labdarúgás;

2019-09-26 09:20:00

Ellenszélben indult a Barcelona magyarországi akadémiája

Kisebb-nagyobb nehézségekkel, a hazai futball szereplői közül sokak ellenszenvétől kísérve kezdték el működésüket.

Idén nyáron indult el Budapesten a Barca Academy, amely sok szülő és gyermek körében óriási örömöt okozott, ugyanakkor a klubok körében komoly feszültségeket is generált. A kezdés nem volt zökkenőmentes, érte bírálat a gyermekek kiválasztását, a kommunikációt a szülőkkel és az árakat is. A gyermekek felméréséért 30 ezer forint regisztrációs díjat kellett fizetni, akit nem vettek fel, visszakapott 25 ezer forintot. Aki bekerült az akadémiára, azok többségének havonta 30 ezer forintot kell fizetni, ami két-háromszorosa a többi klubnál elkért összegnek. A felsőbb korosztályban havi 15 ezer forint a díj, de rászorultsági alapon is lehet kedvezményben részesülni. 

„Körülbelül négy éve kezdtük el előkészíteni a Barca Academy magyarországi elindítását – mondta a Népszavának Farkas Balázs, korábbi válogatott labdarúgó, az akadémia igazgatója. – Rengeteg tárgyalás, egyeztetés előzte meg az indulást, a Barcelona engedélyének megszerzéséhez nagyon sok feltételnek meg kellett felelnünk, hiszen úgy kell képeznünk, nevelnünk a gyerekeket, ahogy azt a Barcelonánál teszik. Ennek biztosítása spanyol szakmai igazgatónk, Ruben Morales feladata. Valóban nehezen indultunk el, volt egy előzetes ütemtervünk, amit sajnos nem sikerült tartani, a Barcelona a tervezettnél két hónappal később írta alá a szerződést. Ezt az elmaradást próbáljuk behozni, de például az átigazolási határidők miatt muszáj volt sietni, és előfordultak hibák, melyeket nagyon sajnálok.”

Sok gyermek más klubtól jött el az egyelőre U5-U15 közötti korosztályokkal foglalkozó új akadémiára, ahol tizenkilenc éves korukig képezik majd a gyerekeket. Az egyesületek szerint Farkas Balázsék elvették tőlük a fiatal tehetséges játékosokat.

„Ezt a vádat visszautasítom, mert nem igaz, senkit nem kerestünk meg, nem csábítottunk el, nincs is játékosokat megfigyelő hálózatunk, nálunk mindenki magától, önként jelentkezett – jelentette ki az igazgató. – Meghirdettük, hogy elindulunk, és regisztrált nálunk 1900 gyermek. Végül 1100-an jöttek el a felméréseinkre, fölvettünk körülbelül 800 gyermeket, közülük 500-an szerepelnek a különböző korosztályos csapatainkban. A többiek visszaléptek, volt, aki az iskola mellett mégsem tudta megoldani az edzések látogatását, akadtak, akik azt hitték, vidéken is lesznek edzéseink, és olyanok is voltak, akik a sikeres felvételi ellenére is inkább maradtak a korábbi csapatuknál. Ha vannak klubok, ahonnan sokan jöttek el hozzánk, akkor azért nem minket kell hibáztatni, hanem esetleg érdemes lenne önvizsgálatot tartani, megnézni, mi az, ami nem működik jól. Elképesztő történeteket hallottunk arról, hogyan fenyegettek meg gyerekeket, szülőket, akik hozzánk szerettek volna máshonnan jönni, rendkívüli szülői értekezletekről hallottunk, ahol befeketítettek minket. Ezek sajnálatos események, nem foglalkozunk ezekkel, a saját feladatunkat akarjuk a legjobban elvégezni.”

Az is elhangzott a bírálók részéről, hogy a gyerekekkel és szüleikkel elhitetik, ők a Barcelona játékosai, de ez nem így van.

„A Barcelonának küldtük el a fölvett gyerekek névsorát, a Barcelona adta le a gyerekek névsorát a magyar szövetégnél, ebben is volt késlekedés, ezért terjedhettek el velünk kapcsolatban ezek a valótlanságok” – hangsúlyozta Farkas Balázs.

Bírálat érte azért is az akadémiát, mert havi 30 ezer forintért hetente háromszor egy órát edzenek a gyerekek, miközben fővárosi NB I-es és NB II-es csapatoknál heti négy-öt, alkalmanként másfél-két órás edzésekért ennek az összegnek a felét-harmadát kell a szülőknek havonta fizetni.

„A Barcelonánál nem a mennyiségben, hanem a minőségi munkában hisznek, mi a hétvégi bajnokikat is edzésnek számítjuk, mert nem az eredmény a legfontosabb, hanem a gyerekek fejlődése – emelte ki a Barca Academy igazgatója. – Így működik a piac, vannak drágább és olcsóbb lehetőségek, mindenki szabadon dönthet, melyiket választja. Nem 12-15 éves korban kell valakinek csúcsformában lenni, ebben az életkorban az eredmény hajszolása korai kiégéshez vezethet. A mi edzéseinken nem a hibák kijavítása a legfontosabb, hanem jó hangulatban, a gyerekek erősségeinek kiemelése. Spanyol szakmai igazgatónk elszörnyedve látta, hogy ilyen fiatal korban mennyit edzenek a gyerekek, a bajnokik pedig az eredmények hajszolásáról szólnak. Mi sem szeretünk veszíteni, de fontosabb hosszú távon, hogy kerüljük el a szélsőséges eredményeket. Tíz góllal nyerni és veszíteni sem jó, egyik sem segíti elő a gyermekfutballisták fejlődését, bár tudjuk, hogy néha lesznek ilyen eredmények is.”

A Barca Academy nyolc bajnoki sorozatban szerepel korosztályos együtteseivel, a szövetségi adatbázisban elérhetőségként a csapatok többségénél a Mészöly Focisuli központi e-mailcíme található, ami felerősíti azokat a híreszteléseket, hogy két akadémia egy és ugyanaz.

„Minket is nagyon zavar ez a helyzet, többször kértük a szövetséget, hogy a mi címünk szerepeljen az elérhetőségek között, eddig hiába” – reagált Farkas Balázs.