Államfői mandátuma lejárta, 2007 óta visszavonultan élt feleségével, Bernadette-tel párizsi otthonukban. Hírek szerint évek óta nem sokat fogott fel a külvilág történéseiből.
Jacques Chirac évtizedeken át határozta meg a francia belpolitikát. Kétszer miniszterelnök volt, 1974-1976, illetve 1986-1988 között, 1977-1985 között pedig Párizs polgármestereként szolgált. A baloldaliak nem szerették igazán, de elismerték. Integráló személyiség volt, aki bizonyos szempontból folytatta a de gaullei hagyományokat, de emberközelibbnek is tartották az V. Köztársaság alapítójánál. Chiracot jó értelemben vett populistának nevezhetnénk. Bár Franciaország a transzatlanti kapcsolatrendszer egyik legfontosabb tagja volt Chirac elnöksége alatt, minden tekintetben próbálta megőrizni hazája függetlenségét. Különösen Washington lépéseit figyelte növekvő ellenszenvvel. Történelmi tette: ő ismerte el először a II. világháború idején a megszállókkal együttműködő francia állam bűneit.
Chirac a szavak mestere volt, remek szónok, az európai egység nagy híve. Rendkívüli tehetségét mutatja az is, hogy hosszabb ideig töltötte be az államfői tisztséget, mint De Gaulle, vagy Pompidou. Ugyanakkor elnökségének is akadtak sötétebb időszakai, illegális pártfinanszírozási botrányba keveredett, így 2002-ben, amikor váratlanul a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen lett az ellenfele az elnökválasztás második fordulójában, sokan úgy vélték, „inkább a korrupt, mint a náci” legyen államfő. Így hatalmas fölénnyel választották újra.
A francia politika Don Juanjának nevezték, mert elcsábította Franciaországot, de nem tudta igazán boldoggá tenni. Nem volt tévedhetetlen, nem mert vállalkozni egyes szociális vívmányok felszámolására, melynek anyagi következményeit máig érzi az állam. Mégis, halálával Európa egyik legnagyobb formátumú politikusa távozott.
