Tudomány;erőszak;magány;

2019-10-10 10:04:54

Magányt okozhat az erőszakos környezet

Károsan hat az ember testi és lelki egészségére az erőszak jelenléte a Chicagói Egyetem kutatói által végzett két kutatás szerint is.

Több mint ötszáz résztvevő kikérdezésével végezték a Health Affairs című szaklap friss számában megjelent két kutatást. A megkérdezettek olyan chicagói városrészekben éltek, ahol gyakoriak voltak az erőszakos bűnesetek.

Az első tanulmány adatai azt mutatták, hogy minél több erőszak fordult elő a lakókörnyezetben, valószínűleg annál magányosabbak voltak az ott lakók. A magány és a társadalmi elszigeteltség összefüggött a kevés testmozgással, az egészségtelen étkezéssel, a túlzott alkoholfogyasztással és a dohányzással. Az idősek, akik egyébként is hajlamosabbak voltak a magányra és a krónikus betegségekre, még inkább megszenvedték az erőszakos környék ártalmait - mondta Elizabeth L. Tung epidemiológus, a kutatás vezetője. A tanulmány válaszadóinak 77 százaléka volt 50 évesnél idősebb.

Az erőszakkal átitatott környéken a visszahúzódás talán túlélési stratégia, de hosszú távra nem jó választás - tette hozzá Monica E. Peek, a kutatás társszerzője, a Chicagói Egyetem diabéteszkutató intézetének egyik vezetője.

A második tanulmány az erőszak jelenléte és az úgynevezett hipervigilancia kapcsolatát vizsgálta. A túlzott éberség olyan felfokozott érzelmi állapot, amikor az ember úgy érzi, állandóan "résen kell lennie" - magas vérnyomáshoz, szív- és érrendszeri betegségekhez, emlékezetzavarokhoz, szorongáshoz és az érzelmek kordában tartásának nehézségeihez vezethet. "Háborút megjárt veterán katonák körében alaposan tanulmányozták a jelenséget, az erőszak folyamatos jelenlététől szenvedő városrészekben azonban nem" - magyarázta Tung. A hipervigilancia előfordulásának 5,5 százalékos emelkedése a nem hatósági erőszak, 9,8 százalékos emelkedése a hatósági erőszak számlájára volt írható.