Kürtőskalács, avagy a székelyek büszkesége

Publikálás dátuma
2019.09.08. 13:15

Fotó: Shutterstock
Az elkészítés a XIX. század végén kissé megváltozott, Rézi néni szakácskönyvében azt ajánlották a háziasszonyoknak, hogy a kalácsot már a sütés előtt szórják meg mandulás cukorral.
A városban úton-útfélen bódékba botlunk, ahol kürtőskaláccsal csillapíthatjuk éhségünket. Ma már sokféle módon ízesítik. Van, aki a fahéjasra esküszik, mások csakis kakaóst vesznek, de akad, aki él-hal a diósért, s persze hosszasan folytathatnánk a sort. Ára egészen különböző, akad, ahol már 250 forintért vehetünk, a balatoni nyaralóhelyeken nem ritka a 700-800 forintos ár, az elvakultabbak pedig 2000 forintot is elkérnek érte. A ma ismert kürtőskalács Erdélyből származik, írásmódja sokáig nem volt egységes: volt, ahol hosszú, volt, ahol rövid ö-vel írták. Az édesség elődjére 1450-ből találhatjuk az első feljegyzést, Heidelbergből, ebben parázs fölött, forgatott dorongon sült süteményekről tesznek említést. A dorongra kelt tésztából készült csíkot kell föltekerni csavarvonal alakban, majd tojássárgájával való kenegetés után kell kisütni – hangzik a jótanács. Egy 1539-es domonkosrendi szakácskönyv is részletesen foglalkozik a kürtőscskaláccsal, amiből arra következtethetünk, hogy ekkoriban kedvelt étel volt a német gasztronómiában. A kürtőskalács az erdélyi magyarság, kivált a székely vidék ünnepi süteménye. Ugyanakkor számos európai nemzet tagjai (svédek, litvánok, lengyelek, csehek…) is szeretik az effajta édességet. Az első ismert receptjét gróf zablai Mikes Mária 1784-es erdélyi szakácskönyvéből ismerhetjük meg. Íme az elkészítési mód: „Végy öt tojássárgáját egy csuporban egy fertálynyi gyönge meleg tejjel, egy kalánka tejfellel, egy kis sóval keverd egybe. Szűrd a tekenyőben, tégy hozzá egy kalánka élesztőt, egy kalánka olvasztott írósvajat, dörgölj szép liszttel jó gyenge tésztát belőle, -valamíg a kezedről leválik. Midőn már több lisztet nem tész hozzá, tégy még kis kalánka vajat belé, dörgöld és dagaszd jól. Hagyd hogy keljen meg.” Ekkor még nem édesítették a sütés után, ezzel csak a század végétől kezdtek kísérletezni. Az étel elkészítéséhez szükséges faeszköz nemzedékről nemzedékre öröklődött. Háromszéken egyébként egyszerűen kürtösnek nevezték, Kolozsváron pedig a XVIII. század vége felé kürtő kalácsként emlegették. Ugyanakkor kürtőskalácsot ekkortájt már nem csak Erdélyben, hanem más magyar nyelvterületeken is előszeretettel fogyasztottak, a mai Magyarország területén dorongos fánknak, dorongfánknak, vagy botra tekercsnek nevezték. Az elkészítés a XIX. század végén kissé megváltozott, Rézi néni szakácskönyvében azt ajánlották a háziasszonyoknak, hogy a kalácsot már a sütés előtt szórják meg mandulás cukorral. Később mandulamag nélküli cukor került rá, amint ez egy 1892-es szakácskönyvből is kiderül. A kürtőskalácsot a székely-magyar identitás jelképének is tartják, ma már azonban a világ megannyi fertályán készítik.
Témák
kürtőskalács

