Maurer Dóra, az örök kísérletező a Tate Modernben

Öt évtized számos képzőművészeti ágazatot felölelő tevékenységébe nyújt bepillantást a világ egyik vezető modern múzeumában rendezett egyéni kiállítás.

Augusztus 5-e óta és egészen jövő év júliusáig tekinthető meg a Temze déli partján elhelyezkedő Tate Modern galéria “régi”, 2000-ben megnyitott szárnyának negyedik emeletén Maurer Dóra retrospektív tárlata. A Népszava tudósítóját a szenzációszámba menő kiállításon a két felelős kurátor egyike, Carly Whitefield vezette körbe, aki elmondása szerint egy teljes éven át kutatta a 82 éves alkotó munkásságát. A fiatal művészettörténész kiemelte, milyen készségesen segítette őt a felkészülésben a budapesti Vintage Galéria vezetője, Pőcze Attila, aki hosszú évek óta képviseli Maurer Dórát a műkereskedelemben.

A sokoldalú képzőművész londoni jelenlétének hátterével kapcsolatban Carly Whitefield elmondta, hogy a kiállításon szereplő harmincöt alkotás, köztük öt, párhuzamosan vetített film közül több máris a Tate Modern tulajdonában van. Az 1974-es Traces of a Circle és az egy évvel később keletkezett Seven Foldings 1985-ben került a nemzeti gyűjteménybe. Francis Morris, a Tate Modern nemrégiben kinevezett igazgatója más kurátorok társaságában 2013-ban ellátogatott Maurer Dóra otthonába, egyben stúdiójába. Ezt követően került sor arra, hogy a Tate “család” alig egy évvel korábban megalakult Orosz és Kelet-európai Akvizíciós Bizottságának égisze alatt számos alkotás váljon a látványosan átalakított egykori olajtüzelésű erőműben helyet kapott kollekció részévé. Ahogy erre a körbejárás során a társ-kurátor rámutatott, a nagy jelentőségű prezentáció nem jöhetett volna létre sem magának az alkotónak a földrajzi távolság ellenére is aktív segítsége, sem lelkes magyarországi magángyűjtők készséges kölcsönzései nélkül, hiszen csak így sikerülhetett viszonylag teljes képet adni Maurer Dóra mindig újra törekvő, kísérletező pályafutásáról. Whitefield büszkén adta hírül, hogy öt, a tárlaton szereplő tárgy inkognitójukat megőrző mecénások ajándékaként rövidesen a Tate Modern kincsévé válik, így a leltár összesen tizenhárom Maurer-munkát tartalmaz majd.

A különböző műfajú munkákat, - fotográfiák, filmek, rajzok, nyomatok, festmények – magába foglaló show darabjainak közös vonása a konceptuális rendszerek alkalmazása. Carly Whitefieldet láthatólag magukkal ragadták a Maurer Dóra személyes akcióin alapuló ábrázolások, például az 1971-es What Can One Do with a Paving Stone?, vagy az egy évvel későbbi Reversible and Changeable Phases of Movements No. 6. Nem hiányozhatnak egy Maurer Dóra pályaképből a matematikai összefüggéseken, rendszereken alapuló munkák, köztük a különböző színű ágacskákat csoportba szedő Schautafel 4.

A látogatókat meglepő, kísérletező kedvű művek közé tartozik a Seven Twists hat kockája. Ezek a mise en abyme-nak nevezett eljárást követik, melyben megkettőzésnek köszönhetően a mű egy darabja belső tükörként az egész tartalmat visszaadja. Maurer Dóra az első kockán önmagát kapja le, amint egy üres fehér, négyzet alakú lapot tart maga előtt. A másodikban ugyanezt 45 fokos szögben tárja a néző elő, majd úgy ismételgeti a bravúrt, hogy a hatodik felvételen már kezek és szemek örvényét látjuk.

A mozgófilm világa, egyben Carly Whitefield szakterülete, már az 1970-es évek óta foglalkoztatta Maurer Dórát, így érthető, hogy a Tate Modern külön termet szentelt a témakörnek. Korai kezdeményezések után a képzőművész azt követően tudta kibontatkoztatni tehetségét, hogy kapcsolatba került a kísérleti jellegű filmekre szakosodott Balázs Béla Stúdióval. Bódy Gábor javaslatára valósult meg a műhelyen belül egy Bauhaus-jellegű együttműködés, mely a szemiotikában és a konceptuális művészetben elért eredményekkel igyekezett új életet lehelni a magyar avantgárd filmhagyományba. Maurer Dóra azok közé a művészek, írók, költők és zeneszerzők közé tartozott, akik részt vettek a BBS projektjében, így olyan lehetőségek nyíltak meg számára, melyek nélkül nem tudta volna megvalósítani filmes ambícióit. Két évtized termésére jellemző, hogy ugyanúgy kísérletezett az ismétlések és sorrendfelcserélések, mozgások és változások módszerével, mint más kifejezési formák alkalmazása során. A megvalósult tervek közül a Bankside-on a párhuzamosan egy “aktív” és egy “passzív” kamerával forgatott, különleges hatást elérő Relative Swingings (1973-75) látható.

A kurátor mintegy választóvonalként állítja be a rendszer által megtűrt, de nem támogatott neo-avantgárd Maurer Dóra pályafutásában az 1983-as évet , amikor megbízást kapott, hogy az ódon ausztriai Buchberg kastély toronyszobáját kifesse. Az itt meghonosított “térfestés” szoros folytatása az ún. Kvázi-képekkel már az évtized elején megkezdett “kiszínesedésnek”. Buchbergi missziója során Maurer elmélyedt a különböző napszakokban tapasztalt fények tanulmányázásában. A kiállítás következő fejezete izgalmas, trükkös és tükrös konstrukciókat és a korábbi nyolc standard színt felváltó szélesebb, vidámabb skálán mozgó, különböző szögekből nézve más és más látványt nyújtó kompozíciókat tartalmaz. A finálé, a friss, már a 2010-es években keletkezett Overlappings, színek átfedésének hatását feltáró sorozat bámulatosan igazolja, mennyire képes Maurer Dóra ma is a megújulásra.

Minden addigi készségességével ellentétben Carly Whitefield semmilyen kérdésre nem válaszolt azzal kapcsolatban, hogyan befolyásolhatja Maurer Dóra imponáló Tate-beli regnálása saját, és ezen túlmenően kortárs magyar művészek munkáinak műkincskereskedelmi értékét.