Eldőlt: júliustól kell belépőt fizetni Velencében

Publikálás dátuma
2019.10.10. 11:02

Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP
Velencében 2020. július 1-jétől szednek belépődíjat azoktól a turistáktól, akik csak egy napra látogatnak a városba - döntötte el szerdán a városi tanács. A városnézés árát és a pénz beszedésének módját később határozzák meg.
A belépődíj bevezetését már korábban bejelentették, de eddig bizonytalan volt az időpontja. A városnézési illeték pontos mértékét később határozzák meg, a bevezetésről szóló határozat 3 és 10 euró között jelölte ki a határait, az összeg várhatóan függ majd attól, hogy mekkora a látogatottság egyes napokon.
Még a díjbeszedés módozatai is kidolgozásra várnak, de a hatóságok arra fognak törekedni, hogy a látogatók előre, az interneten vagy más olasz tartományokban is kiválthassák a belépési engedélyt. A cél az, hogy 2022-től teljesen elektronikus úton történjen a jegyváltás.
A bevételt Luigi Brugnaro polgármester szerint az óváros karban- és tisztán tartására fordítják.
Nem kérnek külön belépődíjat azoktól, akik szállást foglalnak a városban, mert a szállásdíj már most is tartalmazza a turisztikai adót. Mentesülnek a fizetési kötelezettség alól azok, akik dolgozni, tanulni vagy családi okból utaznak Velencébe.
A lagúnák városát csúcsidőben naponta 130 ezer turista özönli el, ami egyre jobban zavarja a helyi lakosokat.
Szerző
Témák
Velence belépő