Két világ randevúja – Ellentmondásos kép fogadja a látogatókat a Római-parton

Publikálás dátuma
2019.09.08. 08:45

Fotó: Bihari Tamás
Három fenntartó is osztozik Római-parton, ahol egyszerre van tisztaság, rend a sétányon és üres, gazos telek, omladozó épületek az új társasházak mellett.
Ellentmondásos kép fogadja a látogatókat a főváros utolsó természetes ártéri erdeje, fövenyes Duna-partja mentén. Az előzetes várakozásainkkal ellentétben alig találkoztunk szeméttel, illegális hulladéklerakó pedig nincs a Római-parton. Ám sok az üres, gazos telek, a romos, elhagyatott épület. A közvetlen partszakasz az illetékes vízügyi igazgatósághoz tartozik, a sétányt a főváros kezelésébe adta a kerület 99 évre, a mögöttes területekért viszont továbbra is a helyi önkormányzat a felelős. – A hivatalok, állami szervezetek között nem „teljes” a kommunikáció, talán emiatt sincs a mai napig egy szakértőkkel, érintettekkel egyeztetett átlátható, hosszú távú, egységes, átfogó koncepció a Római-part fejlesztésére - mondta a Népszavának Tóth-Kalló Éva, a Maradjanak a Fák a Rómain csoport aktivistája. Az utóbbi időben a kerület új építési szabályozáson dolgozik. A következő félévben a tervek szerint majdnem 450 millió forintot költenek „hangulatjavító” beruházásokra. Játszóterek, kerékpár- állomások, infopontok épülnek majd. De ha valóban a parthasználói, lakossági igények lennének a legfontosabbak, akkor például terveznének nyilvános wc-ket is, a sétányt egy szintre töltenék fel, sőt, bevonnák az összes érintettet a tervezésbe. Valószínűleg a közeledő helyhatósági választások miatt „altatja” a fővárosi önkormányzat a Római-parti védmű ügyét. Talán az erős társadalmi ellenállás miatt mintha Tarlós István főpolgármester elengedte volna a Duna-parti mobilgát tervét és most a kerítések vonalánál lévő védmű építésének lehetőségét vizsgálják. Ez utóbbi azonban hosszadalmas és bonyolult lenne a kisajátítások miatt, illetve a parti gáthoz hasonló környezetpusztítással járna. (A civilek, illetve a lakosság többsége a Nánási út-Királyok útján található védvonalak megerősítését tartja elfogadhatónak). A Római-parton sétálók épp azért láthatnak olyan sok üres telket, romos épületet, mert a kerületi önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el az új szabályozás megalkotásáig.
– Azt várjuk, hogy az új előírások gátat vetnek a lakóparkosításnak – fogalmazott Tóth-Kalló Éva. Jelenleg Bús Balázs polgármester sem szeretne beépített Római-partot és állítása szerint meg akarja őrizni a Római-part rekreációs, sport funkcióját. Kérdés, hogy ez az álláspont marad-e a választások után is. A hullámtérre vonatkozó építési szabályozás tervezése már egy éve tart és a helyi társadalmi szervezetek egyelőre nem tapasztaltak semmilyen érdemi előrelépést. Rövid távon a változtatási tilalom ugyan megakadályozza újabb lakóparkok építését, de egyúttal korlátozza a csónakházak, egyéb vállalkozások fejlesztéseit, így maradnak a gazos telkek, omladozó épületek. A civilek nem szeretnénk, hogy az önkormányzat lakóövezetté minősítse át a Római-partot. Mint fogalmaznak, meg kell akadályozni, hogy folytatódjon a Tarlós István kerületi polgármester korszakában elindult túlzott beépítés, feltöltés. Az egykor 23 csónakház helyett ma már alig 5-6 működik, sok helyen társasház épült a helyén. Bár üdülőként vannak nyilvántartva, de a lakók életvitelszerűen bejelentkezhetnek. Ahogy 2016-ban lejárt a 3 éves változtatási tilalom, rögtön több lakópark-beruházás megkapta a kerülettől az építési engedélyt. A lakóövezetté nyilvánítással pedig megugrana a telkek, ingatlanok értéke. Sokak gyanúját erősíti a telekspekulációval kapcsolatban, hogy két éve például a nemzeti vagyonkezelő eladott egy 23 ezer négyzetméteres telket, egyikét a még meglévő nagy állami telkeknek. A civilek kutatásai szerint, míg a ’80-as években a Rómain a telkek 60-70 százaléka volt állami tulajdonban, jelenleg ez az arány nagyjából 20 százalék. Úgy tűnik, az állami telkeken működő csónakházakra és az evezős élet népszerűsítésére sem költenek eleget, mintha tudatosan arra törekednének, hogy minél romosabbá váljanak, mert akkor erre, illetve a társadalmi szokások változására hivatkozva nyomott áron lehetne értékesíteni az ingatlanokat. Egy túraszakosztály szépen karbantartott csónakházánál kérdésünkre egy idős hajós azt válaszolta: tudni kell, hogy az üres telek értékesebb, mint amin épület van, mert azt le kell bontani. A szomszédos egykori Postás üdülő kísértetkastélyát vagy 14 éve vették meg, azóta pusztul. Egy kajakos szerint a telek miatt vették meg annak idején ezt az üdülőt is, mert arra számítottak, hogy belátható időn belül megépül a védmű. Akkor belterületté nyilvánítja a kerületi önkormányzat az üdülőövezetet és az árrobbanást hoz az ingatlanok esetében. Az ártér Duna felé lejtő rézsűjén fiatal házaspár kisgyerekkel pihen. A sportos fiatal férfi szerint érthetetlen, hogy ha a Nánási út-Királyok útja vonalán már van gát, minek a fövenyt, az ártéri erdőt elpusztító parti mobil gát vagy a kerítések vonalán lévő gát. – Ha a kivágják az ős fasort, le lehet bontani a büfésort is – mondja Juhász Ferenc, a Hekk mester tulajdonosa. Arra a kérdésre azonban, hogy ki lesz a Római-parti gátfutás győztese, csak az önkormányzati választások után lehet választ adni.
Szerző

