Upgrade

Bár a hazai kritika „kellemes meglepetésnek” hirdette a nálunk is látható Upgrade/Javított kiadás című, amerikai-ausztrál filmet, valójában a nézőkre gyakorolt hatása inkább a sokkoló kategóriába tartozott. A történet egy deréktól lefelé megbénult férfiról szólt, aki egy új, kísérleti technológiának köszönhető, modern mesterséges intelligenciával ellátott implantátumot kapott, amely lehetővé tette, hogy újra a saját lábára álljon, majd korábbi sérelmeit megtorolandó kegyetlen és véres bosszúhadjáratra induljon.
Ha nem is a brutális módszerek alkalmazására való utalás, de maga a film annyira magával ragadhatta Matolcsy György jegybankelnök fantáziáját, hogy a Növekedés.hu-n megjelent „A magyar növekedési modell tartalékai” című legújabb eszmefuttatásában arra figyelmeztet: a következő években ugyan kedvezőtlenebbé válhatnak a külső körülmények, de „upgrade”, azaz javított verziók előállítása esetén a magyar modell alkalmas a gazdasági felzárkózás fenntartására.
Matolcsy György természetesen tisztában van vele, hogy az általa emlegetett magyar modell nem létezik, annak ellenére, hogy az infláció és a GDP arányos államadósság mértékének kivételével a főbb hazai makrogazdasági adatok ma figyelemreméltónak mondhatók, sőt igen csekély mértékben ugyan, de az uniós átlaghoz való felzárkózásunkhoz is megtettük az első lépéseket. Az unortodoxia atyja azonban tökéletesen tudja, hogy mindez pünkösdi királyság, ezért azt a régi, idejétmúlt lemezt veszi elő, hogy a munka központú gazdaság – a nem létező – magyar növekedési modell feltétele és tartaléka. (A kimerült munkaerőpiac mellett!)  S amennyiben módszere kudarcot vallana, akkor jöhet a javított kiadás, a német és az amerikai technológia importja. (A kínairól valahogy megfeledkezett, pedig ma már tudjuk: az a gyanús, ami nem kínai.) 
A meglehetősen hiányos „recept” írója valójában a pénzügyminiszternek akart üzenni. Ha nem sikerül gyors eredményt elérni, akkor jöhet az upgrade. Ha nem is a bosszúhadjárat, de a bűnbakkeresés.
Szerző
Bonta Miklós

Közidomítás

Amikor néhány éve olykor közoktatásnak neveztem a 2010 utáni rendszert, nem egy interjúalanyom, pedagógus ismerősöm megkért: használjam inkább az Orbán-kormány által preferált köznevelés kifejezést, mert azt, ami az évtized első felében lezajlott “reformok” után az iskolák nagy részében történik, már nem illik oktatásnak nevezni. Ebben az időszakban még senki sem gondolta, hogy az évtized végére nevelésről is csak nagy jó indulattal lehet majd beszélni. A mára kialakult rendszerhez sokkal jobban passzol a közidomítás szó.  
Számtalanszor hallottam azt is, hogy már a híres-neves “túltolt biciklin” is túl vagyunk: oktatási rendszerünk nem a szakadék szélén áll, hanem a szakadék szélén kapaszkodik, szülőstül, diákostul, tanárostul. Nem lehet tovább rontani a helyzeten, s ha az oktatásirányítás mégis megpróbálja, az katasztrófához vezet.  
Nem olyan rég kiderült: vannak még meglepetések a kormányzati bűvészkalapban. Nem enyhült az átalakítási kedv, nincs vége a központosítási törekvéseknek. Épp ellenkezőleg: a nemzeti közidomító rendszer újabb fokozatba kapcsolt. Az új tanévtől a szülő és a pedagógus helyett a kormány dönti el, mikortól óvoda- vagy iskolaérett egy gyermek. A kormány dönti el, ki lehet magántanuló. A kormány dönti el, ki lehet iskolaigazgató, a tantestületeknek, szülőknek már véleményezési joguk sincs. A kormány dönti el, melyik iskola használhat az államitól eltérő, alternatív oktatási módszereket. A kormány dönti el, melyik kiadó fejleszthet és adhat ki tankönyveket.  
Voltak szakemberek, akik 2016-2018 között abban reménykedtek, már beérett az a trágyadomb, amit a NER az oktatásban termelt. Ma már tudjuk: hiába szúrja a szag egyre többünk orrát, az érési folyamat még tart. Nem jutottunk még el oda, ahova a kádári diktatúra 1985-ben - szó sincs arról, hogy a “békesség kedvéért” újból erőre kapjon például az iskolai autonómia. Ellenkezőleg, fogalmunk sincs arról, mit hoz majd a sötétség takarójába burkolt új Nemzeti alaptanterv. Nem tudjuk biztosan, milyen jövő vár a közoktatásból kiszakítani tervezett szakképzésre vagy a kormány innovációs törekvéseinek szolgálatába állított egyetemekre.  
Az biztos, hogy a most induló tanévben sem lehet nyugalomra számítani. De biztos az is: az oktatási rendszer sem idén, sem jövőre nem fog összeomlani. Jöhet bármennyi Hoffmann Rózsa, Czunyiné, Balog Zoltán vagy Kásler Miklós, mindig lesz elegendő tanár, akik mindent megtesznek azért, hogy a felszínen tartsák a léket kapott hajót is. Ezt egyesek hódolásnak, mások elhivatottságnak nevezik; biztosan van benne ez is, az is. Abból a szempontból teljesen mindegy, hogy a hatalom ezt is, azt is kihasználja. 
Mondom, nem tartunk még 1985-nél. A hétvégi diáktüntetés egyik pedagógus felszólalójának szavaival élve: jelenleg 1984-et írunk. Ez egyrészt elkeserítő, hiszen épp a saját bőrünkön tapasztaljuk Orwell disztópiáját. Másrészt reménykeltő: talán már nem kell sokat várni, hogy elérkezzen 1985. Onnantól pedig egyenes az út a következő rendszerváltásig.
Szerző
Juhász Dániel

