Pierre Richard Budapesten: Nemes Jeles óriási tehetség, Bolsonaro idióta

Publikálás dátuma
2019.09.06. 20:52
Pierre Richard
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Üdvrivalgással fogadták a francia világsztárt az Urániánál.
A színész, rendező a harmadik Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik díszvendégeként érkezett a magyar fővárosba - írja az Euronews. A 85 éves komikus a Félénk vagyok, de hódítani akarok című film vetítése előtt arról beszélt, hogy Charlie Chaplin, Buster Keaton és Jacques Tati is nagy hatással voltak rá. Sajtótájékoztatóján azt mondta: ösztönösen készítette a filmjeit, soha nem gondolt arra, hogy üzeneteket juttasson el az emberekhez. A mai napig rácsodálkozik, hogy külföldön is sokan szeretik, amit csinál. Az Euronews szerint kitért arra is, hogy borászkodik Dél-Franciaországban, és szerinte a film és a bor is összehozza a társaságot, a moziban és az asztalnál olyan élményeket szerzünk, amelyeket megoszthatunk másokkal. Arról is beszélt, hogy brazil felesége miatt különösen aggasztja, ami Brazíliában történik az esőerdővel, és hogy az őslakosok életét ellehetetlenítik. Bolsonaro elnökről szólva pedig nem fogta vissza magát: "Az Amazonas vidéke, amely nagyon fontos a bolygó túlélése szempontjából, fokozatosan megsemmisül, súlyos pusztításokat szenved. Egy idióta miatt." Pierre Richard a 24.hu szerint beszélt arról is, hogy a magyar filmeket ugyan nem nagyon ismeri, de Nemes Jeles Lászlót óriási tehetségnek tartja. A szerdáig tartó Klasszikus Film Maratonon a Magas szőke férfi, felemás cipőben (1972) című vígjátékot is bemutatják, de többek között szabadtéren is lehet mozizni a Szent István Bazilika előtti téren. Levetítik például Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel című 1929-es némafilmjét, Michael Nyman angol zeneszerző pedig hétfőn itt mutatja be azt a darabját, amelyet a film ihletett.
Szerző
Frissítve: 2019.09.06. 21:21
Fotó: Horváth Judit

Mi lennél, ha nem színész lennél?

Megkérdezték az Örkény István Színház művészeit, mivel foglalkoznának, ha nem a színészetet választották volna, majd ki is próbálhatták a képzelt foglalkozást. A rendhagyó portrékat Veszprémi Judit ötlete alapján Horváth Judit készítette, a teljes sorozatot a színház Facebook-oldalán nézheti meg.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2019.09.06. 17:25
Mácsai Pál - gyermekorvos. "Nagyon szerettem gyerekorvosunkat, Holló Tamást. Az akartam lenni, ami ő. Aztán 17 évesen lementem a Pinceszínházba"
Fotó: Horváth Judit
Jéger Zsombor - juhász. A juhásznak jól van dolga. Egyik dombról a másikra Terelgeti nyáját, fújja furulyáját, Bú nélkül éli világát. Ha megunta furulyáját, Előveszi a dudáját. Belefújja búját a birka bőrébe, Szélnek ereszti belőle.
Fotó: Horváth Judit
Csuja Imre - teremőr. "A látogatók nyüzsgése hasonlít a színház nézőterére, csak itt nem kell félnem az ügyelő hívásától" Szépművészeti Múzeum
Fotó: Horváth Judit
Máthé Zsolt - Björn Borg. "Ha nem színész lennék, teniszező lennék"
Fotó: Horváth Judit
Nagy Zsolt - kamionsofőr. "Azért szerettem volna kamionos lenni gyerekként, mert el akartam menekülni onnan, ahol éltem. A legkönnyebb útnak ez látszott"
Fotó: Horváth Judit
Borsi-Balogh Máté - mozdonyvezető. "Sosem gondoltam arra, hogy mozdonyvezető szeretnék lenni. Amikor elkezdtem gondolkozni, milyen szakmát tudnék elképzelni magamnak, három szó jutott eszembe: utazás, magány" Vasúttörténeti Park
Fotó: Horváth Judit
Gálffi László - világutazó, étteremkritikus, sommelier. "Úton lenni, utazni jó! Új városok, ízek, illatok! És ha ezért még fizetnének is, az maga a mennyország lenne!" Costes Étterem
Fotó: Horváth Judit
Kókai Tünde - hegymászó. Láttam Uram, a hegyeidet S olyan kicsike vagyok én. Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló, Hogy küszöbödre ülhessek. Uram. Odatenném a szivemet. (József Attila)
Fotó: Horváth Judit
Epres Attila - pilóta. "Mindig is pilóta szerettem volna lenni, vagy inkább valami nagy, szabad madár. De akkor a Szovjetunióban kellett volna tanulni, az oroszt meg nem szerettem" Goldtimer Alapítvány
Fotó: Horváth Judit
Novkov Máté - kukás. "Gyerekkoromban, amikor Pécsen laktunk, mindig kimentem az erkélyre, amikor jöttek a kukások. Egyik nap anyával lementünk hozzájuk és átadtam nekik egy táblás Milka csokoládét. Felemelt a fülkébe és tettünk egy kört a panelházak közöt
Fotó: Horváth Judit
Csákányi Eszter - balerina. "Miből lesz a cserebogár"
Fotó: Horváth Judit
Znamenák István - operatőr. "A legszebb hivatás az operatőré. Én nem az lettem" A Nínó bárkája c. film forgatása, rendező: Miklauzic Bence, operatőr: ifj. Seregi László
Fotó: Horváth Judit
Für Anikó - sokgyerekes erdészfeleség. "Csonka családban, egykeként nevelkedett természetrajongó vagyok"
Fotó: Horváth Judit
Zsigmond Emőke - szobrász. "Azért szeretnék szobrász lenni, mert szeretem a jó szobrokat, és hogy bebizonyítsam: van jövője a magyar köztéri szobrászatnak"
Fotó: Horváth Judit
Hámori Gabriella - ápolónő. "Azóta szeretnék ápolónő lenni a Hospice házban, amióta egy szerettemmel sok időt töltöttem ott" Hospice ház
Fotó: Horváth Judit

