- Nemrégiben elvállalta a Transparency International Magyarország kuratóriumi elnöki posztját. Mi adta az ötletet ehhez, és ez mivel jár?
- Azért vállaltam korábban a kuratóriumi tagságot, majd az elnökséget, mert ott van egy nálam fiatalabb generációhoz tartozó lelkes, elkötelezett csapat, akik a rendszerszintű korrupció ellen a legváltozatosabb módon igyekeznek fellépni. Ezt én határozottan támogatom, hiszen már abban az időben is, amikor a Gazdasági Versenyhivatal élén álltam, akkor is állítottam, hogy a közbeszerzési kartell és a korrupció kéz a kézben jár egymással. Azidőtájt a közbeszerzési kartellek visszaszorítását prioritásként kezeltük a Versenyhivatalban. Magyarországon a Transparency meglehetősen furcsa körülmények között teszi a dolgát, hiszen a fejlett világban az a gyakorlat, hogy a mindenkori kormány együtt küzd velük a korrupció ellen, hiszen ez a közös érdek. Ezzel szemben Magyarországon ennek éppen az ellenkezőjét látjuk, hiszen egy sor helyről kiszorulnak a Transparency munkatársai, a kormányzati képviselők meghívásaiknak nem tesznek eleget. Sőt, mint emlékezetes, az Országos Bírói Hivatal elnöke azt ajánlotta a bíráknak, hogy ne vegyenek részt egy, a Transparency által tartott szemináriumon. Ha valaki a céljaikkal teljesen egyetért, mint jómagam, akkor azt a maga tapasztalataival, tudásával támogassa. Éppen ezért tevékenyebben részt veszek a munkájukban, mint ahogy ez általában a kuratóriumi elnököknél egy ilyen civilszervezetnél szokásos. Úgy gondolom, hogy hasznos, ha alaposan átbeszéljük a dolgokat, már csak azért is, mert ha támadja őket a kormány, mint az az elmúlt időszakban számos esetben előfordult, akkor szükségük lehet az olyan támogatásra, amit én nyújtani tudok. Annak a megerősítésére, hogy szükség van a munkájukra, és hozzá kívánok járulni, hogy ezeket a nemtelen támadásokat eredményesen kivédjék.
- Éppen most jelentek meg az adófizetők 1 százalékos felajánlásáról szóló adatok, és úgy tűnik, hogy az embereket nem tántorították el ezek a támadások, és változatlanul támogatják a Transparency-t.
- Sőt egy kicsivel nagyobb összeget ajánlottak fel idén, mint egy esztendeje. A tapasztalataink szerint általában a támogatók között a nem budapesti fiatal értelmiségiek nagyobb számban jelennek meg, mint korábban. A Transparency stratégiájában is kiemelt szerepet kap, hogy a vidéki, elsősorban az egyetemi városokban a fiatalokat megszólítsák, tudatosítva, hogy a jelenlegi, a rendszer szintű korrupcióra épülő kormányzati gyakorlat helytelen, rossz irányba visz.
- Az emberek többsége egyáltalán tisztában van azzal, hogy mi is az a korrupció?
- Egyre inkább tapasztaljuk a széles körű tisztánlátását, sőt, a hazánk dolgain töprengő emberek el tudják különíteni az úgynevezett kis korrupciót, ami alatt a hivatali, például földhivatali ügyintézők, vagy a rendőrök megvesztegetését értjük, a rendszer szintű korrupciótól. Úgy látjuk, a kis korrupció egyébként visszaszorulóban van. A nagy korrupció fogalmának pontosabb megértését illetően pedig optimista vagyok. A középosztálynál mindenképpen ez a helyzet, mert a mindennapokban szembesülnek vele, a családjukat, baráti körüket is érinti, s látják például a közbeszerzések rendszerszintű korrupt elosztási gyakorlatát. Maguk is tapasztalják az újgazdagodás jeleit. Négy-öt év is eltelt, míg ezek a tünetek nyíltan felbukkantak. Annyiban is nagyot változott a helyzet, hogy ezek az újgazdagok már nem szégyellik a nyilvánosság előtt megmutatni, hogy mijük van. Ez az egyértelműen új jelenség engem a korrupció eredeti jelentésére, a romlottságra emlékeztet.
- Milyen feltételek kellettek ehhez?
- A nagy korrupció kivirágzott. A kormány olyan keretfeltételeket teremt a jogalkotásban és a szabályozásban, amely alkalmat, esetenként felhatalmazás ad arra, hogy tisztességtelen módon oldják meg a közpénzek és -jogosítványok elosztását. Ezt nevezzük rendszer szintű korrupciónak.