A fantázia ül tort a ligetben

Publikálás dátuma
2019.09.07. 18:46

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A gólem életre kelt, a szemünk előtt formálódó Liget projekt köszönő viszonyban sincs azzal, amit az évtized elején meghirdettek. Az első elképzelés öt intézményről szólt. Aztán hamar kiderült: a határ a csillagos ég.
Ha 2011 elején a kormánynak lett volna elég pénze a Várkert Bazár felújítására, most nem kellene a Városliget beépítésének rémével hadakoznunk. Bármilyen furcsán hangzik is, mindössze szűk 4 milliárd forinton múlt: az akkori Orbán-kormány ennyi EU-s forrást vett el a föld alatti bővítésre készülő Szépművészeti Múzeumtól – és ebből lett a ma már 230 milliárd fölött járó Liget projekt. Már ott álltak a Szépművészeti mellett a markolók, amikor 2011 februárjának első napjaiban hirtelen lefújták a múzeumi építkezést. A pénzt aztán beleöntötték a Várkert Bazár feneketlen kútjába, de olyan nincs, hogy egy Orbán-kormány ne kifejezetten megvédené azt, amit éppen tönkretesz. Egyszerű kommunikációs kármentésnek indult tehát a múzeumnegyed ideája, amit az is mutat, hogy az első változat, amelyet Szőcs Géza akkori államtitkár lengetett be, centire akkora költségvetéssel kalkulált (3,7 milliárd forinttal), amennyit a Szépművészetitől elvettek. Minden, ami azóta történt, innen ered: a gólem életre kelt, és Baán László, a Szépművészeti főigazgatója, aki nyolc és fél éve még szürke arccal kontrázott Szőcs Gézának, ma már - miniszteri biztosként - láthatóan hiszi is, hogy a magyar kultúrát leginkább a Városliget teleépítése helyezheti új pályára. Annak ellenére, hogy ez a szemünk előtt formálódó projekt köszönő viszonyban sincs azzal, amit az évtized elején meghirdettek.
Azoknak, akik a legelső sajtótájékoztatón részt vettek, életre szóló élmény Szőcs Géza akkori fantáziálása a Vár-Andrássy út-liget, repülő híddal komplettírozott kulturális tengelyről. Komolyan venni azonban csak azt az elképzelést volt érdemes, amely 2012 nyarára körvonalazódott. Ekkor már a Városligetre összpontosult a tervbe vett beruházás – igaz, még nem a parkra, hanem az egykori felvonulási tér amúgy is lebetonozott területére –, és kimondatott, hogy öt intézményt kell itt elhelyezni. 1. Az Új Képtárat: a koncepció szerint a Szépművészeti a régi mesterek bemutatóhelye lesz, az újkori és kortárs anyag az intézménnyel egyesített és a Várból régóta kipenderíteni tervezett Nemzeti Galéria kincseivel együtt az új épületben lel otthonra. Ekkor még úgy tervezték, a MüPából a Ludwig Múzeum is átkerül ide. 2. Az Építészeti Múzeumot: a gyűjtemény évtizedek óta kiállítóhely nélkül működik, egy időben a Párisi Nagyáruházat szemelték ki számára, de az értékes ingatlanért folyó versenyfutásban alulmaradt. 3. A Magyar Fotográfiai Múzeumot, mondván, a fotóban Magyarország nagyhatalom. 4. A Magyar Zene Házát, amelyről már a kezdet kezdetén sem tudta senki, voltaképp micsoda: koncertterem. múzeum, játszóház? 5. A Néprajzi Múzeumot: már a legelső Orbán-kormány is vissza akarta foglalni a Kossuth téri Kúriát az intézménytől – csak akkor még a miniszterelnökség céljára -; ha múzeumnegyedet építünk, kézenfekvő, hogy legyen benne Néprajzi is, Handó Tünde pedig költözhessen be a régi igazságügyi palotába. Erre a tervváltozatra már 50-60 milliárdot szánt a kormány az Európai Unió pénzéből, és azt ígérte, 2018. március 15-én mind az öt intézményt birtokba veheti a főváros népe. Érdekes fejlemény volt azonban, hogy nem a pályáztatás, illetve az építkezés indult meg ezután, hanem az ötletelés. Pár hónapon belül része lett a projektnek a plusz 40 milliárd forintba kerülő állatkerti Biodóm, ami