Értelem és érzelem

Ha az előbbin múlik, minden rendben. Ha az utóbbi győz, akkor tovább hömpölyög az időnként bohózatba hajló családregény azon nagy kérdés körül, sikerül-e elválnia Union Jacknek Európától. Soha nem volt igazán közös hálószobájuk, köztük volt a Csatorna, amelynek két partján sok tekintetben gyökeresen eltérő, más vonatkozásokban nagyon is hasonló a szemléletmód. A britek mindig is csak többé-kevésbé voltak európaiak, most éppen arra törekednek, hogy kevésbé legyenek azok.  
Csütörtökön Brüsszelben az uniós tagországok vezetőinek csúcstalálkozóján aláírták az új megállapodást az Egyesült Királyság rendezett EU-kiválásának feltételeiről. A jogilag kötelező érvényű egyezmény mellett elfogadták a jövőbeli viszonyrendszer körvonalait felvázoló, módosított politikai nyilatkozatot is. Csakhogy mindezt még az Európai Parlament mellett a londoni alsóháznak is el kell fogadnia, ami igencsak kemény dió. 
Boris Johnson brit miniszterelnök azt állítja, hogy ez sokkal jobb szöveg, mint amit hivatali elődje, Theresa May tudott kialkudni, és amit háromszor utasított el a brit törvényhozás. A szakértők ebben egyáltalán nem biztosak, de teljesen mindegy, hogy mit mondanak a szakértők, az igazi kérdés az, hallgatnak-e a képviselők a „zárjuk már le végre ezt az egészet” érvelésre, vagy a „nemzeti érzületre” alapozva tovább akarnak játszani a tűzzel. A tüzet jelen esetben a megállapodás nélküli Brexit, az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kizuhanása jelentené, az azzal járó káosszal egyetemben.  
Bármilyen formulát találnak ki, az ír sziget helyzete olyan, amilyen, tökéletes megoldás nem létezik. Észak-Írország az Egyesült Királyság része. Ugyanakkor az EU-ban maradó Ír Köztársaságban ugyanolyan írek élnek, mint akik Ulster lakosságának jelentős részét adják. Ők katolikusok, ellentétben a protestáns unionista ulsteriekkel. És a béke érdekében az ír-északír határt „légiesítették”, megszüntettek mindenfajta határellenőrzést. Most meg kellene oldani, hogy az elengedhetetlen vámellenőrzés egyik határon se keltsen olyan érzést, hogy a határ határként viselkedik, holott ha egyszer a britek kilépnek, akkor bizony határosak lesznek az EU-val.  
A csodadoktoroknak számos kiváló ötletük volt. Az egyik: az EU-ból általános értelemben kilépő Nagy-Britannia maradjon benne konkrétan az európai vámunióban. A másik: Ulster Nagy-Britanniával együtt lépjen ki a vámunióból, de a vámellenőrzést, ha már nagyon muszáj, dugják el. Csinálják a négy fal között, a gyárudvaron, csak ne a határon. Johnson bevezetett egy új fogalmat: azt mondta, lépjünk ki együtt a vámunióból, de Ulster maradjon Írországgal „közös vámszabályozási térség”. De ha a brit sziget egyes kikötőiben fogják végezni az Ulsterbe tartó hajók egyes árucikkeinek az ellenőrzését, akkor az mi, ha nem tengeri határ a brit sziget és Ulster között? Legalábbis ezt a kérdést teszik fel azok, akik a brit alsóházban nem akarják elfogadni az alkut. Kérdés viszont, hogy az EU belemegy-e az újabb határidő-hosszabbításba.

