Ferencvárosi szenvedés Felcsúton

Publikálás dátuma
2019.08.25. 20:43

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Sima 4-1-es vereséget szenvedett az El-visszavágó miatt alapembereit pihentető címvédő a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó NB I negyedik fordulójában.
Először készült úgy európai kupavisszavágóra az FTC, hogy előtte nem halasztott el bajnoki meccset. A Puskás Akadémia elleni találkozón nyilvánvalóvá vált, miért igyekeztek a zöld-fehérek minél több bajnokit későbbre tenni: a huszonhetes keretükben a vasárnap szóhoz jutó tartalékok nem érik el az NB I szintjét sem. Szerhij Rebrov vezetőedző a szintén rendkívül gyenge Suduva elleni nagyon fontos – tét az eurómilliókat garantáló csoportkör elérése – csütörtöki hazai Európa-liga-visszavágó (idegenben gól nélküli döntetlent szenvedett ki az FTC) előtt pihentette azokat, akikre az El-ben számít.
A helyükre kerülők simán kikaptak Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc csapatától, amely nem tud annyi tao-milliárdot kapni, hogy legalább megpróbáljon a saját nevelésű fiatalokra építeni. 
Az utolsó negyed órában a ferencvárosi drukkerek az MLSZ-t szidták, minden bizonnyal azért, mert ezúttal nem volt halasztás, és a szövetséget hibáztatták azért, amiért a vasárnapjukat elrontva végig kellett szenvedniük ezt a kilencven percet.
Az újoncok csatájában a ZTE 4-0-ranyert Kaposváron, a vendégeknél gólt szerzett Barczi Dávid is, aki az előző fordulóban azért nem játszhatott, mert nem sikerült kivenni a piercinget a füléből. A jelek szerint ezúttal nem volt ilyen probléma.
A Honvédban kétszer volt eredményes a visszatérő Davide Lanzafame, ám ő védeni nem tud, a debreceniek pedig háromszor is betaláltak a kispesti kapuba. A fővárosiak továbbra is nulla ponttal állnak.

A 4. forduló eredményei és a tabella

Paks-Fehérvár 0-2 Paks, 2000 néző. Jv: Csonka. Gól: Futács (24.), Petrjak (61.) Kaposvár-ZTE 0-4 Kaposvár, 2410 néző. Jv: Karakó. Gól: Radó (33., 11-esből), Barczi (34.), Devecseri (83.), Ikoba (89.) Kiállítva: Nagy K. (17., Kaposvár) Kisvárda-Újpest 2-0 Kisvárda, 2451 néző. Jv: Erdős. Gól: Grozav (23., 75.) Diósgyőr-Mezőkövesd 0-3 Diósgyőr, 4853 néző. Jv: Andó-Szabó. Gól: Nagy D. (50.), Karnyicki (56.), Cseri (66.) Honvéd-Debrecen 2-3 Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2411 néző. Jv: Farkas Á. Gól: Lanzafame (44., 82.), illetve Trujic (9.), Haris (66.), Varga K. (77.) Puskás Akadémia-FTC 4-1 Felcsút,2600 néző. Jv: Berke. Gól: Sós (41.), Knezevic (58., 11-esből), Urblik (79., 83.), illetve Spirovski (12.) Az állás: 1. Fehérvár 4 4 - - 13-3 12 pont 2. Mezőkövesd 4 4 - - 7-1 12 3. Debrecen 3 3 - - 10-5 9 4. Kisvárda 4 3 - 1 7-5 9 5. Puskás Akadémia 4 2 - 2 7-5 6 6. Paks 4 1 1 2 4-5 4 7. Úpest 4 1 1 2 4-7 4 8. ZTE 3 1 - 2 6-4 3 9. FTC 2 1 - 1 2-4 3 10. DVTK 4 1 - 3 4-11 3 11. Honvéd 4 - - 4 5-11 0 12. Kaposvár 4 - - 4 3-11 0 

