Matteo Salvini;Giuseppe Conte;olasz kormányválság;

2019-08-28 19:56:36

Conte marad a kabinet élén

Megállapodás született az új kormányról az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) között. Az új kabinet munkáját az eddigi miniszterelnök, Giuseppe Conte irányítja majd.

Az egyezségről ugyanakkor még az M5S támogatói is ítéletet mondanak internetes szavazás során, ez azonban formalitásnak ígérkezik, mert a pártból csak nagyon kevesen támogatnák az előrehozott választást, vagy a jobboldali radikális Ligával való koalíció folytatását. A megállapodáshoz hosszú út vezetett, mivel a PD sokáig nem akart hozzájárulni ahhoz, hogy Conte maradjon a kormányfő.

Érdekes módon kedden Donald Trump is Giuseppe Conte mellett tett hitet, ami hatalmas pofon volt az eddigi belügyminiszter, Matteo Salvini számára. A Liga elnöke hatalmas politikai baklövést követett el, amikor megbuktatta a kormányt. Arra számított, sikerül előrehozott választást kicsikarnia, s megszereznie a győzelmet, ehelyett kivezényelte pártját a kormányból, így most ellenzékből politizálhat. A kormány mandátuma elvileg 2023-ban jár le.