- Az uniós tagállamok között előfordul hasonló "szisztéma", hogy a kormány a szervezőereje a korrupciónak?
- Ebben a mai magyar formában ez nagyon ritka. A korrupciós rangsorokban Görögország és Bulgária van mögöttünk, de a rendszer szintű jellegével, mint központosítással, a magyar kormány viselkedése gyakorlatilag egyedülálló. Persze, másutt is előfordul, de üldözik, mint például Izraelben. A korrupció egyébiránt mindenütt deviáns cselekedetnek minősül. Nálunk viszont ideológiát is teremtenek hozzá, a "nemzeti burzsoázia" kialakítását. Büszkének kellene lennünk erre, hiszen a különlegességünket, a szuverenitásunkat bizonyítjuk ezzel is?
- A jogalkotás miképpen ágyaz meg ennek?
- A Transparencynek két elemzését említeném ennek kapcsán. Az egyik a letelepedési kötvénnyel foglalkozik. Itt a szabályrendszert úgy alkották meg, hogy eleve a korrupció felé visz. A pénzeknek az a része, amelyet a kötvényeket megvásárlók befizetnek, csak korrupciós csatornákon folyhat át. Emellett, ahogy az állampapírkonstrukciót megalkották, az drágább lett az indokoltnál, ezzel még meg is rövidítették a költségvetést, végső soron a magyar adófizetőket. Az egész elszámolás, ahogy külföldön honos cégeken keresztül lehetett hozzájutni ezekhez a kötvényekhez, a korrupciós szisztémát valósította meg. Ez modellértékű a rendszer szintű korrupció szempontjából. Tankönyvbe kívánkozik.
- És a másik elemzés?
- Az a tao-pénzek felhasználását vizsgálja. A társasági adóból származó támogatás útjával kapcsolatosan mindent elkövetnek, hogy az ne legyen követhető. A rendszer úgy épült fel, hogy el lehessen bújni az átláthatóság elől. Nyilvánvaló, hogy ennek az az oka, hogy valamilyen nem tisztességes dolgot cselekednek, mert ha nem így lenne, akkor nyílt sisakkal vállalhatnák, hogy milyen eredményesen használták fel a támogatás összegét. Ehelyett a számlák gyakran eltűnnek, nem föllelhetőek, és még sok más, kibúvási technikára lehet bukkanni.
- Gyakran felvetődik, hogy a piacgazdaságban az állami tulajdonú, irányítású társaságok valódi szereplői-e a piaci versenynek. A gazdasági világválság idején az állam stabilizáló szerepet töltött be. A mai Magyarországról mi mondható el?
- Az kevésbé fontos, hogy mekkora az állam részaránya a gazdaságban. Ennél lényegesebb viszont, hogy milyen körülmények között üzemelteti az állam a tulajdonát. Ha ezek részei a versenyalapú piacgazdaságnak, akkor nincs semmi gond. Itt van például az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., amely hagyományosan állami tulajdonban van, és ilyen bázison terjeszkedik is, a minap is vásárolt egy veszteséges vízierőművet Romániában. Ha az állami vállalat piacgazdasági szereplőként működik, és olyan, felelős igazgatóság és felügyelő bizottság kontrollálja a munkáját, amely független a kormány mindennapi politikai döntéseitől, semmilyen aggály nem merülne fel a tulajdoni forma tekintetében. Például, hogyha egy állami vállalat megfelelne a kritériumoknak, akár a tőzsdére is kiléphetne. Ám a magyar állami vállalatok – és erről szintén készített egy tanulmányt a Transparency - nem ilyenek! Nem függetlenek a kormányzattól, a működésük számos esetben nem átlátható, így éppen az ellenkező képüket mutatják, mint amit a versenypiaci szereplőknek kellene. Üzletpolitikájuk, támogatási, szponzorálási tevékenységük átláthatatlan. Képletesen ez attól függ, hogy aznap reggel milyen telefont kaptak. Vagyis számos esetben részesei a rendszer szintű korrupciónak. Az állami tulajdon részaránya nem túlzott, a skandináv országokban vagy akár Franciaországban is találkozhatunk hasonló arányokkal, viszont a versenypiaci működésük merőben más.
- Mintha egyes magántársaságok úgy viselkednének, mintha ők is az állam részei lennének.
