USA;Donald Trump;G7-csúcs;

2019-10-22 09:00:00

Donald Trump, a vendéglős

Mindig csak tetézi a bajt a fehér házi hivatalvezető azokkal a kijelentéseivel, amelyekkel meg szeretné magyarázni elnöke ténykedését.

Hangos felhördülést váltott ki Mick Mulvaney, a Fehér Ház stábfőnöke, amikor arra a kérdésre, hogy miért akarta Donald Trump a saját floridai golfklubjában megrendezni a világ hét vezető gazdasági hatalmának a jövő júniusi csúcstalálkozóját, azt találta válaszolni: az elnök „úgy tekint önmagára, mint aki még mindig a vendéglátóiparban van”. Ezzel a mondattal – állapították meg amerikai kommentátorok – nem segített eloszlatni azt a gyanút, hogy Trump saját üzleti érdekeinek a szolgálatába állította az Egyesült Államok első számú közhivatalát. 

Mulvaney még azután is, hogy az elnök a bírálatok hatására már letett a Miami melletti helyszínről, több interjúban bizonygatta, hogy infrastruktúra szempontjából a Trump National Doral golfklub lett volna a legalkalmasabb helyszín a G7-es csúcs megtartására.

Amerikai médiaértesülések szerint Trump támogatói közül többen úgy vélekednek: a stábfőnöknek az lett volna a dolga, hogy lebeszélje az elnököt erről az ötletről. Egyébként is – teszik hozzá nevük mellőzését kérő források – Mulvaney jóval kevésbé merészel bármiben is ellentmondani főnökének, mint hivatali elődei, holott Trump Fehér Házában a hivatalvezető legfőbb dolga az lenne, hogy visszarángassa az elnököt az egyes kérdésekben a szakértők által javasolt racionális cselekvés talajára, és lehetőség szerint megakadályozzon minél több elnöki Twitter-üzenetet. 

De nem a golfklub ügye az egyetlen, amit Mulvaney kissé sután kezelt. Egyik tévényilatkozatában megerősítette azt a feltételezést, hogy a washingtoni republikánus kormányzat belpolitikai pártmegfontolásokból tartott vissza Ukrajnának szánt katonai támogatást: így próbálta arra ösztökélni Kijevet, hogy folytasson vizsgálatot egy olyan biztonsági cég ellen, amely az amerikai Demokrata Párt országos bizottságának (DNC) a megbízása alapján eljárva feltárta, hogy orosz ügynökök 2016-ban behatoltak a demokraták számítógépes hálózatába. Mulvaney megerősítette, hogy Trump utána kívánt járni annak, mi is történt 2016-ban a DNC-szerverével, és ezért tartották vissza a Kijevnek szánt pénzt. 

A stábfőnök kijelentésétől aztán nem győztek elhatárolódni az elnök személyes jogi tanácsadói, majd Mulvaney maga is azt állította, hogy helytelenül értelmezték a szavait. 

Egyes médiaértesülések szerint Mick Mulvaney az ilyen bakik ellenére továbbra is élvezi az elnök bizalmát, bár olyan híreszteléseket is hallani, hogy Pat Cippolone fehér házi jogtanácsossal többször volt már csörtéje a stábfőnöknek, amikor az került szóba, miként reagáljanak az elnök ellen alkotmányos vádemelési eljárást kezdeményező képviselőházi demokraták lépéseire. Mulvaney többször panaszkodott arra, hogy kihagyják őt a döntéshozatalból, amit a jogtanácsos arra hivatkozva hárított, hogy az impeachment nem tisztán politikai kérdés, hanem a joghoz is kell érteni. Akad, aki szerint Cippolone esélyes lehet arra, hogy idővel kiüsse pozíciójából Mulvaneyt.

Ami ellen azonban a fehér házi hivatalvezető - legyen bármennyire talpraesett - már vajmi keveset tud tenni, az a Szíriával kapcsolatos bírálatok özöne. Trumpnak az a döntése, hogy kivonta az amerikai katonákat Szíriából, és ezzel magukra hagyta, az észak-szíriai török invázió szabad prédájává tette az Egyesült Államok eddigi megbízható szövetségeseit, az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet ellen küzdő kurd fegyvereseket, a republikánus táboron belül is tekintélyes politikusok ellenérzését váltotta ki. A Fehér Ház számára a legsúlyosabb csapást ebben az értelemben Mitch McConnell jelentette. A szenátusi republikánusok vezetője, aki általában Donald Trump szilárd támogatójának számít, a minap a The Washington Postban megjelent véleménycikkében „stratégiai rémálomnak” minősítette Trump döntését, hozzátéve, hogy ez visszavetette az Egyesült Államok küzdelmét „az Iszlám Állam és más terroristák ellen”. 

Mitt Romney szenátor, aki a republikánusok körében Trump egyik legádázabb ellenfeleként ismert, az Axios hírportálnak adott minapi nyilatkozatában a kurdok cserbenhagyását is felrótta Trumpnak, mint olyan cselekedetet, ami indokolja, hogy adott esetben ő maga is megszavazza az elnök hivatalból való felmentését.