Török iskolát nyit Budapesten Erdogan

Publikálás dátuma
2019.10.18. 08:51
Orbán és Erdogan elnök hasonlóan vélekednek a demokráciáról
Fotó: AFP
Gülen muszlim hitszónok iskolahálózatát akarja így ellensúlyozni a török elnök.
Engedélyt adott a fővárosi kormányhivatal egy általános iskola és gimnázium megnyitásához, amelyet Recep Tayyip Erdogan török elnök alapítványa hoz létre - írja a 24.hu. A Maarif Általános Iskola és Gimnázium még nem kezdte meg a tanítást, az Oktatási Hivatal honlapján viszont már aktív státuszú intézményként szerepel. Az iskola Ferencvárosban, az egykori Harsányi János Szakközépiskola helyén működik majd. Jövőre 240 tanulóval számolnak, ebből 80 gimnazista lesz. A 24.hu-nak nyilatkozott az iskola megbízott vezetője, de csak annyit árult el, hogy "török eredetű" magániskola lesz. Sem a háttérszervezetről nem kívánt nyilatkozni, sem arról, hogy csak török diákokat, vagy másokat is várnak-e. Az sem derült ki, hogy az iszlám szerepel-e a tantervben. Az iskola mögött álló Maarif Alapíványt Erdogan elnök 2016-ban, az ellene megkísérelt katonai puccs után hozta létre. Célja az volt, hogy ellensúlyozza Fethullah Gülen muszlim hitszónok hálózatát, aki szintén magániskolákat tart fenn. A Maarif azóta már átvette Gülen iskoláinak egy részét. A Maarif-iskolákban hangsúlyos a muszlim vallási hagyományok oktatása, a Korán kötelező tantárgy. Erdogan november 7-én érkezik Budapestre. Hétfőn Bakuban találkozott és tárgyalt Orbán Viktorral.
Szerző

A CEU Trianonról és a médiaszabadságról is szabadegyetemi kurzusokat hirdetett

Publikálás dátuma
2019.10.18. 08:28

A CEU Bibó István Szabadegyetemén ingyenes, magyar nyelvű kurzusokat tartanak közéleti kérdésekről.
A CEU idén megnyitotta új kampuszát Bécsben, de az egyetem továbbra is szeretne jelen lenni Magyarországon. Az egyetem oktatói ezért létrehozták a CEU Bibó István Szabadegyetemet, ahol ingyenes, magyar nyelvű kurzusokat tartanak közéleti kérdésekről - írja az Index. A cikk szerint a szabadegyetem a politikai pártokban és civil szervezetekben tevékenykedő fiataloknak kínál kurzusokat, ahol különböző politikai értékeket valló előadóktól hallhatnak vitákat történelmi, politikai, gazdasági, kulturális kérdésekről és maguk is részt vehetnek ezekben a vitákban. Az őszi szemeszterben három kurzus indul, a témát tekintve Trianonról, a boldogság politikájáról és a médiaszabadság alakulásáról Magyarországon és Közép-Kelet-Európában. A kurzusokat Jávor Benedek, Stumpf András, Bajomi-Lázár Péter, Tompa Andrea, Pető Andrea, Bakos Petra, Trenc sényi Balázs és Bari László Bence vezetik. A meghívott előadók között lesznek Romsics Ignác, Várszegi Asztrik, Tóth Krisztina, Skrabski Fruzsina, Ablonczy Balázs és Udvarhelyi Tessza. A programokra október 28-ig lehet jelentkezni.
Szerző

Palkovics kész többet fizetni a várbeli lakásért

Publikálás dátuma
2019.10.18. 08:00
Palkovics László
Fotó: Népszava
Az innovációs miniszter azt mondta, „boldogan” találkozik V. Naszályi Márta polgármesterrel.
„Boldogan” találkozik is akár V. Naszályi Márta polgármesterrel Palkovics László, szívesen nyilvánosságra hozza a Várban lévő lakásának a bérleti szerződését és kész magasabb bérleti díjat is fizetni – mondta az innovációs miniszter az atv.hu-nak. Ezzel Palkovics arra reagált, hogy V. Naszályi a 24.hu-nak azt mondta, nem szeretne „egy Bayer, Palkovics, Nagy Gábor Tamás rendeletet”. De a közvélemény számára felháborító lakás-bérleti ügyeket rendezni kell a Várban, az igazságtalanságokat meg kell szüntetni, jóvá kell tenni. Az ATV Startban pedig kiemelte: azt is szeretnék megakadályozni, hogy az önkényes döntések szülessenek. Palkovics közölte: egyetért azzal, hogy ezeket a szerződéseket vizsgálják felül, sőt ösztönzi erre V.Naszályi Mártát. Azt mondta,
szívesen fizet magasabb bérleti díjat is, szívesen fizetett volna eddig is többet.

Kiemelte, hogy az önkormányzatnak kell döntést hoznia a Várban önkormányzati lakást bérlők esetében. „Költöztek ki onnét azért, mert az önkormányzat nem akar tőlem többet kérni?” - vetette fel. „Ezek a Várban lévő ingatlanok általában lakhatatlanok, pontosabban akkor lakhatók, ha az oda beköltözők ezeket az ingatlanokat lakható állapotba hozzák. A mi a lakásunkban a nyílászárók nem voltak jók, a lakás vizes volt, nem volt benne fűtés, ez gyakorlatilag egy lakhatatlan lakás volt. Én úgy invesztáltam 20 milliót ebbe a lakásba, hogy soha nem lesz az enyém” – mondta Palkovics László. Azt is mondta, hogy a vári óvodába mint a Várban lévő lakos (egy másik óvodás kisgyereknek a szüleivel) 4 millió forintos szoba-játékot vett a saját adózott pénzén. Ha úgy tetszik, az önkormányzat helyett.
„Szeretném kérni V. Naszályi Mártát, tegye már meg, hogy valóban az összes szerződést felülvizsgálja felül és hozza nyilvánosságra, de akkor például a volt MSZP-kormánybiztosét is, Baráth Eteléét is, és mindenkiét, politikai oldaltól függetlenül” – fogalmazott. Szóvá tette, hogy a polgármester az ő nevét emlegeti, holott másoknak is hasonló lakásbérleti szerződésük van. Másrészt, 2012-ben, amikor eldőlt, hogy a Várba kötöznek, „még a Knorr-Bremse fékeit gyártottam Németországban”, azaz nem volt sem politikus, sem közszereplő – jelentette ki. Azt is szükségesnek tartotta elmondani, hogy ő az I. kerület volt fideszes polgármesterét, Nagy Gábor Tamást „csak képről látta”, hivatalosan soha nem beszélt vele, egyetlenegyszer találkoztak össze véletlenül.
Szerző