azzal járt, hogy a Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése is felkerült a feladatlistára. Már 2013-at írtunk, amikor a Szépművészeti Román csarnokának rekonstrukciója és a 2007-ben bezárt Szabolcs utcai kórház múzeumi restaurálási és raktár-központtá alakítása is felbukkant a tervben. Aztán hamar kiderült, hogy a határ a csillagos ég, illetve a véges emberi fantázia: jött a Közlekedési Múzeum tervezett föld alatti bővítése, a Petőfi Csarnok helyén létesítendő tudás- és élményközpont ideája, a Magyar Tájak Konyhája munkanevű gasztrofalu ötlete. Nagyjából ekkor érte el a tervezett költségvetés a 150 milliárd forintot.  Ezen a ponton kezdtek komolyabban mozgolódni az építészek, a kertépítők és a múzeumi szakma képviselői, kifogásolva egyrészt a liget beépítését, másrészt azt a gyakorlatot, hogy egy teljes intézményi struktúra sorsáról és elhelyezéséről születnek döntések mindenféle szakmai egyeztetés nélkül. Még a kormánnyal egyébként közismerten jó viszonyt ápoló Zoboki Gábor is jelentkezett egy alternatív tervvel, jelezve, hogy ha múzeumokat akarunk elhelyezni, az nemcsak zöldterületen eszközölt zöldmezős beruházással képzelhető el, hanem olyan, ezer éve üresen romló műemlékek megújítása révén is, mint az egykori Kilián laktanya vagy az Andrássy úti MÁV-székház. Ezek az érvek azonban csak annyi reakciót váltottak ki a kormányból, hogy egy alkalmas jogszabállyal törvényen kívül helyezték a beruházást, megakadályozva bármifajta hatóság vagy testület beleszólását.
Az Olof Palme-ház
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Pedig lassan egyre többen ébredtek rá, hogy bár a látványterveken konzekvensen a fák árnyékában megbújó, plasztikus formáikkal a természet részének látszó épületeket mutatnak, egy-egy dokumentumból azért kiderül, hogy itt brutális méretű, 25-40 méter magas, masszív toronyházakról van szó. Amelyek aztán vagy olyanok lesznek, mint a rajzon, vagy esetleg nem, lásd Duna Aréna. S bár a kormány előszeretettel hivatkozik arra, hogy a budapestiek támogatják ezt a beruházást, a valóság ennél árnyaltabb: száz százalékuk tartja fontosnak a lepukkant park megújítását, de négyből hárman ellenzik az építkezéseket. És persze a számok is magukért beszélnek, hiszen a 2017-es tervekben 220 milliárdot szántak vasra-betonra, és 15 milliárdot fűre-fára-padra-kavicsra. 2015 áprilisában vált világossá, hogy az EU nem fogja finanszírozni ezt a gigaberuházást. A tudás- és élményközpont ötlete ekkor elpárolgott, de hamarosan jött helyette a Városligeti Színház ismételt felépítésének ideája. Bekerült a tervbe a Vajdahunyad várának felújítása is, de arról mélyen hallgatnak, mi lenne benne - bár az nagyjából biztos, hogy nem a Mezőgazdasági Múzeum. Vélhetően olyasmi sors vár rá, mint ami a régi Műcsarnoknak (Olof Palme Ház) adatott: pár éve hirtelen az is a program része lett, eredeti formájában fel is újították, lesz benne valami kiállítás, de már világos, hogy leginkább nagyvendéglőként fog működni. Ennél is abszurdabb a Közlekedési Múzeum esete, amelyet a sok bővítési tervezgetés után egyszerűen lebontottak – most sohanapjai határidővel Magyar Innováció Házaként szerepel a tervekben a visszaépítése (!), miközben a Közlekedési új helyét Kőbányán alakítják ki. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk: mindazok, akik egy évtizede azért tiltakoztak a Szépművészeti föld alatti bővítése ellen, mert az új bejáratot belevágták volna a főbejárat műemlék lépcsősorába, ma boldogan kiegyeznének ezzel a megoldással. Ha pedig időben meg lehetett volna kezdeni azt az építkezést, mindazt, ami azóta történt, alighanem megúsztuk volna.

