kerékpár;Fővárosi Negyed;

Tarlós útja a gátlástalan terroristázástól a kiegyezésig

Feltűnő változást mutat Tarlós István főpolgármester hozzáállása kerékpárosokhoz. Ámbátor azt nem tudni, hogy megtért-e, vagy csak közeledik az önkormányzati választás.

Tarlós szerint, ha egy bringást láttál, akkor mindet láttad. Szabálytalankodnak, összevissza tekeregnek és semmi sem jó nekik. Ez a hozzáállás évekig meghatározta gondolkodásmódját, amelyik mára – legalábbis publikus megnyilvánulásai szerint – látványosan konszolidálódott. Lassan mindennap átkísér egy öreg biciklistát a zebrán – már akkor is, ha az nem akarja.

De nem volt mindig ilyen idilli a helyzet, 2016-ban például egészen sajátságos stílusú közleményt adott ki a főpolgármesteri sajtóiroda, amelyben Tarlósék azt írták, hogy az akkori legnagyobb budapesti kerékpáros szervezet „hamis hírek terjesztésével, gátlástalan agresszivitással hergeli a közvéleményt”, illetve a fejlesztéseket nem egy „radikális kisebbség gátlástalan terrorja” fogja meghatározni.

A merőben szokatlan, de azért Tarlós Istvántól nem teljesen idegen kirohanás előzménye az volt, hogy a I bike Budapest szervezői Facebook-oldalukon lehoztak egy öt pontból álló utasítási javaslatot, amelyben a Városháza a budapesti kerékpározás feltételrendszerének felülvizsgálatát írta elő. Ebben az addigi eredmények újratárgyalását, ergo visszavonását szorgalmazták. Tarlós azt mondta, példátlan, a Btk-t súroló történet, hogy valakik kilopták a főpolgármesteri kabinet megbeszélésének jegyzőkönyvét, és azt nyilvánosságra hozták.

Mivel 2016-ban az önkormányzati választások beláthatatlan távolságban voltak, a Városházán úgy gondolták, a bringások majd úgyis hazatekernek. Ezután a Magyar Kerékpárosklub – hangsúlyosan politikamentesen – megpróbált higgadt érvek mentén javaslatokat kidolgozni, és lenyugodtak a kedélyek. Valóban voltak látványos fejlesztések, de ezek nem egy koncepció mentén, hanem egymástól külön haladtak. Se szeri, se száma az olyan két-három kilométeres, a forgalomtól elkerített bringás szupersztrádáknak, amelyek láttán bármelyik amszterdami megnyalja a száját; de aztán gyorsan le is törli, mert ezek a semmibe futnak. Egyszer csak köddé válnak, végük lesz, és megint folytatódik a sávok közötti egyensúlyozás. 

Pedig a Városháza simán egy olyan alulról jövő civil kezdeményezés élére állhatna, aminek vezetéséről minden politikus csak álmodik. Egy politikus úgy lehetne népszerű, hogy ráül a hullámra és csak szörföznie kellene rajta. Ráadásul az ügy támogatása az állandósult budapesti közlekedési káosz egyik menekülő útvonala lehetne, már amennyiben a közlekedők jelentős része kerékpárra váltana. Ehhez először is megfelelő infrastruktúrára volna szükség, és már egy stadion árából is csodát lehetne elérni. Nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, hogy belássa a hatalom, minden bringással eggyel kevesebb autó áll a dugóban. Ennek támogatása nem csupán közlekedésszervezési, hanem politikai kérdés is. Amikor a Városligetben 30 ezer ember emeli magasba a bringáját, akkor az már eléri a kritikus tömeget. 

Városvezetőként nyilván nem ez kérdés áll az első helyen a prioritások listáján, de azért sokat javított a kerékpárosok politikai megítélésén a felismerés, hogy a főpolgármesteri választáson minden budapesti bringás szavazata pont eggyel többet ér egy felcsútinál… 

A kerékpározás látványos növekedése Budapest egyik olyan sikertörténete, mint a romkocsma kultúra kialakulása, vagy a helyi közösségek által szervezett kisebb kerületi fesztiválok. Alulról építkezve, közpénz, kormányzati akarat és támogatás híján kialakult civil kezdeményezések. Amit a bringások elértek, ellenszélben tették, a hatalom és annak megtestesítője, Tarlós István egy tőle idegen szubkultúrának bélyegezte őket. Állítólag változik a klíma, tavasszal bejelentették, soha nem látott fejlesztések indulnak, országos szinten 150 milliárdot költenek erre. Budapesten 2030-ra 2,5 százalékról 10 százalékra növelik a kerékpáros közlekedés részarányát. Nem is az a kérdés, Tarlós akarja-e ezeket a fejlesztéseket, hanem, az, érti-e? Az új generáció igényét, amelyik másként kívánja az életét élni.

De mielőtt bárki komolyan venné az ígéreteket, bringás szempontból lesújtó hír, hogy a tízmilliárdot felemésztő lánchídi felújítás tervezésekor sem számoltak azzal, hogy külön kerékpárutat létesítsenek az egyik legfrekventáltabb útvonalon. A kerékpáros fórumokon online lincselés kezdődött, de Tarlóst ez sem tántorította el attól, hogy az előző vasárnap a közrádióban már az Eurovelo nemzetközi kerékpárút fontosságát méltassa.

Munkába is bringávalA főváros nyerte a kerékpárral dolgozni járók versenyét a tavaszi Bringázz a Munkába! kampány eredményeinek nemrég elkészült összesítése szerint. A Magyar Kerékpárosklub által összegyűjtött, hőtérképen is ábrázolt adatok alapján a két keréken abszolvált munkanapok számát tekintve Budapest, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár és Győr lett a sorrend, a megtett kilométereket nézve pedig Budapest, Szeged ,Székesfehérvár, Debrecen, Győr sorrend alakult ki. Az eredmények nyilvánvalóan szoros összefüggést mutatnak az érintett városok lakosságával, de más tényezők, például a domborzat, a kerékpáros infrastruktúra vagy az időjárás is befolyásolhatták a végső sorrendet (hiszen pusztán a lakosságszám alapján Miskolc és Pécs is bekerülne az első ötbe, Nyíregyháza pedig megelőzné Kecskemétet és Székesfehérvárt). A pontgyűjtési időszak az idén rendkívül csapadékos Májusra esett, ennek fényében különösen szép teljesítményt, hogy a résztvevők összesen annyit tekertek, mintha 214-szer körbebringázták volna Magyarországot. A résztvevők a letölthető Bike Citizens telefonos applikáció segítségével rögzítették a kerékpáros utazások adatait. A kezdeményezés és a versengés ősszel folytatódik, a következő etapra szeptember 9. és 22. között kerül majd sor.