Bóta Gábor: Kirúgás, megaláztatással

Gaál Ildikó rendezésében nincs különösebb egyéni koncepció, de működőképesen, élvezhetően „odatette” a darabot, amit a zsúfolásig megtelt nézőtér jól fogadott.

A Koltai Róbert által játszott kishivatalnokban megáll az ütő, amikor 40 évi munka után egyik pillanatról a másikra kirúgják az állásából. Belefehéredik. Nem tud mit mondani, attól kell tartani, hogy rögtön összeesik, és tán meg is hal.

A Lovagias ügy című Hunyady Sándor darabot látjuk a Városmajorban, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátékában. Hunyady a gazdasági világválság tapasztalatait is felhasználva, először novellaként írta meg a témát, a színpadi változat ősbemutatója a Pesti Magyar Színházban volt 1935-ben. Aztán következett a híres film, Székely István rendezésében, az akkori nagy sztárok, Kabos Gyula, Ráday Imre, Perczel Zita, Gombaszögi Ella, Gózon Gyula, Mály Gerő főszereplésével. A kesernyés vígjátékot, észrevéve, hogy sok tekintetben ismét aktuálissá vált, a Karinthy Színház meglehetősen jó előadásban hozta vissza haló poraiból 2012-ben. Verebes István rendezte, aki Márkus Alfréd dalaihoz új szövegeket írt, most is ezeket használják. A robotoló könyvelőt, Virág urat, Kabos Gyula a kisember örök megtestesítője adta a mozivásznon. A Karinthyban Bajor Imre volt méltó utódja. Ez a szerepe afféle hattyúdalává is vált, még utoljára bizonyíthatta, hogy bár sok tekintetben elaprózta magát, annyi kabarétréfa, habkönnyű tévéjelenet után is nagy színész, aki hátborzongatóan tud tragikumot és komikumot elegyíteni, képes megmutatni, milyen az, amikor valaki úgy érzi, hogy egész egzisztenciája és ezzel az élete egy csapásra dugába dől, és hogyan tud ebből a mélységesen mély gödörből kikecmeregni.

Koltai, akihez szintén passzol a szerep, megmutatja ezt. Gaál Ildikó rendezésében. Látjuk az embert, akinek minden napja csaknem ugyanaz, évtizedekkel ezelőtt megházasodott, született egy lánya, és gürizik, meg gürizik, hogy eltartsa családját. Ott ül az íróasztalánál, becsülettel végzi a munkáját, látástól vakulásig. Nem okoz különösebb feltűnést, biztos pont a vállalatnál, és neki is biztos pont a cég. Csak hát, mint egyre inkább tapasztaljuk, bárkinek, bármikor ki lehet a lába alól húzni a talajt. Akárkinek meg lehet találni a gyengéjét. Virág úr gyengéje a főnök titkárnője, aki vele egy szobában ül. Fölöttébb tetszik neki, öreguras visszafogottsággal, diszkréten teszi neki a szépet. El is vannak ők így ezzel. De a főnök úr unokaöccse, a Pali is elkezdi tenni a szépet Gizikének, meglehetősen erőszakoskodó módon. Tán még a manapság annyira divatba jött szót, a zaklatást is használhatnánk. Virág úr pedig áll a vártán, ezt nem hagyhatja, kész az összezördülés, és a svihák, széltoló fiatalember, Máté Krisztián megszemélyesítésében, rútul leken neki egy jókora frászt. Erre jön ki a szobájából a Milkó nevű főnök, Erdélyi Gábor alakításában, és ki is mondja, hogy az unokaöccsét azért csak nem fogja kirúgni, és mivel a két ember nem fér meg ugyanabban légtérben, ezért aztán Virág úrnak fel is út, le is út azon nyomban. Érződik, hogy ez Virág úr számára maga a megsemmisülés, a totális megaláztatás. Valószínű, hogy ehhez hasonlót sokan átélnek manapság is. Ahogy azt is, mint a darabban, hogy már egy nap után akad a helyükre ugrásra kész jelentkező, ezúttal Kántor Zoltán képében, akinek amúgy létkérdés az állás.

Az előadás elég nehezen döccen be, az elején vannak hamis hangok, túlzó kiabálások, amiket talán a hangosítás nem egészen tökéletes volta okoz, meg az, hogy ménkű hosszú, némi iróniával virsli alakú a Városmajori Színpad nézőtere. Aki nem játszott még ott, megriadhat, hogy milyen messze is ülnek a nézők, hogyan jut el oda a hangja, az egész alakítása. Amúgy sem egyenletes színvonalú a színészi játék, de aztán a produkció harmadától mindenki belerázódik. A jólelkű titkárnőt Marjai Virág adja, ő próbálja elsikálni a dolgokat, visszavetetni Virág urat, aki otthon nem meri/akarja elmondani, mi történt. Vándor Éva kiváló Virágné, kedves asszony, de az ő arcán is ott a rémület, mert retteg attól, hogy mi lesz a megélhetéssel. Kínosan feszült családi ebéd tanúi lehetünk, amibe nevettető bohózati szituációk keverednek. A mulatságosan nagyot halló nagymama ziccer-szerepében, amiben a Karinthy Színházban Lorán Lenke parádézott, P. Kerner Edit először félszeg, majd szórja a poénokat. Albert Péter és Farkas Zoltán vállalati dolgozókként komikus párost alkotnak. Az előadás egyik erőssége Darvas Ferenc a zongoránál, aki bámulatos intenzitással játszik, minden rezdülésében együtt él a színészekkel. A dalok éneklésekor, jókora szakmai tudással alkalmazkodik a hangi adottságaikhoz.

Mivel vígjátékról van szó, végül elrendeződnek a dolgok, mint a mesében. Pali első látásra beleszeret Virág úr szemrevaló lányába, akit Házi Anita formál meg. Mondjuk, hogy ő mit eszik ezen a léhűtő aranyifjún, az nem érthető, de hát kis dolgokon ne akadjunk fenn. Lényeg a happy end, ami után azért Koltai, a színpad közepén állva, fanyarul megjegyzi, hogy happy end csak a színházban és a filmekben van. Hát igen, a megalázottaknak, méltatlanul kirúgottaknak a valóságban csak igen ritkán szolgáltatnak igazságot.

Gaál Ildikó rendezésében nincs különösebb egyéni koncepció, de működőképesen, élvezhetően „odatette” a darabot, amit a zsúfolásig megtelt nézőtér jól fogadott.