja megfizetni, és ily módon ne legyen képes egy jó lecsót főzni a családjának? Ez volna a kérdés, amire persze lennének válaszlehetőségek is: Igen, azt szeretném, mert fideszes vagyok, ezért ezer éve arról álmodom, hogy minden olyan sokba kerüljön, de főleg a lecsónak való paradicsom és paprika, hogy én, úgyis mint magyar vásárló, ne bírjam azt megfizetni. És egy másik válaszlehetőség: Igen, az olcsó áruk kora lejárt, vásároljon olcsóér’ az, akinek hat anyja volt. Szóval, csak magunkat okolhatjuk, legalábbis a nemzeti agrárkamarás nyilatkozó szerint. Mondjuk, az idősebbek meg az egészen középkorúak még emlékeznek arra, hogy a magyar vásárló emberemlékezet óta árérzékeny volt. Vagyis, számára az ár a legfontosabb, minden más csak ezután jön. De mostantól ez is másképp van, nem az árra, hanem a minőségre vagyunk érzékenyek, már nem jó nekünk a lecsópaprika és a lecsóparadicsom, olyan árut keresünk a piacon és a boltokban, amit nem tudunk megfizetni. A nemzeti agrárizé meg persze partner ebben, ha valahol olcsóér’ adják a dinnyét, azonnal közbelép, és már megy is az emelés. Lehet, persze, hogy a hiba nem a nyilatkozó agrárkamarás illetőben van, hanem a vizsgálat módszerében. Hogy csupa olyan embert kérdeztek meg, hogy milyen áron szeretnének vásárolni, akinek Mészáros a vezetékneve. Vagy Tiborcz. Hiba volt persze ezt a módszertani megoldást választani, annál is inkább, mert jelen állás szerint még nem mindenkinek ez a neve. Bár, ha a NER még egy ideig győzedelmesen tovább tombol, ezt a lehetőséget sem bírhatjuk kicsukni.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Apró kis rohadék, ami kegyetlenül megkeseríti sok ember életét

Publikálás dátuma
2019.08.17. 19:20

Fotó: Shutterstock
Számos lehetőség kínálkozik arra, hogy a pompásan indult nyaralásunk vérzivataros horrorrá változzon. És mindehhez nem szükséges cápa- vagy terrortámadás, sőt még autóbaleset sem. Elegendő egy mindössze 5-7 milliméteres vérszívó, amely elől sem elbújni, sem elmenekülni nem lehet. És ezúttal nem a szúnyogról van szó.
„Sziasztok! Itt vagyunk párommal Bulgáriában egy 3 csillagos szállóban (140 000 Ft volt kettőnknek), és előző éjjel összecsíptek bennünket az ágyi poloskák. Ilyen esetben mennyire érdemes orvoshoz fordulni, ti kérnétek-e kártalanítást, ha igen, mennyit, illetve kérjük-e a ruháink fertőtlenítését, vagy felesleges emiatt aggódnunk?” Ha az ember nyári élménybeszámolókat olvas a legnagyobb közösségi oldalon, óhatatlanul találkozik ilyen és ehhez hasonló posztokkal. A fenti bejegyzéshez mindössze két nap alatt több mint ötszázan szóltak hozzá, ami azt jelzi, hogy világméretű összeesküvésről van szó. Vagy olyasmiről, amivel száz emberből húsz biztosan találkozott már: ágyi poloskáról, latin nevén Cimex lectulariuszról.

Bepoloskázott kontinens

„Bed bugs are becoming a national epidemic” – írta néhány évvel ezelőtt Amerika legnagyobb példányszámú napilapja, az USA Today. Szabad fordításban ez annyit jelent: az ágyi poloska mostanra nemzeti járvány lett. És ez nem csupán hangzatos bulvárcím, hanem a szomorú valóság: egy friss felmérés szerint minden öt amerikaiból egy már találkozott ágyi poloskával az otthonában vagy szállodában. És bár erről nincsenek pontos adatok, becslések szerint az újvilági szállodák 70-80 százaléka kisebb-nagyobb mértékben fertőzött. (Itthon kórházakban is össze lehet futni velük, most éppen a Honvédkórház dolgozóit kínozzák.) Az Egyesült Államokban a múlt század ’40-es éveiben jelent meg az ágyi poloska, amelyet nagy valószínűséggel a szegény európai bevándorlók hurcoltak magukkal. Kezdetben a sűrűn lakott nagyvárosok és az olcsó motelek sajátossága volt, de később bárhol megjelent. Irtásukra számos módszerrel kísérleteztek, de a leghatékonyabbnak – legalábbis egy ideig – a DDT nevű anyag (diklór-difenil-triklóretán) bizonyult. A DDT viszont nemcsak a poloskákra, hanem – mint később kiderült – az emberi szervezetre is veszélyes volt, ezért a ’60-as években betiltották. Annyit mindenképpen sikerült elérni vele, hogy a poloskák rezisztensek lettek a méregre. És éppen ez a két dolog az, ami a poloskák világméretű elterjedését és fennmaradását segíti: az átlagon felüli ellenálló- és alkalmazkodóképességük, valamint az emberek igénye az ide-oda utazgatásra. Egyébként a fentebb leírt angol kifejezést – „bed bugs” – érdemes megjegyezni, és ha egy szálláshely internetes értékelésénél előfordul, azt elkerülni.  

