rablás;bűnbanda;Kispest;

2019-08-30 10:15:50

Két nőt is kirabolt egy borsodi banda Kispesten

Játszótéren és az utcán csaptak le áldozataikra, akiket lefogtak, majd kizsebeltek. A gyanúsítottak közül egy még szökésben van.

Napokon belül két rablást is elkövetett egy Borsod-megyei tagokból álló banda Kispesten a rendőrség szerint. Az első, ismert eset augusztus 15-én, éjjel történt: a gyanúsítottak egy játszótéren üldögélő nőre csaptak le –egyikük hátulról befogta az áldozat száját, majd társával a földre teperte, és elvették a telefonját. A támadók harmadik társa eközben figyelte a terepet, majd a rablás után elmenekültek.

Pár nappal később a Baross utcában követtek el hasonló bűntényt: ekkor is egy nőre támadt három férfi, száját befogták, táskáját pedig elvették.

A helyszín közelében szerencsére több biztonsági és térfigyelő kamera is felvételt készített, s a videók alapján a kispesti nyomozók azonosították az első rablás elkövetőit. Ezután, szerencsi kollégák közreműködésével 2019. augusztus 28-án délután elkaptak egy 19 éves taktaszadai férfit –lakásának átkutatáskor a rendőrök több mobiltelefont lefoglaltak, köztük az augusztus 15-én kirabolt nő telefonját.

A taktaszadai férfi két társát, egy 25 éves szalaszendi és a 20 éves fulókércsi lakost csütörtökre virradó éjszaka, Kőbányán fogtak el a kispesti nyomozók. A rendőrség szerint utóbbiak a második, Baross utcai rablásban is részt vettek – és volt egy, még ismeretlen társuk is, aki jelenleg szökésben van.

A három rendőrkézen lévő gyanúsítottal szemben már eljárás indult: a szalaszendi és fulókércsi férfi ellen (a két település szomszédos egymással - a szerk.) kétrendbeli csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás, taktaszadai társuk ellen egy rendbeli csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás gyanújával nyomoznak. A nyomozók mindhármukat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - olvasható a police.hu-n.