Zimbabwe;Robert Mugabe;

2019-09-29 10:18:32

Eltemették Robert Mugabét zimbabwei szülőfalujában

A temetésen a volt elnök családja, és néhány száz meghívott vendég vett részt. Emmerson Mnangagwa hivatalban lévő elnök azonban távol maradt.

Végső nyugalomra helyezték a 95 éves korában elhunyt Robert Mugabe volt zimbabwei elnököt Kutama nevű szülőfalujában szombaton.

A szigorú biztonsági intézkedések mellett megtartott temetésen családja, és néhány száz meghívott vendég vett részt. Emmerson Mnangagwa hivatalban lévő elnök azonban távol maradt.

Robert Mugabe özvegye, Grace Mugabe ugyanis heves vitába keveredett Mnangagwával a temetés helyét illetően. A jelenlegi államfő a fővárosban, Hararéban található úgynevezett hősök parcellájában, egy fényűző mauzóleumban akarta végső nyugalomra helyezni a leghosszabb ideig hivatalban volt afrikai vezetőt, aki 37 évig állt az ország élén. A hősök parcellája az ország szabadságharcosainak fenntartott emlékhely.

Shuvai Gumbochuma, Grace Mugabe húga szerint a temetés helyét illetően a családnak sikerült elérnie azt, hogy teljesüljön a volt elnök utolsó akarata. Mint mondta, Mugabe elárulva érezte magát, a család ezért nem akarta, hogy állami mauzóleumba kerüljön. Mugabe szeptember 6-án halt meg Szingapúrban, ahol az utóbbi években többször gyógykezelték.

Mugabe a brit gyarmati uralom megszűnése, a függetlenség kivívását követően lett az ország első elnöke, és azóta vasmarokkal irányította a fekete-afrikai államot. Két éve, 2017 novemberében távolították el a hatalomból, katonai puccsal. Az új elnök akkor Emmerson Mnangagwa lett.