Rémálom nyaralás

A cikk elején idézett bulgáriai panasz nem egyedi. És az esetek területi szórásából az is kiderül, hogy nem a Balkánt vagy a keleti végeket kell kerülni, ha az ember nem akar poloskával találkozni. „Barcelonában valami bogár megcsípett, szóltunk a recepciósnak, kártérítést adtak (100 euró), átraktak egy másik szobába” – írja egy utazó. „Görögországban nyaraltunk, az apartmanban már az első napon agyoncsíptek a dögök. Volt nagy veszekedés, de a végén átraktak egy másik lakásba, ahol nem volt poloska. Az utazási iroda a kezét tördelte, de végül kaptunk valami visszatérítést” – így egy másik. „Azonnal jelenteni a recepción, másik szobát kérni – tanácsolja Laci. – Átköltözésnél semmit nem szabad átvinni. Ruhákat, cipőket, bőröndöt fertőtleníteni. Ha egyet is hazavisztek, az durva lesz. Kártérítést lehet, kell is kérni. Természetesen minden költséget térítsenek meg, és fizessenek sérelemdíjat a kellemetlenségek miatt!” Persze a szálloda sem tehet mindig a poloskáról. Sőt! „Mivel szemmel jól látható méretűek, gondosan át tudtok nézni mindent, hogy vannak-e a ruháitokon, táskán. Nekünk haza kellett jönnünk, miután megtaláltuk őket, egyet sem hoztam haza – írja Balázs. – Nem feltétlenül kell egyből a hotel vérét venni. A drága szálloda sem garancia arra, hogy nem lesz. Nálunk speciel kiderült, hogy a tisztítóból a szennyesnek való zsákokban érkezett, mert láss csodát, azokat sose mossák. És a tisztító több száz vagy ezer hotelt is ellát. Mi is mindennap ellenőriztük az ágyakat, és a kis mocskok nem a matrac szélén bújtak meg (ahogy a könyv szerint kéne), hanem az ágy fakerete alatt. Amúgy aki jobban aggódik, beszerezhet egy UV-s zseblámpát, azzal hamar ki lehet szűrni őket, mert a vér miatt világítanak.” Eszter Svájcban futott össze a vérszívókkal. Munkaügyben töltött ott néhány hónapot, és lakást bérelt. Fényképet is posztolt magáról a kéretlen találkozás után. „Így nézett ki az egész testem, arcom, mindenem. Addig még csak nem is hallottam poloskáról. Ügyeletre mentünk, kiderült, hogy allergiás vagyok a csípésükre. Két hónapos antibiotikum-kúra után jöttem rendbe. Speciális szappan, tusfürdő, krém, mindez receptre. Ja, a matracot az ággyal együtt ki kellett dobni, a ru­hái­mat zsákba tenni, három hétre lezárni, a lakást fertőtleníttetni. Azt mondták a szakértők, hogy még a radiátorcsövön is le-fel másznak! Azóta már elköltöztem onnét, szerencsére nem hoztam magammal, de néhány csípésfolt a mai napig meglátszik a karomon, lábamon. Szörnyű, még emléknek is!”
Az ágyi poloska borzasztóan drága dolog. Na, nem a szabad szemmel is jól látható jószág kerül pénzbe, hanem a rumli, amit okoz. „Nagyon is kell aggódni! – írja Csaba. – Barátomék hazavitték, több héten keresztül mosták a ruhákat, az egész lakást darabokra szedték, az ágyat kompletten ki kellett dobniuk, több százezer forintjuk bánta, mire egy speciális céggel ki tudták irtatni a lakásból az élősködőket. És idegileg is megviselte őket!” Péter egy budapesti szálloda egyik vezetője, kéri, ne írjuk le, melyiké, mert a téma sokkal kényesebb, mint elsőre tűnik. Amikor a poloskákról beszél, nagyot sóhajt. „Annak ellenére, hogy idehaza nagyon szigorúan vesszük a tisztasági szabályokat, és rendszeresen ellenőrzünk minden szobát, mégis 15-17 százalékban nem tudjuk elkerülni, hogy beköltözzenek a poloskák. Tapasztalataink szerint elsősorban a Nyugat-Európából vagy tengeren túlról érkező vendégek hurcolják be őket a poggyásszal, de természetesen nem zárható ki, hogy a környékből érkeznek.” A hotel természetesen minden módon igyekszik kártalanítani a vendéget, de a legelső teendő a költözés és a szoba lezárása. „Első körben, miután a vendéget elhelyeztük, szakemberrel végeztetünk irtást. A gáz, amivel dolgoznak, általában hatásos, de így is minimum három hétig senkit nem lehet beköltöztetni oda. Utána újabb ellenőrzés következik. Ha még mindig találunk apró vérnyomokat (az ágyi poloska biztos jele), az összes berendezést szét kell szerelni és fertőtleníteni. Ha ez sem segít, a mozdítható bútorokat, de főleg az ágyat el kell égetni. Ilyesmi még nem fordult elő a praxisunkban, de el lehet képzelni, mekkora kiesés egy szállónak, ha egy szobát, mondjuk, egész szezonban nem tud kiadni” – teszi hozzá Péter. A poloska érzékeny kérdés, a szállodák nem szívesen beszélnek róla, és egymást sem értesítik, ha „poloskás” vendégük érkezik. Talán a szemérmesség, talán a titoktartási kötelezettség miatt, de tény, hogy akkor sem jelzik, hogy baj van, ha tudják, hogy melyik vendég hozta be a jószágot és hova távozott tőlük.