- Igen, tényleg vannak erre utaló jelek. Az egyszerűség kedvéért vegyük a Mészáros- vagy a Tiborcz-cégeket, amelyek alkalmanként úgy lépnek fel, mintha ők lennének a kormányzati döntéshozók felettesei. Mintha nem kellene a versenyeztetési, a közbeszerzési szabályoknak megfelelniük, mint a többi piaci szereplőnek. Határidőket, kondíciókat módosíttathatnak, ami akár 20-30 százalékkal is megemelheti a beruházási költségeket. Ez a Mészáros-Tiborc-féle konglomerátum fura jószág, és talán ezzel a különleges státusával magyarázható, hogy elképzelhetetlenül nagy profitrátával dolgozik, és a növekedési üteme párját ritkító. Ez egy nagyon magyaros jelenség!
- Egyébként lényeges az, hogy a kormányzat által stratégiailag fontos három üzletágban, az energetikában, a bankszektorban és a médiában hazai többségi tulajdon van?
- Az a fontos, hogy a tulajdonos a cégét milyen hatékonysággal működteti. A kormányzat - amellett, hogy a beleszólási szerepét ezeken a területeken fenn kívánja tartani, arra hivatkozik, hogy a profitot a külföldi befektetők ne vihessék ki az országból. Viszont, ha itt marad a nyereség, akkor korántsem mindegy, hogy a hazai tulajdonosok mire fordítják. Fejlesztésre, beruházásokra, a versenyképességük növelésére, vagy a luxusfogyasztásukra. Nem látjuk, hogy az új hazai tulajdonosoknak olyan új befektetéseik lennének, amelyek piaci alapon is megállnák a helyüket. Mintha olyan befektetésekben gondolkoznának, amelyek sikerességéhez állami vagy önkormányzati jóindulat szükségeltetik.
- A hazai tulajdon arányának a növelésébe azok a cégek is beletartoznak, amelyeket visszaállamosítanak.
- Ezek az érintett multik nem akarnak gazdasági szabadságharcot vívni a magyar kormánnyal, őket az üzletpolitikai érdekeik vezérlik. Tudomásul veszik, hogy ha megváltozott a gazdaságpolitika irányultsága, akkor inkább eladják üzletágukat, és kivonulnak. Viszont ezeknek a visszaállamosításoknak olyan, a magyar gazdaságra negatív hatásuk is van, hogy a magyarországi cég kiszakad egy üzleti hálózatból, amely felhalmozott tudást hordoz, és komoly tőkeerejük is van. Az itteni társaság mint egy "sziget" működik, ami a hatékonyság és a magyar fogyasztók rovására megy. A kiszakadás költséges mulatság. A külföldi tapasztalatok átvételére jó példát mutatnak a nálunk eredményesen működő kiskereskedelmi üzletláncok. Például ezeket is nehéz lenne szigetszerűen hatékonyan működtetni. Egyébiránt az a meglátásom, hogy több esetben, amikor a magyar állam kisebbségi részesedést vásárol egy-egy hálózatos külföldi cégben, üzletileg inkább a külföldi tulajdonos profitál a dologból, mintsem a magyar adófizető. A hazai cég nyugodtabb, „barátságosabb” üzleti környezetben dolgozhat tovább, erre jó példa az Erste Bank esete. A hazai, kormányzati döntéshozók pedig a Főnök víziója szerint járnak el, teljesítik a főnöki elvárásokat. Azt gondolom, hogy a Telenor beharangozott, kisebbségi részesedésének a megvásárlása is inkább ezt a célt szolgálja, ám a cseh befektető üzletileg is jól jár majd. Még egy megjegyzés ehhez: a magyar kormány mintha elfeledkezett volna arról, hogy a kérdésben is említett iparágakban a független (!) szabályozó hatóságok a legalkalmasabbak arra, hogy az emlegetett cégek működése a köz javát is szolgálja.
- Sajátos intézmény nálunk, hogy nemzetstratégiai érdekből egyes engedélyköteles összevásárlásokat kivonnak a versenyhivatali eljárás alól. Ilyesmi létezik másutt is?