„Bárhol aknára léphetünk” – Kutató a frontvonalak mögött

Publikálás dátuma
2019.10.10. 10:15

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Szíria, Irak, Afganisztán. Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő egyike azon magyar tudósoknak, akik terepre is járnak.
Most tért vissza Szíriából. Mit látott? A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatóútján jártam kint Szalai Máté kollégámmal, azzal a céllal, hogy jobban eligazodjunk a sok propaganda között, hogy saját benyomásokat szerezzünk. Egyrészt Rozsaváról, erről az új adminisztrációról, amit a szíriai kurdok próbálnak megvalósítani, másrészt az egykor ott létező keresztény közösségek maradványairól. A mai Szíria területén kezdetek óta élnek keresztény közösségek, de akiknek a sorsa minket konkrétan érdekelt, azok az I. világháború alatt menekültek el Törökországból, hogy aztán Irán és Irak érintésével letelepedjenek a Hábur folyó völgyében. Azóta is itt éltek egészen 2015-ig, amikor az Iszlám Állam megtámadta őket. Ekkor innen is menekülniük kellett. Azt akartuk megnézni, hogy mi maradt belőlük. És, mi maradt? Semmi. Haszaka városában az asszír keleti egyház püspöke úgy becsülte, hogy míg régen nagyjából 25 ezer hívő élt a falvakban, ma jó, ha ezer. A szóban forgó 33 településből végigjártunk vagy egy tucatnyit, de csak egy-kettőt találtunk, ami egyáltalán lakott volt. A többségük teljesen üres, vagy néhány családból áll. Ahová az Iszlám Állam betette a lábát 2015-ben, ott mindenütt lerombolták a templomokat. Van, ahol csak az alapzat maradt meg, és a romok alól kibukkanó kereszt. A falvak a folyó két oldalán terülnek el, a  nyugati oldalon fekvő településeket érte először az Iszlám Állam támadása, a keleti oldalon fekvő falvak egy része épségben maradt, mert mire terrorszervezet átkelt a folyón, addigra a kurdok és a keresztény milíciák a helyszínre értek, de így is hónapokba telt, mire felszabadult az összes falu. A dzsihadisták több mint kétszáz túszt ejtettek, akiket később kiváltott az egyház, de ezek után nem véletlen, hogy a helyiek többsége elmenekült, és többé nem tért vissza. Milyen háborús területeken járt még? Ha nem muszáj, nem megyek háborús területekre, ezt meghagyom a katonáknak és hadi tudósítóknak. Irakban vagy Afganisztánban is csak olyan helyeken voltam, amelyeken már átvonult a háború. Mint például idén márciusban Moszulban, amely 2014 és 2017 között az az Iszlám Állam „iraki fővárosa” volt. Korábban, mikor még javában dúlt a háború, és a kurdok még keményen harcoltak, megnéztem a frontvonalat Kirkúkban. Ez egy hónappal azután történt, hogy a terroristák elfoglalták a területeket, még elég kaotikus volt a helyzet, minden tele volt a menekültekkel. Ezen kívül sokszor megjártam Afganisztánt. Ott nem voltak konkrét frontvonalak, úgyhogy az ember csak a saját vagy a katonák óvintézkedéseiben bízhatott. Ma már rosszabb a helyzet, az országnak vannak vidékei egyértelműen tálib uralom alatt, kormányuralom alatt, és a vannak azok a területek, amelyekért épp harcok folynak. Afganisztánba először gyakorlatilag turistaként utaztam 2006 elején. Két újságíróval mentem és egy barátommal, kerültük a veszélyes helyeket. Persze a „veszélynek” eltérő a jelentése európai és afgán kontextusban, hiszen volt pár íratlan szabály, ami nekünk újdonság volt. Nem lehet csak úgy megállni az út mellett, mert bárhol aknára léphetünk, de arra is megkértek, hogy éjszaka lehetőleg ne utazzunk. Egyszer megláttunk az út mentén néhány kilőtt harckocsit, és mint a kisgyerekek rohantunk a mezőn át, hogy lefényképezzük őket. Valódi kisgyerekek szaladtak utánunk és kiabálták utánunk angolul, hogy „aknák, aknák”! És tényleg: a már mentesített terület szélét az jelezte, hogy onnantól vadon nőtt a fű, amitől mi csak pár méterre álltunk meg végül.
Ahová az Iszlám Állam betette a lábát, mindenütt csak rombolt
Volt, hogy rázós helyzetbe keveredett? Szerintem nem voltak rázós helyzetek, olyanokkal összehasonlítva, amelyek haditudósítókkal történnek, de erről nyilván az anyukám vagy a feleségem mást gondol. Az említett 2006-os első afganisztáni út során például Üzbegisztánon keresztül érkeztünk, ahol azt tapasztaltuk, hogy végig követnek minket. Feltűnt, hogy mindig jön mögöttünk egy autó, amerre sétáltunk pedig rendre felbukkant egy bőrkabátos figura. Persze nem mutatkoztak be, hogy ők a titkosszolgálat, és nyilván Üzbegisztánban ritkán látott vendég az Afganisztánba tartó nyugati újságíró. Máskor Tádzsikisztánban egy vidéki városban egy amerikaival futottam össze, aki alaposan „kikérdezett”, majd amikor névjegykártyát cseréltünk volna, kiderült, hogy az övé „elfogyott”. Ezekben semmi veszélyes nincsen, csak egy más világ. Idén Dél-Irakban jártunk első világháborús katonasírokat fotózni, leutaztunk egészen a Fao-félszigetig, amely nem csupán az iraki-iráni háborúban játszott fontos szerepet, de a britek is ott szálltak partra az I. világháborúban. Itt belefutottunk egy túlbuzgó iraki katonába: az utolsó ellenőrzőponton odafelé elkérte az útleveleinket, visszafelé viszont már nem adta vissza, hanem kiszállíttatott minket az autóból, megmotozott még a fülünkbe is belenézett. Elkérte az összes fényképezőgépet és telefont, és minden képet átnézett. Mindezt úgy kellett végigvárnunk, hogy tilos volt egymással beszélgetnünk, megszólalnunk, ami azért már furcsa volt. A többi katona egyébként nagyon kedves volt, megkínáltak teával, cigivel, de egymáshoz így sem nem szólhattunk. A dolog odáig jutott, hogy bevittek minket egy katonai konvojjal Bászrába, az autóban Google-fordító segítségével közölték, hogy a katonai elhárítás emberei. Igazából ekkor is inkább azon aggódtunk, hogy végzünk-e másnap reggelig, hiszen indult a repülőgépünk. Végül felhívtuk a tiszteletbeli konzult, aki valószínűleg intézkedett, mert mire a központba beértünk a parancsnok már elnézést kért. Kiderült, hogy amerikai kémnek néztek minket (legalábbis ezt mondták), de tisztázódott a helyzet. Aláírtunk egy papírt, hogy semmi rossz nem történt velünk, és mosolyogva váltunk el egymástól. Ez elég meredeken hangzik, de az ötnapos utunk során azt tapasztaltuk, hogy Bagdad és Bászra között fehér ember nem nagyon utazgat fényképezőgéppel, turistaként. Még Babilonban is, ami mégis csak egy turisztikai attrakció, gyanakodva fogadtak minket. A magyar útlevéllel pedig semmit nem tudtak kezdeni, mindenáron amerikainak, britnek, vagy németnek akartak minket nézni. Mennyire jellemző, hogy magyar kutatók terepre járnak? Ez attól függ, hogy mire van igény, és mire van pénz. Afganisztán iránt például egy időben megnövekedett az érdeklődés. Én azt használtam ki, hogy a Magyar Honvédségnek is elindult ott egy jelentős missziója 2006-ban, és mivel én ezt szerettem volna kutatni, aminek ráadásul jelentős kül- és biztonságpolitikai vonzatai is voltak, idővel a Honvédség kivitt, ellátott, és haza is hozott. Magyarországon is van érdeklődés a külpolitikai, biztonságpolitikai témák iránt, csak a források korlátozottak. Elég megnézni, mennyi magyar külpolitikai tudósító van, vagy hány magyar haditudósító van. Ezért nem is nagyon járnak terepre a szakemberek sem, csak néhányan. Ezek az utak viszonylag drágák, ezért a költséghatékonyság jegyében sokat támaszkodunk a helyi kapcsolatokra, én például Kurdisztánban mindig ismerősöknél alszok. A Közel-Kelet és a terrorizmus lefedettségét egyébként összességében túlértékeltnek érzem. Ha megnézzük, hányan foglalkoznak Magyarországon a Közel-Kelettel, és hányan például a posztszovjet térséggel, mondjuk az igen releváns Ukrajnával, akkor aránytalanságot tapasztalunk, holott utóbbi régió sokkal fontosabb hazánk számára. Mekkora befolyásuk van a magyar külpolitika alakulására? A mi feladatunk az intézetben többrétegű, ebből az egyik ellátni a Külgazdasági és Külügyminisztériumot elemzésekkel. Szakterületenként változó mértékben veszünk elő a döntéselőkészítésben, kutatásainkkal és írásainkkal igyekszünk tágítani a döntéshozók látókörét, de a döntés meghozatala már nem a mi felelősségi körünk.. Ezen kívül az intézetünk feladata még például a közvélemény tájékoztatása, és olyan ügyek folyamatos tudományos követése, melyek a magyar külpolitika szempontjából fontosak. Mi napjaink legnagyobb biztonsági fenyegetése? Az, amit nem látunk. A mostani konfliktusok ugyanis regionálisak. Még a terrorizmus is: ami elérte Európát, annak kevés hatása volt az életünkre, különösen itt Kelet-Európában. Említhetném még a migrációs válságot, ami egy viszonylag új jelenség. Ami igazán nagy kihívás lesz, az a jelenlegi amerikai hegemónia lebomlása. Nem tudjuk, hogy ez mivel fog járni: azt látjuk, hogy Kína felemelkedik, és Oroszország visszaerősödik, de azt egyelőre nem tudjuk, mennyire. Az amerikaiak a jövőben nem tudják és talán nem is akarják mindenütt bevetni nagyhatalmi súlyukat, és ez a konfliktusok felerősödésével járhat. Úgy látom, hogy a háború kirobbantásának a hajlandósága a nemzetközi politikában sokkal alacsonyabb, mint gondolnánk, mert riasztók a költségei és a kiszámíthatatlansága.