A feldíszített bútorraktár

Négy forint volt egy sima rendezvény-belépő nyitáskor a Petőfi Csarnokba, az élvonalbeli magyar együttesek koncertjeiért 60-80 forintot kellett fizetni, „egyes külföldi zenekarok” esetében pedig „valamivel száz forint fölött” volt a kiadás. 1985-öt írtunk, és ha javasolhatom, ne az egyforintos villamosjegyhez, hanem a háromezer forint körüli átlagbérhez mérjék ezeket az összegeket: így is egyértelműen látszik a szándék, hogy a KISZ-en keresztül megnyilvánuló állami kultúrpolitika mindent megtett a tizenéves korosztály becsábítása érdekében. Nem volt persze könnyű dolguk, mert a bezárt Ifipark (lásd még: Várkertbazár) utódintézményét a város átelleni végén hozták létre. De mit lehet tenni, épp itt árválkodott az Iparcsarnok helyén – a neve legalábbis ezt valószínűsíti – 1948-ra, a Petőfi-centenáriumra felhúzott vasbeton kiállítási épület, akkor már másfél évtizede bútorraktár. Jöttek tehát az építészek (Tihanyi Judit és Halmos György), megtervezték a szabadtéri színpadot, a puritán csarnokot pedig kicsit felcsicsázták a nyolcvanas évek módija szerint. Az emeleti társbérlő Közlekedési Múzeummal nem is volt különösebb probléma, a PeCsa esetében azonban okozott némi fejtörést, hogy a funkciókról alig egyeztettek az építkezés előtt: így maradt ki a tervből például a jegypénztár, és így kerültek magyaros pávák a kőkemény rockkoncerteket befogadni hivatott nagyterem falára. Az 1985. április 26-án tartott hivatalos megnyitón Kádár János is részt vett – a másnap esti Karthago koncerten már nem. A következő hónapok pedig bebizonyították, hogy a valóság olykor a legszebben kidolgozott elképzeléseket is felülírja. Rajongói klubokra és diszkóra például sokkal nagyobb igény mutatkozott, mint vidéki futballmeccsek videóvetítésére, és hiába tervezték, hogy befogadják a liget sportolóit, erre egyszerűen nem volt hely. A „tinibutik” megbukott, az ételbár vágyálom maradt, szinte a semmiből megszületett viszont a bolhapiac. Annak ellenére, hogy a 2010-es évek elején nagy költséggel részben felújították, a PeCsa a harmincadik születésnapja körül végleg bezárt, két évre rá pedig a Liget Projektre hivatkozva lebontották. Hűlt helyén még ma is ott van a két hordó, amelybe 1987. január 3-án a 14-18 éves fiatalok jövőnek szóló üzeneteit zárták. Az időkapszulát 2037-ben fogják majd kinyitni – talán az addigra már megszülető Új Nemzeti Galéria mellett.

Eltűnt a PeCsa, de van mélygarázs

Nyolc és fél év, valamint több tízmilliárd elköltött forint után, ha összegezni akarjuk az eddigi eredményeket, a következőkre jutunk. Megújult a Szépművészeti Múzeum, elkészült a múzeumi központ egy része, eredeti formájában látható a régi Műcsarnok, és felhúztak két árusító pavilont Feszl évszázados tervei alapján. Készül a Biodóm (kivitelezője Garancsi István Market Zrt-je), a Zene Háza (a Magyar Építő nyerte el a megbízást) és a Néprajzi Múzeum (a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV építi), valamint három mélygarázs. Eltűnt viszont a ligetből a PeCsa és a Közlekedési Múzeum.

Szerző
Témák
Városliget