A honvédők hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a saját magát megbuktató Salvini, eddigi olasz belügyminiszternek írt levelében), hogy ő volt „az első olyan nyugat-európai vezető, aki meg akarta akadályozni az illegális migránsok Európába özönlését a Földközi-tengeren keresztül.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az összes európai vezető meg akarta állítani a menekültek tömeges beáramlását. Az Európai Tanács (amelynek Orbán is tagja) már 2016 decemberében létrehozta az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség gyorsreagálású állományát, majd 2017 februárjában elhatározta, hogy erősíti az együttműködést Líbiával, ahonnét a migránsok 90 százaléka elindul Európa felé, és így próbálja megállítani az embercsempészeket a térségben. Salvini kizárólag abban az első, hogy megtiltotta a tengerből kimentett menekülteket szállító hajók kikötését Olaszországban, így azok Máltára vagy Spanyolországba mentek. A menekültek száma azonban ettől teljesen függetlenül rohamosan csökken 2016 óta, és már jóval alacsonyabb, mint a válság előtti évben, 2014-ben volt. Mielőtt Orbán és Salvini ezt is felírná a közös dicsőség-táblára. 
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (Helsinkiben, az uniós külügyminiszterek ülésén az MTI-nek), hogy „Brüsszel a határvédelmet gyengíteni, a kerítést lebontani, az illegális bevándorlókat pedig beengedni akarja.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Bizottság nem gyengíteni, hanem erősíteni akarja a határvédelmet, ezért is emelik 10 ezer főre a határvédelmi szervezet, a Frontex létszámát, amit egyébként az Orbán-kormány ellenez. A Bizottság továbbá nem támogatta ugyan a magyar kerítést, de lebontatni nem akarja, az illegális bevándorlást pedig ellenzi. A többi stimmel. 
Azt állította a Fidesz (válaszul a DK európai képviselőjének, Molnár Csabának a követelésére, hogy a kormány vezesse be az eurót), hogy „Gyurcsányék ki akarják szolgáltatni az országot Brüsszelnek. Felháborító, hogy azok beszélnek, akik devizahitelekkel adósították el az országot, és most újra devizahitelekbe akarnak bennünket kergetni.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az euró bevezetésétől nem lennénk kiszolgáltatva Brüsszelnek, sőt az erős közös valuta jobban megvédene bennünket a nemzetközi válságoktól. Az meg totális abszurdum, hogy ha forint helyett eurót használnánk, akkor ettől devizahitelek felvételére kényszerülnénk, ugyanis minden jövedelmünket euróban kapnánk. Talán be kéne íratni a Fideszt egy Corvinus gyorstalpalóra. 
Azt állította Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke (sajtótájékoztatóján), hogy a mostani választás lesz a harmadik, amelyen az ellenzék stratégiája a teljes összefogáson alapul, de ez már most megbukott.
Ezzel szemben a tény az, hogy az októberi választás nem a harmadik, hanem az első olyan lesz, amelyre az ellenzék összefogással készül, hiszen a tavalyi parlamenti választáson a Jobbik teljesen és az LMP is nagyrészt elzárkózott az együttműködéstől, a májusi európai választáson pedig minden ellenzéki párt külön indult. De hát ilyen a Fidesz emlékezetpolitikája… A szerző újságíró 
Szerző
Bolgár György