Névjegy

Wagner Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, a Károli Gáspár Református egyetem adjunktusa. Kutatási területe Közép-Ázsia és a Közel-Kelet konfliktusai, a nemzetközi terrorizmus, biztonságpolitika és a transzatlanti kapcsolatok. 2006 óta rendszeresen látogatja a NATO és Magyarország válságkezelői misszióit Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, Cipruson. A Facebookon saját biztonságpolitikai oldala van, amely a legfrissebb eseményekről ad elemzést.

Szerző

Nagyon megsértődtek a kínaiak, Peking felmondta a testvérvárosi szerződést Prágával

Publikálás dátuma
2019.10.10. 09:59

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
Mert Prága is fel akarta mondani.
Peking azonnali hatállyal felmondta testvérvárosi szerződését Prágával, s közölte, hogy megszakít minden hivatalos kapcsolatot a cseh fővárossal - közölte a kínai nagykövetség csütörtökön Prágában. A kínai főváros döntését azzal indokolták, hogy a Prágát irányító koalíció (Kalózpárt-függetlenek) úgymond durván beavatkozott Kína belügyeibe, és szándékosan megsértette a testvérvárosi szerződést. Prága vezetése hétfőn döntött a testvérvárosi szerződés felmondásáról, de a polgármesteri hivatal döntését még a képviselő-testületnek is jóvá kell hagynia. A városvezetés közlése szerint azért határoztak így, mert a kínai fél nem volt hajlandó tárgyalni a szerződés módosításáról. Prága vezetése azt akarta, hogy a dokumentumból vegyék ki azt a bekezdést, amely szerint a cseh főváros elismeri az egy Kína elvet. Peking ezt elutasította. "Reméljük, hogy Prága képviselői mihamarabb tudatosítják hibáikat, és konkrét lépésekkel helyreállítják a lépés negatív következményeit" - olvasható a kínai nyilatkozatban. Peking szerint Prága követelése "sérti Kína alapvető érdekeit Tajvan és Tibet irányában, ami durva beavatkozást jelent Kína belügyeibe, és sérti a partnervárosi szerződést is". Zdenek Hríb, Prága kalózpárti főpolgármestere szerint a kínai fél kijelentéseit, miszerint a testvérvárosi szerződés felmondásának következményeit "megérzi majd" a cseh főváros, fenyegetésnek lehet tekinteni, s mint ilyenek, elfogadhatatlanok. Hasonlóan nyilatkozott Tomás Petrícek cseh külügyminiszter is. Prága és Peking 2016-ban kötöttek testvérvárosi szerződést. A cseh fővárost irányító koalíció élén akkor Adriana Krnácová polgármester állt, aki az Andrej Babis kormányfő vezette ANO mozgalom tagja volt. A testvérvárosi szerződés megkötését a jobboldali ellenzék ellenezte. 
Szerző
Témák
Kína Csehország