Ha helytállóak a kizárólag brit belföldi témákkal foglalkozó PA hírügynökség értesülései – márpedig gyakorlatilag mindig azok –, akkor az angolok végre valamelyest összekapták magukat, és impozáns kacskaringók után sikerült visszajutniuk arra a nullpontra, ahonnan kiindultak. Vagyis oda, hogy még mindig minden lehetséges. Talán még a rettegett Boris Johnson is hajlékonyságot mutat: miután kiátkozta, kerékbe törette és lángsírba küldte azokat a rebellis tory képviselőket, akik az alsóházban megszavazták a megállapodás nélküli Brexit tilalmát, állítólag belement abba, hogy a hozzá hűséges lordok - kamu módosító indítványok özönével - ne akadályozzák a főrendi házban az előterjesztés törvényerőre emelkedését.
Felmerül persze a kérdés, mit kaphat ezért cserébe a miniszterelnök, aki eddig amellett kardoskodott, hogy az Egyesült Királyság EU-tagsága október 31-ikén, ha törik, ha szakad, akár lesz megállapodás Brüsszellel a válás feltételeiről, akár nem, mindenképpen szűnjön meg. A válasz: az előrehozott választások lehetőségét kaphatja attól az ellenzéktől, amely keményen ostorozza ugyan a kormányt, de nincs kedve urnához szólítani a polgárokat, mert a közvélemény-kutatási adatok nem túl kedvezőek a számára. Az ellenzékre pedig azért van szükség az idő előtti választások kiírásához, mert ahhoz a parlament kétharmadának az egyetértése kell.
A munkáspártiak és a liberális demokraták pedig fogcsikorgatva rábólinthatnak a választásokra – elvégre milyen ellenzék az, amelyik nem akar kormányra kerülni? –, ha a megállapodás nélküli EU-elhagyást tilalmazó törvénytervezetük életbe léphet.
E tervezet egészen pontosan azt írja elő, hogy ha október 19-ig a londoni parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, akkor a kormányfőnek kezdeményeznie kell az EU-nál az október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal.
Az október 19-edikei határidőt az indokolja, hogy két nappal korábban tartják az uniós tagországok csúcstalálkozóját. Ha addig a Johnson-kormánynak sikerül valamilyen új, London számára kedvezőbb feltételeket tartalmazó alkut kötnie a brüsszeli apparátussal, akkor azt - hogy érvénybe léphessen - minden EU-tagállamnak jóvá kell hagynia. Nem elég tehát az Európai Bizottság tenyerébe csapni: mind a 27 tagállami csúcsvezetőnek ki kell mondania az áment.
Boris Johnson tehát most versenyt fut az idővel: október 17-ig olyan megegyezésre kell jutnia, ami mindenki számára elfogadható.
Ha viszont a brit ellenzék valóban beleegyezik az október 15-ikei előrehozott választásba, akkor egy ennél is őrültebb versenyfutásba kezd: egy bő hónap alatt meg kell győznie őfelsége alattvalóinak többségét, hogy kormányon több eredményt tudna felmutatni, mint a kilépésről hozott 2016-os népszavazási döntést valamiképpen érvényesíteni akaró konzervatívok.
Ha a kormány az unió kezébe, az ellenzék pedig a választók kezébe adja saját sorsát, egyikük harakirit követ el.