Kaposvár;holttest;pince;

2019-09-16 16:37:10

Csontvázat találtak egy kaposvári fogadó titkos termében

A holttest évtizedek óta feküdhetett a csak véletlenül felfedezett pincekamrában.

Holttestet találtak hétfőn délelőtt a kaposvári Csokonai fogadóban, amelynek történelmi épületét most alakítják át – értesült a Sonline.

Információik szerint az épület területén hétfőn délben egy markológép dolgozott, és a rendőrök helyszíneltek. Megkérdezték a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, utóbb annyit árult el, hogy egy mumifikálódott tetemet találtak a munkák közben. Jelenleg közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit, mert idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak.  

 A lap úgy tudja, hogy nem lesz könnyű nyomokat fellelni, mert a holttest már csontváz, ráadásul sárguló csontokkal, és ez azt feltételezi, hogy több évtizedes. A pincében találtak rá, bakancsot, kabátot viselt. A munkások egy melléképületet bontottak, és a betontalapzatot akarták elegyengetni, amikor az aljazat beszakadt – alatta egy lakhatás céljára kialakított helyiséget találtak, ott hevert a holttest is.