Hideget, meleget

A szakemberekkel és amatőr poloskairtókkal folytatott beszélgetéseink eredménye a következő. A Cimex lectularius nem kedveli a nagy hőingadozást. Így eredményes lehet az ellenük folytatott harcban a fertőzött holmik hűtése (jól zárható zacskóban a mélyhűtő állítólag már egyetlen nap alatt csodákra képes), és a mosás, magas hőmérsékleten. Persze nem mindegyik ruha viseli el a 60-90 fokot, és viszonylag kevés az olyan háztartás, ahol egy szőrmebunda beférne a mélyhűtőbe. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni, aki a megfelelő vegyi anyaggal száll harcba vérszívóink ellen. „Ismerősnek a bőrönd réseibe bújt bele, mert mikor észrevették, menekültek, zacskóztak. Otthon egy francia ágy, egy szőnyeg és a gardróbszekrény lett kuka. Plusz a kártevőirtás és az idegbaj, amit kaptak. Tudom, ez már nem segít, de menekülés onnan, és próbáljátok nem bevinni a lakásba! Ha kell, az udvaron, zacskóban tavaszig, vagy égetés. Ha egyszer petézni kezd, az világvége!” – tanácsolja a bulgáriai nyaralás szenvedő alanyainak egy hozzászóló. Apropó, petézés. Egy kifejlett ágyi poloska naponta 1–5, egész élete folyamán több mint 500 petét képes rakni. Szóval, ha meglátunk egyet, nem érdemes finomkodnunk.

Tudta?

 Egyetlen ágyi poloska a saját testsúlyának a hétszeresét képes felszívni. Ez olyan, mintha Drakula gróf 454 liter vért inna meg egy ültő helyében.  Az ágyi poloska kizárólag a gazdaszervezet véréből táplálkozik. Fejlettségétől és testméretétől függően idővel egyre tovább bírja táplálék nélkül. A frissen kikelt példányoknak napokon belül táplálkozni kell, míg a kifejlettek akár fél évig is bírják. Táplálékát éjszaka keresi, hő- és szén-dioxid-kibocsátása alapján találja meg; nappal elrejtőzik. Bár fénykerülők, a fiatal, illetve éhes példányok világosban is előmerészkednek táplálkozni, ha ember közelségét érzik. 

Szerző
Témák
Ágyi poloska
Frissítve: 2019.08.19. 09:51