Borkai, ruhában

Odaképzelem magam… Na nem, kezdjük ezt újra, hagyjuk az egyes szám első személyt, még a végén valami rosszat gondolnak rólam. Szóval képzeljük magunkat Borkai Zsolt helyébe. Illetve egyszerűen csak tűnődjünk el azon, hogyan is lesz ezután. Hogyan közlekedik, hogyan áll ki a nyilvánosság elé?
Mert rendben van, a ráerőltetett közleményt felolvasta az újságírók előtt, miközben biztonsági őrök védelme alatt állt, talán meg is verték volna azt, aki meg meri szólítani az újraválasztott polgármestert. Akkor sarkon lehetett fordulni, otthagyni mindenkit, tudván tudva, a személyzet tagjai most felidézik, miként is néz ki a főnökük meztelenül. De lehet, hogy nem is tettek ilyet, fegyelmezett emberek. Viszont mi lesz később, mi lesz másokkal? Akárhogy próbálja is a lehető legtávolabbi időpontra halasztani a győri önkormányzat új testületének alakuló ülését majd Borkai, egyszer csak meg kell tartani, és akkor bizony ott lesz az ellenzék, sőt ott lesznek akár a hétköznapi polgárok is. Ha mégis megpróbálná zártnak nyilvánítani az ülést – törvényesen ez nem sikerülhet - , akkor sem tilthatja le, hogy az utcáról mondjuk zene szűrődjön be a tanácsterembe. (Például az „Add ide a didit”-féle Fekete Pákó strófa.)
Persze még ez is megoldható valahogy, meg lehet azt az ülést tartani valahol az erdőben, ahol egyébként – egy korábbi riport tanúsága szerint – le szokott pihenni a fáradt Borkai-család, a családfő a ló nyergének hajtva a fejét. Ám ha ezen is túl vagyunk, és az ellenzék egyetlen tagja sem értesít senkit – irány az erdő -, hogyan tovább? Nyilván nem mehet iskolások közé, mert azt néhány szülő esetleg felháborítónak tartaná. Nem mutatkozhat együtt az egyház embereivel; azt Veres András győri megyés püspök – bármily jó volt is korábban a kapcsolat – nem engedhetné meg magának. Nem közlekedhet Borkai gyalog az utcán; csak nem vihet magával örökké – mint Szijjártó – egy csapat testőrt, bár lehet, hogy ezt győriekként, piciny létszámnöveléssel meg tudnák beszélni. 
Marad tehát egyedüli megoldásként, hogy az egykori olimpiai bajnok elbújik a felesége haciendáján, és onnan irányítja a győri közéletet. Akárhogy is: végtelenül kényelmetlen helyzet. Ugyanakkor az is nagy kérdés, miként képzeli el az együttműködést a Fidesz vezérkara. Csak a győri Fidesz frakción keresztül üzen a polgármesternek? És mi lesz az elvarratlan üzleti szálakkal? Megvárják, míg újra lép az Ördög ügyvédje? Csak konzultálni kellene valahogy Borkaival, hogy milyen titkok tudója lehet a bosszúálló. Ámde sem a kormány feje, sem a Fidesz vezérkara nem mutatkozhat immár vele. Győr úgy marad a kormánypárté, hogy a város vezetőjét ki kell kapcsolni a kommunikációból, el kell dugni a nyilvánosság elől. 
Akárhonnan közelítem meg a helyzetet, mindenképpen kezelhetetlennek látszik. Gondolom, úgy képzelik, az idő majd ezt is megoldja. De nem fogja megoldani. Egy ember, akit a látszat szerint kitagadnak, de valójában ott marad közöttük, csak állandóan rejtve, örökké bújtatva, mindig akadályt fog jelenteni. Akármennyi ruhát vesz is magára.
Szerző
Németh Péter

A győzelem hete

Azt állította Fricz Tamás (az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója a Magyar Nemzetben), hogy „ha egy kicsit is a szakmai és politikai teljesítmény, a kézzelfogható eredmények számítottak volna, akkor Tarlós István elsöprő többséggel nyerte volna meg a választásokat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a teljesítmény mindössze a városüzemeltetés volt. Tarlós ugyanis tudomásul vette a főváros teljes anyagi kiszolgáltatottságát, a kórházak és az iskolák elvételét, a 3-as metró felújításába és az új autóbuszok vásárlásába történő durva és káros kormányzati beavatkozást, vagy az egészpályás városligeti letámadást. Most beszóltak neki és a kormánynak.
Azt is állította Fricz (ugyanott), hogy „az utóbbi hetekben nyilvánosságra került botrányos felvételek sem rontottak semmit az érintett ellenzéki jelöltek esélyein, sőt.” Mint írta, „Karigeri – ahogyan a balliberális oldalon becézik – őszödi beszéde után még növekedett is a népszerűsége. A botrányos felvételek nem okoztak gondot sem Wittinghoff Tamásnak Budaörsön, sem Gajda Péternek Kispesten.”
Ezzel szemben a tény az, hogy igazán botrányos felvétel egy volt: Borkai Zsoltról. Az pedig bizony gondot okozott. A Fidesznek.
Azt állította Orbán Viktor (Bakuban, a Türk Tanács ülésén), hogy ha Magyarország megszerzi a bővítés- és szomszédságpolitikai portfóliót az Európai Bizottságban, akkor örömmel állunk Törökország rendelkezésére, hogy segítsük a törökök csatlakozási törekvéseit.
Ezzel szemben a tény az, hogy Magyarországnak nem a törökök, hanem az Európai Unió rendelkezésére kell állnia és az Unió törekvéseit kell segítenie. Márpedig a török puccskísérletet követő megtorlás-sorozat miatt az EU leállította a csatlakozási folyamatot. Úgyhogy legközelebb akkor állhatunk Erdogan rendelkezésére, ha a németek és a franciák felvételüket kérik a Türk Tanácsba, ahol magyar lesz a bővítésért felelős biztos. Talán még nem holnap.
Azt állította Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója (a New York Times című liberális lapnak írott cikkében), hogy a totalitárius kommunista rendszerben voltak az Ők és a Mi. „Bárki, akit a hivatalosság értékelt vagy kitüntetett, nem létezett a szemünkben. (…) Nekünk megvoltak a magunk költői, mint Petri György, a magunk írói, mint Kertész Imre, a magunk festői, mint Karátson Gábor.”
Ezzel szemben a tény az, hogy így sosem léteztek Ők és Mi. Még a Kádár-rendszerrel nyíltan szembeforduló néhány száz értelmiségi sem gondolta azt, hogy a számos díjjal kitüntetett Örkény István, vagy a Kossuth-díjas katolikus költő, Pilinszky János nem az ő költőjük, vagy hogy Illyés Gyula és a kétszeres József Attila-díjas Csurka István nem létezik. A festők között nem Karátson Gábor volt az egyik oldalon, míg a megtűrt, kétszeres Munkácsy-díjas Kondor Béla és a Kossuth-díjas Bálint Endre a másikon. Kertész Imrét visszamenőleg kisajátítani durva hamisítás (nem volt senkié), a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett Antall Józsefet pedig utólag nonpersonná minősíteni pedig több mint bűn: hiba. Történelmi.
Szerző
Bolgár György