Előfizetés

Az űr mint téma

Rózsa Gyula írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2019.08.21. 11:00

Fotó: Vasarely Múzeum
A holdra szállás ötvenedik évfordulója jó apropó egy alkalmi képzőművészeti gyűjtemény bemutatására.
Koncepció és telitalálat: az emeleti teremsorban Orosz Márton kurátor egymás mellé tette Kondor Béla Holdkompját és a holdautó arányos makettjét a műszaki múzeum állományából. Erről van szó. A pesti (óbudai) Vasarely Múzeum tisztelgő kiállítást rendezett a holdra szállás félszázados évfordulója alkalmából, és a látnivaló éppen úgy viselkedik a Szentlélek téren, mint az antennával, asztronautákkal felszerelt négykerekű, meg Kondor fából, pingponglabdából komponált konstrukciója a közös óriásakváriumban. Egymás mellett, mellérendelt önállóságban. Elég, ha felismerjük a történelemben-művészettörténetben gondolkodó rendezés nagyvonalúságát, hogy világossá váljék: nem illusztráció, nem technika-ábrázolást volt a cél. Bizonyíték Bartholomeus Sprangernek, ennek a flamandból lett prágai osztrák mesternek a munkája. Diana Luna a címe, a homlok fölött ugyan ott a holdsarló, de a kép lényege mégiscsak az a furcsa, férfias keménységből kitüremkedő női érzékiség, amely a manierista festőt minden tárgykörben foglalkoztatta. Komolyságához képest csupa derű az a hatvan évvel későbbi (fa?) metszet, amely az angol ős-scifiíró, Francis Godwin holdutazás-könyvét díszíti, és amelyen fogatba fogott madarak emelik a körgalléros hőst, nyilvánvalóan a szférák magasába. Daumier litográfiáján a holdbámulás adja az alkalmat, hogy ismét lássuk hősét, a hálósapkás polgárt, és a jól válogatott műtörténeti fedezet a bő technikatörténeti szemléltetéssel együtt is végképp felhatalmaz bennünket arra, hogy annak nézzük a kiállítást, ami: alkalmi képzőművészeti gyűjteménynek.  Mint ilyen, természetesen különböző teljesítmények lelőhelye. Iránymutatónak nem Daumier-t, nem Sprangert, nem az űrkorszak előtti művészetet vesszük. Nekik könnyű volt, a valóságban még nem létezett az ábrázolás témája, tárgya, következésképp nem volt lehetséges, hogy az ábrázolni való elnyomja, uralja magát az ábrázolást, a művészetet. Korunk csapdája – nemcsak ezen a kiállításon –, hogy a választott tárgy eredetisége, újdonsága, mítosza mintegy mellékessé teheti az autonóm művészi viszonyulást, hogy csak a tárgy válik fontossá, a téma átveszi az uralmat. Valami ilyesmi történhetett Altorjai Sándor és Siskov Ludmil nagyjából szinkron időben készült űrséta- és asztronauta képével. A szkafanderes figurák lebegnek és csövek-kábelek kerülgetik őket, de elnagyolt expresszivitásuk ellenére sem többek, mint az akkor, a hatvanas években megismert súlytalanságfotók. Űrtörténeti tényábrázolások, amelyeket nem sikerült letisztult tartalommá kiteljesíteni, miközben dokumentumértékük természetesen elveszett. Ám ebben a viszonylatban csak látszólag az ellentétjük Csáji Attila lézerkompozíciója. Üvegkockája nem ábrázol, színes fényeket tartalmaz és mozgat, de általános, látványos fényreklámtechnikájának csak akkor van köze űrutazáshoz és holdra szálláshoz, ha ilyen tartalmú művek környezetébe kerül. Mondjuk, egy terembe Umberto Mastroianni Űrhajósával. Az olasz mester, a régen megboldogult budapesti kisplasztikai szemlék egykori résztvevője semmi szférikusat, semmi földöntúlit nem alkalmaz, de kubizmuson nevelkedett, kubizmust merészen átalakító bronzfigurája olyan dinamikusan lépdel, mégis oly nehezen halad a kelleténél több lábán vagy alkatrészén, hogy a korántsem séta holdsétát, annak minden fenségét és feszültségét sikerül megidéznie. Ha a teljesség titka változatlanul téma és önálló művészet egyensúlya, ilyen arány (feszes arány) biztosíthatja Orosz István anamorfózisának hitelességét, és a technikai különbség ellenére ez jellemzi Kondor Béla űrszemléletét. Kondor Űrhajósai lebegnek és örvénylenek, nyilván a súlytalanság állapotában, amely felkavar pepita felületeket és szétszór kezeket-lábakat. De a kavargó végtagok centrifugális tehetetlensége, meg a tekintet archaizálóan tiszta rendje valamiképpen kifejezi azt a bonyolult dolgot, amelyet egy diadalmas, küzdelmes, hősi halottakat követlelő és hatalmas perspektívákat nyitó emberi tevékenység jelent. A nagyon élvezetes kiállítás megejtően naiv, tárgybeli némafilmekkel kezdődik, és a hely szellemének megfelelően, kozmikus címeket viselő Vasarely művekkel zárul.   