Ahol sérül a szabadság

Publikálás dátuma
2019.09.06. 12:30

Fotó: STANDFOTÓ
Rétegigényt elégít ki kortárs orosz filmek hazai bemutatásával Forgács Iván. Forgalmazó cége a Van Goghok című művel debütál a héten.
Forgács Iván közel negyven éve foglalkozik filmmel, azon belül is az orosz filmművészettel. A rendszerváltás utáni kulturális vákuumban, amikor az orosz kultúra népszerűsége hirtelen zuhanó repülésbe kezdett, és a kortárs művek hozzáférése szinte a nullával lett egyenlő, elsők között a filmek tűntek el. Ennek miértjére kerestük a választ a Van Goghok című orosz film eheti premierje apropóján a filmtörténésszel. „Bármennyire elismerünk és szeretünk is néhány klasszikus orosz írót, zeneszerzőt vagy kortárs művészt, az orosz kulturális-társadalmi-politikai közeg sosem volt népszerű vagy vonzó nálunk. A szovjet rendszer idehozta, aztán kivonta a csapataival együtt. Csak egy szűkebb körnek hiányzik azóta, amelyik tényleg szerves kapcsolatba került vele. A filmek eltűnésére még ennél is egyszerűbb a válasz: az orosz filmgyártás szétesőben volt a kilencvenes években. Én inkább azt sajnálom, hogy a távolodás már a peresztrojka alatt megkezdődött, és ezért nem figyeltünk igazán a szovjet-orosz film színes, radikális, kísérletező, nyitott szellemű utolsó korszakára.” – mondja Forgács Iván, aki nem tartja magát hivatásos filmforgalmazónak, továbbra is a kultúraközvetítő, a programszerkesztő filosz és a filmkritikus működik benne, aki megpróbálja a kultúra általa fontosnak tartott szeletét másokhoz is eljuttatni, és lehetőleg profitálni belőle. Nem véletlenül indított a Van Goghok című filmmel. „A rabja vagyok az orosz filmek humanista hangütésének. Az orosz film kezét fogva mertem csak elindulni ezen az úton, de ha messzebb vezet, lenne hely itt délszláv vagy türk művek számára is.” – hozzátéve, hogy azt fogadná el sikernek, ha egy átlag közalkalmazotti fizetést össze tudna hozni a forgalmazással. Úgy számolt, hogy ehhez évente 3-4 filmet kell bemutatni, nagyjából négyezres átlag nézőszámmal. A jelenleg is jól futó, magasan jegyzett, nemzetközileg elismert, fesztiváldíjakat nyerő orosz vagy orosz nyelven alkotó rendezők (Zvjagincev, Szerebrennyikov vagy Szergej Loznyica) munkáinak terjesztésében természetesen jól tudja, hogy nem versenyképes a nagyobb hazai terjesztőkkel szemben. Éppen ezért olyan filmek népszerűsítésével akar foglalkozni, amelyek nem kerülnek ekkora reflektorfénybe, de mély humanizmusuk, művészi erejük vitathatatlan, és gondolatilag, érzelmileg egyaránt fel tudják rázni a nézőt. Szeretné megismertetni idehaza a mai orosz színészsztárokat is, mert szerinte azok valóban fantasztikusak. Egyelőre nem keresett állami forrásokat, „nem árt, ha az ember a saját pénzén váltja meg a belépőt egy területre. Kábító és félelmetes érzés egyszerre. Éjszaka rosszabbul alszom, de nappal jobban érzem magam. Nem fogom persze kikerülni az állami támogatás lehetséges, bár jelenleg szűk forrásait.” DVD-kiadással is foglalkozik, egy tapasztalt, jó nevű céggel, a Fantasy Filmmel dolgozik együtt, ők keresték meg. Az Anna Karenina – Vronszkij története már a boltokban van, ősz végéig elvben kijön Szergej Bondarcsuk Oscar-díjas Háború és békéje is. Az orosz film más európai vagy amerikai alkotásoktól főként abban tér el, hogy az orosz művészek még mindig nem tudnak igazán műfajokban, pontosan megcélzott közönségrétegekben, piaci szempontok szerint gondolkozni – adja meg az általánosító választ kérdésünkre Forgács. „A közösségben, emberiségben gondolkozó individualizmusban hisznek. A téma ábrázolásának természetes, költői filozofikusságában, egy olyan, végtelenül szabad és érzékeny szellemi tér megalkotásában, ami talán nem csak ott valósulhat meg, ahol gyakran sérül a szabadság.”   Egyik fő kutatási témája a szovjet és orosz filmek értékváltozása. Hogy ez miért különbözik a magyar filmek értékváltozásától, arra szerinte az eltérő piaci viszonyok is magyarázatul szolgálnak, hiszen az alapvető szellemi-művészeti irányok és folyamatok azonosak, de az oroszokat a helyi piac potenciális nagysága joggal ösztönzi a kommersz filmgyártás erősítése felé. A nemzeti múlt dicsőítésével kapcsolatos állami elvárásoknak is könnyebben tudnak megfelelni, hiszen elég elővenniük a II. világháborút, valamelyik cárt, egy klasszikus írót vagy éppen egy nagy szovjet sportsikert.