Hát ez egy fura dolog. Van rá példa más uniós országokban is, de persze már megint minden fordítva működik. Másütt a kormány megvárja a versenyhivatali eljárás eredményét, majd, ha az keresztezi a gazdaságpolitikai elképzeléseit, megindokolva, felülírja a szakhatóság döntését. Például, hogyha a Versenyhivatal nem járulna hozzá egy fúzióhoz, a gazdasági miniszternek jogosítványa van arra, hogy felülbírálja a döntést. Például ez történhet egyes, meghatározónak tartott fúzió esetében, vagy válságok időszakában is. Ilyen történt például Nagy-Britanniában, amikor a hatóság döntése ellenében egy bankfúziót jóváhagyott a kormány. A magyarországi helyzet merőben más, nálunk a versenyhivatal a nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített, egyébiránt engedélyköteles fúziókat nem is vizsgálhatja. Eddig két tucatnyi ilyen döntésről tudok, ez történt például akkor, amikor az állam a fővárostól megvásárolta a Főgázt, vagy részesedést vett az ózdi acélműben. Vagyis kivonta a versenyből. Az állami vállalatokat sajátos módon az államigazgatás részének tekinti a kormány, nem a versenypiac szereplőjének. Ebből a szempontból persze, egyértelmű, hogy piactorzító hatás nem értelmezhető. Csakhogy ez nem így van, az állami vállalatok is a piacon, a piac szabályai szerint kellene, hogy működjenek. Így egyébként attól is megmenekül a kormány, hogy e cégcsoportok tulajdonosi struktúráit, üzleti stratégiáját a Versenyhivatal vizsgálja, ezzel átláthatóvá tegye. A törvény szerint az állami vásárlás célját piacgazdasági érvekkel indokolni kellene, azonban ez számos esetben elmarad.
- A pénzintézeteknél és a hazai médiavilágában is lehet ilyen kormánydöntésekre példákat találni.
- Nemzetstratégiai érdekre hivatkoztak a takarékpénztári rendszer kényszerfúziójakor, amikor ennek végrehajtására külön szervezetet hoztak létre. De a furcsa alapítványba terelt mintegy 500 médiavállalkozással, a megyei lapoktól az Origóig vagy a Hír Tv-ig terjed az a konglomerátum, ahol a versenyhivatalt is meg tudták kerülni. De találhatunk példát a versenyhatóság megkerülésére a Mol gázüzletágának oda-vissza államosítása körül is.
- A korábbi és a 2010 utáni Gazdasági Versenyhivatal működésében mi a leglátványosabb különbség?
- Az, hogy a kormány nem versenyalapú piacgazdaságban gondolkodik. Ezért teljesen eljelentéktelenítették a hivatalt. Az alapfunkciók a kartellek vizsgálata, a fúziók kontrollálása és az erőfölénnyel való visszaélés korlátozása és szankcionálása. Kartell ügy alig van, a közbeszerzéses kartelleket vizsgáló eljárások szintén kikoptak, erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata alig fordul elő. A fogyasztóvédelem megmaradt. De a Versenyhivatal nem elemzi szisztematikusan az időről-időre előforduló piactorzító folyamatokat sem. Gondoljunk csak például arra, hogy a hirdetési piacot hogyan alakította át a kormány, ami súlyos piactorzítást okozott. Mindennek eredményeiről a nyilvánosságot is tájékoztatni kellene, ha lennének az elemzéseknek konklúziói, a kormány figyelmét pedig föl kellene hívni a potenciális veszélyekre. Vannak korrupciókutatással foglalkozó intézmények, mint például a Korrupciókutató, ezeknek a kutatási eredményeit a versenyhivatal nem tekinti jelzésértékűnek, hogy a tényfeltáró újságírás figyelemfelhívásairól ne is beszéljünk.
- Egy a napokban szervezett konferencián Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora ezt mondta: a nemzetközi korrupciós rangsorok – különös tekintettel a Transparency International Corruption Perception Indexére – nem alkalmasak sem az egyes országok összehasonlítására, sem tudományos következtetések levonására. Hogy is van ez?
- Hogyha cinikusan akarnék fogalmazni, mondhatnám, hogy amelyik korrupció-mérési eszköz megfelel a világ 179 országában, az alkalmatlan a magyar szituáció felmérésére. Egyébiránt ugyanez a mutató 2010 előtt még igencsak alkalmas eszköz volt arra, hogy a világ országainak a korrupciós rangsorát bemutassuk. Dehát a szakmai igényességünk immár jobbat kíván. De komolyra fordítva a szót: A Transparency International korrupcióérzékelési indexe közel húsz éve vizsgálja a közszektor korrupciós kitettségét, üzletemberek és szakértők érzékelése alapján. Berlini kutatók kilenc intézet adataiból állítják össze a rangsorokat. Ezek alapján, az utóbbi években az uniós országok között a magyar teljesítmény folyamatosan romlott. A legrosszabb pozíciók egyikét foglaljuk el. Persze, azt senki nem állítja, hogy ez egy tökéletes mutató. Nincsen olyan korrupciós jelzőszám, amely nem illethető kritikával. Például, mert a korrupció egy része mindig is rejtve marad. Sokféle módon lehet közelíteni a korrupciós szinthez, de az azért elgondolkoztathatná a felelős kormányzati döntéshozót, hogy az összes hasonló felmérés, elemzés is nagyon-nagyon hasonló eredményt mutat, mint a Transparency International indexe.
