Államférfi ilyet nem tesz, politikus is csak nagyon ritkán. Boris Johnson brit kormányfő levélben kérte Brüsszeltől, hogy halasszák el az október 31-re kitűzött Brexitet, mert nincs megállapodás az unióból való kilépés feltételeiről. A levelet nem írta alá, csak azt jelezte, hogy a feladó őfelsége miniszterelnöke. És írt egy másik levelet, amelyben kifejti, hogy nagyon nem lenne jó, ha teljesítenék az első levélben foglalt kérését. Ezt már sajátkezűleg írta alá, maradok őszinte és megkülönböztetett satöbbi, ölel Boris.
A második levélben van benne a véleménye. Az elsőben pedig az, hogy nem szeretne kiköltözni a Downing Street 10. alól. A londoni alsóház ugyanis törvényben kötelezte a miniszterelnököt a halasztási kérelem benyújtására. Nem Boris Johnsonnak, hanem a miniszterelnöknek kötelessége kérni a halasztást. Boris Johnson nem ért egyet a miniszterelnökkel, de azzal igen, hogy ő maradjon a miniszterelnök.
Bő három esztendeje figyeli döbbenten Európa, ahogy a kergemarhakór egyre-másra szedi áldozatait a korábban idilli nyugalmat árasztó angol tájon, de a jelek szerint a helyzet csak egyre romlik.
Ha Boris Johnson ütődött angol lord lenne, akkor a téma mélyebb ismerői hülyéskedhetnének olyasmivel, hogy "John, cserélje ki a biztosítékot!" "De mit szólnak majd ehhez Belfastban, Uram?" De Boris Johnson nem ütődött angol lord, hanem az uralkodó azon alattvalója, aki azért lakik a fentebb említett lakcímen, hogy legfőbb közszolgaként gondoskodjék az Egyesült Királyság virágzásáról. Amit viszont művel, azzal hamarosan tönkretesz mindent, nemcsak a monarchiát, hanem a brit demokráciának azt a bizonyos sokszor emlegetett, évszázadok óta locsolt, harsogó zöld gyepét is.
Hacsak nem szólítják sürgősen ismét a szavazófülkékbe a lakosságot, hogy döntse el végre, mit akar.