Van Goghok

Apa-fia történet, unalomig feldolgozott téma. Kézlegyintéssel elintézhető ötlet lenne mozijegy vásárláskor, érthetetlen a címe, orosz a rendezője, és a főszereplők sem játszanak HBO- vagy Netflix-sorozatokban. Ám a szerencsésebbek emlékeznek még Olbrychskire, az egyik legismertebb lengyel színészre, akibe egy teljes generáció volt nálunk is szerelmes a hetvenes-nyolcvanas években. Játszott négy Oscarra jelölt filmben, háromszor forgatott Jancsóval, és a rendszerváltás után is szerepelt több magyar filmben. Wajda, Zanussi, Nyikita Mihalkov,  Volker Schlöndorff foglalkoztatta, nehezebb lenne nála jobb szimbólumot találni a kelet-európaiságra. Ez persze mind kevés ahhoz, hogy jó legyen egy film. Alekszej Szerebrjakov (a fiút játszó orosz színész) és Daniel Olbrychski az apa szerepében csodálatos kettőst alkot, bár a mellékszereplők is fantasztikusan hitelesek. A sztoriban nem történnek különleges dolgok, hiszen az emberiség által eddig ismert forgatókönyv szerint az eredetileg fiatal apák több-kevesebb zsarnokoskodás után megöregszenek, megbetegszenek, aztán meghalnak. A fiúk pedig előbb-utóbb megbocsátanak. A Van Goghok mindezek ábrázolásával tűnik ki az apás öregedős megbocsátós filmek tengeréből. És a színészi játékkal.

Kelet-európai sztárok a vásznon

A héten bemutatott Van Goghok című orosz film rendezője, Szergej Livnyev Budapesten járt a premiervetítés előtt, és hosszan mesélte, hogy milyen sokat jelentett neki mindig is magyar film. Aprólékosan megfigyelte Szabó István és Mészáros Márta tehetségét az intimitás ábrázolhatóságát illetően, és sokat tanult Jancsó Miklós filmjeiből is. „Jancsó utánozhatatlan” – mondta el tisztelettel a hangjában. Ám a számára legfontosabbként mégis egy kortárs rendezőnk munkáját említette. „Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nem a kedvenc magyar filmem, hanem a kedvenc filmem. Egyszerűen zseniálisnak tartom. Persze az alkotói módszereim és a filmezési tempóm sokban hasonlít Enyediére, aki a mostani sikere előtt utoljára majdnem húsz évvel rendezett nagyjátékfilmet. Én nagyon régóta nem rendeztem, bár nem hagytam el a filmes szakmát. Producer vagyok lassan húsz éve, sikereket érek el, nehezen találtam vissza a saját hangomhoz.” Valerij Todorovszkijjal együtt őt is a peresztrojka új hullámosaihoz sorolják a nyolcvanas évek vége óta, a nemzetközi és az orosz kritika régóta várta tőle az új filmet. „Leginkább a barátaim noszogattak ennek a történetnek a filmre vitele miatt. Remek érzés volt együtt dolgozni a tűz és víz főszereplőimmel, Alekszej Szerebrjakovval és Daniel Olbrychskivel. A nézőimtől két dolgot szoktam kérni. Kapcsolják ki a moziban a mobiljukat, és nézzék végig a filmet. Aki nem nézi meg a legutolsó perceket, sőt még a stáblistát is, az soha nem fogja megtudni, miért lett Van Goghok a címe."

Témák
film