Aranyérmes a női kajaknégyes Szegeden

Publikálás dátuma
2019.08.25. 13:24

Fotó: Kovács Tamás / MTI
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női 500 méteres kajaknégyes aranyérmet és ezzel négy tokiói kvótát szerzett vasárnap a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
A nők a gyengébb rajt után féltávnál már vezettek, innen - a többezres közönség nagy örömére - nem engedték ki a kezükből a győzelmet. Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István óriási csatában zárt ötödikként a férfiaknál. A magyarok így 12 olimpiai kvótát - öt-öt férfi és női kajakost, valamint két női kenust - gyűjtöttek Szegeden. A vb a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárul, ezek a számok nem szerepelnek az olimpiai programban. 
Korábban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső kenupárosa ezüst-, a kajakos Kozák Danuta pedig egyesben bronzérmet szerzett 500 méteren. Ez a két dobogós hely egyben két női kenus és egy női kajakos kvótát is jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.
Szerző
Frissítve: 2019.08.25. 13:45

Ezüstérmes a női kenu kettes, bronzérmes Kozák Danuta 500 méteren

Publikálás dátuma
2019.08.25. 12:23

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Ez a két dobogós hely egyben két női kenus és egy női kajakos kvótát is jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.
Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső kenupárosa ezüst-, a kajakos Kozák Danuta pedig egyesben bronzérmet szerzett vasárnap 500 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Ez a két dobogós hely egyben két női kenus és egy női kajakos kvótát is jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra. Balláék - akik tavaly is másodikként zártak a vb-n - a kínai Hszü Si-hsziao és Szun Meng-ja mögött lettek ezüstérmesek, a címvédőként indult, olimpiai bajnok Kozák pedig az új-zélandi Lisa Carrington és a fehérorosz Volha Hudzenka mögé szorulva lett harmadik. Férfi K-2 1000 méteren Kammerer Zoltánnak és Gál Péternek nem sikerült a kvótaszerzés, nyolcadik helyen végeztek a döntőben, s indulási jog csak az első hat hajónak járt. A zárónapon még további 10 döntőt rendeznek a Maty-éren, mindben lesz magyar hajó.  

Újabb magyar ezüst- és bronzérem

Szűk egy órával az 500-as döntő és második hely után - túl az eredményhirdetésen - a kenus Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső már a legrövidebb szám fináléjában volt érdekelt, ahol ugyancsak éremesélyesnek számított. A verseny forgatókönyve aztán ugyanúgy alakult, mint a hosszabb távon, annyi különbséggel, hogy most egy másik kínai duó - Lin Ven-csün és Csang Lu-csi - előzte meg a magyarokat végig vezetve. A győri kettős - amelynek tagjai egyformán 25 évesek - így két ezüsttel zárt Szegeden. Az olimpiai programban ugyancsak nem szereplő férfi kenu egyes 200 méteren a 23 éves Hajdu Jonatán remek teljesítménnyel, középfutam-győzelemmel került be a legjobb kilenc közé, ott azonban nem sikerült a dobogó közelébe kerülnie. A táv első felében még tartotta magát, utána azonban lemaradt, s végül szoros befutó után ötödik lett. Férfi kajak kettes 200 méteren Balaska Márk tavaly és tavalyelőtt is nyert Birkás Balázzsal, utóbbi azonban most a négyesben küzd a kvótaszerzésért. A Honvéd 22 éves kajakosának a Angyalföldi VSE 25 éves versenyzője, Apagyi Levente az új párostársa, akivel - erődemonstrációt tartva, a mezőny többi részére több mint egy hajóhosszt verve - megnyerték az előfutamot. Azt ígérték, hogy hasonló teljesítmény várható tőlük a finléban is, de ez elmaradt. A bombaerős mezőnyben nem tudtak akkora lendülettel haladni, ahogy akartak, illetve voltak náluk erősebb egységek. Végül szoros befutóban - az oroszok és a lengyelek mögött, a németeket két századdal megelőzve - a harmadik helyet sikerült megkaparintaniuk. Ezek a számok nem szerepelnek az olimpiai programban. Az első vasárnapi döntős blokk végén a négyesek döntőit rendezik, majd 14.30 órától az 5000 méteres finálékkal zárul a vb.

A döntők: férfi C-4 500 m (Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás) női K-4 500 m (Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra) - olimpiai szám férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs Kuli István) - olimpiai szám A döntők 14.30: női C-1 5000 m (Lakatos Zsanett) férfi C-1 5000 m (Adolf Balázs) női K-1 5000 m (Bodonyi Dóra) férfi K-1 5000 m (Noé Bálint)

Szerző
Frissítve: 2019.08.25. 13:35