Infó

Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr Vasarely Múzeum, Budapest Nyitva: szeptember 22-ig 

Baán László marad a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

MTI
Publikálás dátuma
2019.08.21. 09:52

Fotó: Népszava
Kásler Miklós újabb öt évre a jelenlegi főigazgatót bízta meg az intézmény vezetésével.
Újabb öt évre, 2024. november 30-áig Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum jelenlegi főigazgatóját bízta meg az intézmény vezetésével Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a főigazgatói álláshelyére kiírt pályázat eredményes lezárulta után – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. Mint írják, Baán László 2004 óta vezeti a Szépművészeti Múzeumot, ezen időszakban az intézmény a leglátogatottabb magyar múzeummá vált. Vezetése alatt számos, nemzetközileg is rangos nagykiállításnak adott otthont a Szépművészeti Múzeum. A közlemény szerint az újraegyesített Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria kiállítási terveiben az elkövetkező években is nagy érdeklődésre számot tartó tárlatok szerepelnek: egy egyiptomi fáraósír feltárását bemutató kiállítástól El Grecón, az angol preraffaelitákon és Matisse-on át Gulácsyig. 2023-ra a Liget Budapest projekt keretében elkészül az Új Nemzeti Galéria világszínvonalú épülete, amely a legkorszerűbb bemutatási körülményeket fogja biztosítani az újraegyesített intézmény 19-20. századi és kortárs, magyar és nemzetközi anyagának – tudatták. 

Minden átmenet

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2019.08.20. 17:59

Fotó: Fejér Gábor
Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezéséből olvasott fel a hétvégén Trill Zsolt és Csákányi Eszter a zsámbéki romtemplomnál.
Csákányi Eszter és Trill Zsolt egymásnak háttal ül közvetlenül a zsámbéki romtemplom falai mellett. Testük majdnem összeér, de ott van közöttük a szék támlája. A romjaiban is hatalmas, erőt sugárzó katedrális pedig mintegy óriási árnyék magasodik fölöttük. Egyszerre nyújt oltalmat és harci terepet. Seres Tamás egy ideje rendez már felolvasószínházi előadásokat, főként a Várkert Bazárban. Az idei nyártól azonban a zsámbéki nyári színház programjait is szervezi, mások mellett Vecsei H. Miklóssal együtt. Adódott tehát, hogy a sorozat nyárra kitelepüljön a vonzó és komoly színházi múlttal rendelkező Pest megyei településre és Seresék azt is elintézték, hogy mint régebben már többször, kerítésen belülre kerüljenek, vagyis közvetlenül a romtemplom mellett játsszanak. Vártam is, hogy interakcióba lépjen a katedrális és az előadás. Ez direktben nem történt meg, de jelzésszerűen igen. Nem érdemes külön magyarázatot keresni, de a katedrális közvetlen közelsége sokat számít. Monumentalitása, befogadó légköre megnyitja az elmét, alkalmat teremt az elemzésre, a mélyebb gondolatok felszínre hozására. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de ajánlom, nyugodtan próbálják ki. A bilincs a szabadság legyen című felolvasószínházi előadásnak a tárgya Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése, amely a Jelenkor kiadásában kötetben is megjelent. Most válogatást kapunk ebből az anyagból, a levelek 1948 és 1997 között születtek. Mivel a XX. századi magyar szellemtörténet két meghatározó személyiségéről, egy szakmailag is nagyra tartott íróról és egy pszichológusról van szó, tényleg izgalmas ezekkel a szövegekkel találkozni. Noha ezek magánlevelek, tehát gondolom eredetileg nem a nyilvánosságnak szánták. Egy házasság, egy szerelem kulisszái szépségei és buktatói tárulnak elénk. Nagyon erős, mély és őszinte vallomások, ezért így kiragadva, különösebb dramatizálás nélkül is felkavaróak. A színészek dolgát nem könnyíti meg, hogy csak lazán kötődnek egymáshoz, nincsenek dialógusban, alapvetően önálló egységként működnek, de Csákányi és Trill egy-egy gesztussal, fél mondattal mégis összeköti az írásokat. Ezek a reagálások azonnal színházat teremtenek. Kiszakítják az előadást a kötött formájából és élővé, elevenné teszik. Trill Zsolt a hold és a tücskök említésénél fel is néz hosszabban, ő az aki többet sétál, keresi a helyét. Csákányi Eszternek egyszer csak elszáll a mikroportja, de jön a „hangmérnök” és megjavítja. Ezzel azonnal mindketten eljátszanak, és élvezik az improvizáció lehetőségét. 
A levelek időben nagyobb kihagyásokkal következnek, mégis állandó lüktetésként mutatják a kapcsolat és az életszakaszok változásait. A mindent kibíró kötődést, a válságokat, a külön költözéseket és az újbóli egymásra találásokat. Kendőzetlenül, olykor sokkolóan, máskor az érzelmek mindent legyőző erejét megmutatva. Miközben egy percig sem válik szentimentálissá. Mészöly Miklós fogalmaz az egyik levélben: Csupa érzékenység vagyok, következetlen keménység, görcs, oldottság, hűtlenség, ragaszkodás – és valami elementáris várakozás. Polcz Alaine pedig így ír: Arra is rájöttem, hogy amióta élek, nem találkoztam senkivel, aki Hozzád hasonlítana emberségben, gondolkodás mértékében meg miegymásban. (Persze azért ronda eb is vagy, a szélsőségek békésen megférnek.) Két ember úgy hajol egymáshoz, hogy közben senki nem sajátítja ki a másikat, hanem szabadon hagyja. Még akkor is, ha ez időnként szenvedéssel jár. De ahogy Mészöly egy helyütt írja: minden átmenet.

Infó

 A bilincs a szabadság legyen Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése (1948‒1997) Zsámbéki Nyári Színház Rendező: Seres Tamás