Fidesz;Jászberény;Szabó Tamás;megismételt polgármester-választás;

2019-10-19 10:29:09

Harcol a kormánypárt, új választást írhatnak ki Jászberényben

„Aggályos eseményekre” hivatkozva semmisítette meg a területi választási iroda az ellenzéki győzelemmel járó eredményt, még egy esélyt kap a fideszes jelölt.

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben november 10-én, ha jogerőre emelkedik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási bizottság határozata. Ez ugyanis igazat adott a Fidesz-KDNP színeiben induló Szabó Tamásnak, aki fellebbezett, miután mindössze tizennégy szavazattal győzte le őt múlt vasárnap a Közösen Jászberényért Egyesület polgármesterjelöltje, Budai Lóránt – értesült az Azonnali. 

Az erről szóló határozatot a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Pócs János töltötte fel közösségi oldalára azzal a kommenttel: Budaiék választási csalása miatt kell újra szavazni.  

Magában a határozatban az áll: a területi választási bizottság megváltoztatja a Jászberényi Helyi Választási Bizottság döntését, amely kimondta, hogy Budai nyerte a szavazást, és megsemmisíti a polgármester-választás eredményét.

A megismételt szavazást a területi választási iroda november 10-re tűzte ki, a pénteken kelt határozat ellen ugyanakkor még lehet bírósági felülvizsgálati kérelemmel élni a Szegedi Ítélőtáblán október 21-én délután négy óráig.  

Éles volt a verseny

A városban igen kiélezett volt a verseny: négyen is elindultak a polgármesterségét. Az ellenzéknek itt is sikerült együttműködnie, így a helyi Jobbik elnök, Budai Lóránt mögé sorakozott fel a DK, az MSZP és a Momentum is. Ugyanakkor a pártlogós indulás helyett – például Egerhez hasonlóan – itt is inkább egy közös egyesületet hozott lére az ellenzék, hogy ennek színeiben induljanak. Végül Budai Lóránt 3909, Szabó Tamás 3895, a független Magyar Levente 931, míg a mi hazánkos Dobrosi Péter 434 darab szavazatot kapott. Ami a képviselői helyeket illeti, a Fidesznek az egyéni győzelmekkel, illetve a kompenzációs listával a tizennégy helyből hetet sikerült megszereznie, az ellenzéki egyesületnek csak hatot, míg a Mi Hazánknak egyet. Vagyis – ha a Mi Hazánk a Fidesszel szavaz – Budai polgármesterként kisebbségben lenne a testületben.   

Pénzt ajánlhattak a voksért, idegenek mentek a szavazókörökbe

A területi választási bizottság szerint egyébként azért kell megismételni a választást, mert a szavazás alatti egyes események „olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt”, amelyet csak egy új szavazással lehet orvosolni.

Például a bizottság szerint idegenek mentek a szavazókörökbe, „a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak”, illetve szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás is történt.   

Győzött a saját pályázatán

A kormánypárti Szabó Tamás egyébként 2010 óta áll Jászberény élén, a neve akkor vált országosan is ismertté, mikor az azóta már bezárt Népszabadság 2015-ben megírta: a polgármester öt évre bérlője lett egy olyan, városi tulajdonban lévő lakásnak, amelyre saját maga írt ki pályázatot. A helyzetet fokozta, hogy a kiírásra a városvezetőn kívül egy háromgyerekes, egészségügyben dolgozó édesanya is jelentkezett, aki így nem jutott lakáshoz.

Egyébként nemcsak Jászberényben akarnak új szavazást, hanem Csepelen is, igaz, ott az ellenzék szeretné ezt elérni. Emiatt éppen pénteken küldte orvoshoz a szocialista Bangóné Borbély Ildikót Németh Szilárd, miután a kormánypárti politikus szerint nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, vagyis a Fidesz győzelmét.