NAV;adóhivatal;

2019-08-27 15:57:04

Sokkgránátokat vásárolt a NAV

Villanógránátokat és füstjelző gyertyákat is vettek, az összesen 165 eszközből álló tételért valamivel több mint 1,7 millió forintot fizettek.

Villanógránátokat, füstjelző gyertyákat, úgynevezett sokkgránátokat és azokhoz szükséges utántöltőket vásárolt nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – írja a Magyar Nemzet.

A kormányközeli lap szerint az összesen 165 eszközből álló tételért valamivel több mint 1,7 millió forintot fizetett a hivatal. Az efféle gránátokat – a különféle szakmai leírások szerint – leginkább bűnelkövetők elfogásakor, behatoláskor, túszmentéskor használják a világ bűnüldöző szervezetei.

A hatóságnál a lapnak kifejtették: feladatai ellátásakor a NAV-nak – adott esetben – szervezett bűnözői körökkel is fel kell vennie a harcot. A gránátok, az utántöltők, a füstjelző gyertyák a speciális bevetési egység munkáját segítik, az eszközök különösen a veszélyes bűnözők elfogásánál jelenthetnek hatékony megoldást. – A bevetési egység az eszközöket rendszeresítve, megfelelő eljárásrend mentén, az arányosság követelményének szem előtt tartásával alkalmazza – húzták alá a NAV-nál.

A lap kiemeli, hogy hatóságnál lőfegyvert, hasonló eszközöket egyébként a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók használhatnak, a tűzerőre pedig adott esetben szükség is lehet. A hatóság látókörébe nemegyszer kerülnek például olyan cigarettacsempész-bandák, amelyek, ha kell, fegyverrel is megvédenék illegális üzletüket, de a NAV-osok találtak már lőfegyvert adócsalással foglalkozó bűnözőknél is. Az adóhatóság ennek megfelelően rendszeresen pótolja és fejleszti az állomány rendelkezésére álló fegyvereket, más eszközöket. A múlt év végén zárult le például az a negyvenötmillió forintos beszerzés, amelynek keretében a NAV 248 darab Heckler&Koch maroklőfegyvert vett. Ugyanekkor – különféle fegyveralkatrészek mellett – kétszáz darab paprikasprayt vásárolt a hivatal.