turizmus;Szaúd-Arábia;nyitás;

2019-10-10 11:20:00

Szaúd-Arábia kitárja kapuit a turisták előtt

Már turistavízummal is látogatható a konzervatív iszlám királyság, melynek szigorú szabályai csak részben vonatkoznak a külföldiekre.

Szaúd-Arábiában eddig is minden évben több millió külföldi fordult meg. Zömében muszlim zarándokok, akik a világ minden tájáról érkeztek, hogy felkeressék az iszlám két legszentebb helyét, Mekkát és Medinát. No meg üzletemberek, akik a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20-ak egyetlen arab államában próbáltak pénzt csinálni. A turisták előtt azonban zárva voltak a királyság kapui. Nem mintha nem lenne látnivaló. Inkább nem szorultak rá: a világ olajtartalékainak 25 százaléka fölött rendelkező Szaúd-Arábia gazdasága jól megvolt az idegen kultúrákból érkező külföldiek nélkül.

Az olaj ugyan megmaradt, a világ és az ország azonban sokat változott. A megújuló energia és az elektromos autók korában a szaúdi vezetés időben felismerte, hogy készülnie kell az olaj utáni időszakra is, több lábra kell állítania gazdaságát. Főként, mert közben átalakult a társadalom is: az ország 34 milliós lakosságának 58 százaléka 30 év alatti, akik nyitottabbak a világra, és akiknek munkát kell teremteni. Mohammed bin Szalmán koronaherceg ezért meghirdette a Vízió 2030 reformprogramot, melynek keretében nemrégiben kitárták az ország kapuit a turisták előtt is. Reményeik szerint tíz éven belül évi 100 millió külföldit láthatnak vendégül, az ágazat egymillió embernek biztosít munkát, és a GDP 10 százalékát adja.

Számos országban, köztük Magyarországon az interneten, vagy akár a reptéren is igényelhetünk turista vízumot, amely egy évre szól, és többszöri belépésre, de belépésenként legfeljebb 90 napos tartózkodásra jogosít. Ennek ára körülbelül 130 dollár (40 ezer forint), ami magában foglalja a biztosítást is. Budapest és Rijad között egyelőre nincs közvetlen járat – bár a tárgyalások már folynak – így csak Bécsből, vagy átszállással közelíthető meg.

Szaúd-Arábia egy európai értelemben konzervatív, iszlám királyság, de szabályai csak részben vonatkoznak a külföldiekre. A vallási vezetőkkel együttműködve a belügyminisztérium egy 19 pontból álló egyfajta illendőségi listát állított össze. Ezek kötelezők a turistáknak, megsértésük 13 és 1500 euró közötti büntetéssel járhat. Inkább azonban olyan alapvető normák betartásáról van szó, mint hogy tilos a köpködés, a szemetelés, a hangos zenehallgatás ima idején, vagy az illetlen öltözködés. Természetesen az alkoholfogyasztás ugyancsak tiltott, ahogy Mekkába továbbra is csak muszlimok léphetnek be. Abaja viselésére ugyanakkor nem kötelezik a nőket, akik egyedül is utazhatnak, és például nem házas párok is aludhatnak egy szobában.

A turista olyan páratlan helyekre látogathat el, amelyeket eddig csak igazán kevesen láthattak a világon. Szaúd-Arábia ugyanis korántsem csak sivatag. Nyugaton a Vörös-tenger mossa partjait, hasonló kristálytiszta, érintetlen élővilágtól hemzsegő vízzel, mint amit jól ismerhetünk Egyiptomból. Az északi al-Ulában többek között az ősi nabateus civilizáció sziklába vájt építményeit, köztük a sivatag közepén magasodó Kaszr al-Faridot (a Magányos Kastélyt) csodálhatjuk meg, melynek stílusa a jordániai Petrából lehet ismerős. Ezeken kívül az ország három UNESCO világörökségi helyszínnek ad otthont, nem beszélve a fővárosról, Rijádról, a történelmi Dzsiddáról, és számos kulturális és szórakoztató központról.