kínai piac;Fővárosi Negyed;

2019-10-06 08:22:12

Ráksaslik és polipos batyu Kőbányán

Véletlenül keveredtem a Monori Centerbe, és egy mindent is kínáló szupermarket feltérképezése után kezdtem gyanítani, hogy város a városban. Egy nagykereskedés kedves, magyarul „cukin” beszélő eladója avatott be a Chinatown Night Budapest (17 óra után indul a buli) titkába, de figyelmeztetett: sokan lesznek, főleg kínaiak. A éjjeli gasztrofesztivál ugyan csak nyáron látogatható, viszont az ételeket egész évben meg lehet kóstolni a boltok között megbújó kifőzdékben.

Megerősített csapattal indultunk a gasztrotúrára. A kínaiak mellett rajtunk kívül még egy-két magyar társaság próbált, sokszor kézzel-lábbal szót érteni az ételfelelősökkel. A kommunikációt nagyban nehezítette a jól ismert kínaipiac-feeling – a felszolgálók, akik a legtöbb esetben inkább családtagnak, mint szakképzett munkaerőnek tűntek – leginkább a telefonjaikkal voltak elfoglalva. Ha azonban sikerült felhívni magunkra a figyelmet, kedvesek voltak, sokan magyarul is beszéltek, többen angolul sem. A kínai és az angol falfeliratok nem adtak támpontot a gasztrotúrához, viszont a fényképes étlapról (illetve több helyen tableteket állítottak csatasorba) mindenhol kiderült.

Egyébként némi ráérző készség birtokában nehéz mellényúlni. Egyrészt mert minden van: százféleképpen elkészített tengeri herkentyűk sorjáznak, kacsafejekkel lehet szemezni, szervíroznak nyulat, marhát, bárányt, csirkét, áradnak a gombóc- és palacsintaszerűségek, illetve a zöldségek. Ráadásul minden pultnál más a kínálat.

Úgy tűnt, a közös tálból pálcikával, illetve – nejlonkesztyűben –, kézzel „kell” enni. Bár a teszttársak „huzatja” is jelentős volt, túlzás lenne állítani, hogy végig tudtuk kóstolni a teljes kínálatot. Részletezni nehéz lenne, de ettünk levest, tésztaételt, polippal töltött batyut, rák- és báránysaslikot, sőt hideg kacsazúzát is. A sarki kínaiaknál klasszisokkal autentikus(abb)nak tűnő ételek finomak, sőt frissek is voltak, és a másnap is mellékhatásmentesen telt.