Szombathely;Jordán Tamás;

2019-08-27 16:38:07

Szombathely díszpolgára lesz Jordán Tamás

Erről egy keddi közgyűlésen döntöttek. A Fidesz frakció tagjai állítólag kikapcsolták a szavazógépüket.

Kedden a szombathelyi közgyűlésen, zárt ülésen úgy döntöttek a városatyák, hogy díszpolgári címet adnak Jordán Tamásnak, a Weöres Sándor Színház alapítójának, aki jelenleg is igazgatója az intézménynek – írja az ugytudjuk.hu.

Jordán díszpolgári kinevezését az Éljen Szombathely frakció kezdeményezte. A portál információi szerint hozzájuk csatlakozva Balassa Péter (Jobbik), Koczka Tibor (Fidesz-KNDP) és Molnár Miklós (Pro Savaria) is támogatta a javaslatot. A Fidesz frakció Puskás polgármesterrel együtt azonban nemet nyomott.

Jordán a kitüntetéssel járó oklevelet novemberben, a város ünnepnapjának számító Szent Márton Gálán veheti át.

A nyugat.hu cikke szerint a döntést némi vita előzte meg. Információik szerint például Kecskés László fideszes képviselő azzal tiltakozott, hogy Jordán megosztó személyiség. Aztán a szavazáson az új többség 12 szavazattal elfogadta Jordán jelölését, úgy hogy a Fidesz frakció tagjai nem szavaztak. Illetve az új többség 11 szavazata mellé igent nyomot még a frakcióból egyedül a fideszes alpolgármester, Koczka Tibor is – teszik hozzá.