kaposvári színház;Csiky Gergely Színház;

2019-10-21 15:13:37

Két nappal a díszelőadás előtt fújták le hivatalosan a kaposvári színházavatót

A választásokig titkolta a kaposvári önkormányzat, ám két nappal a tervezett díszelőadás előtt bejelentették, nem készül el határidőre a Csiky Gergely Színház felújítása, így tovább csúszik az átadás.

Lapunkban már nyár elején megírtuk, szeptemberben pedig az építkezéseken dolgozó munkásokkal beszélgetve egyértelművé vált, nem fejeződik be az önkormányzat által propagált október 23-i határidőre a kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása. Egy hónappal ezelőtt a helyi hírblog, a Kapos-t arról számolt be, hogy a helyi, a KESMA-hoz, illetve a városházához tartozó helyi sajtó kemény ukázt kapott a városvezetéstől, hogy színházügyben teljes a hírzárlat az önkormányzati választásokig, majd csak október 13. után lehet elkezdeni magyarázkodni az ügyben, hiszen rendkívül kínos, hogy a sokadik nagy látványberuházás nem készül el időre. És valóban, bár a médiumok korábban folyamatosan végigkövették a rekonstrukciót, nyár vége óta hallgattak róla, s természetesen a városháza, valamint a kivitelező ZÁÉV Zrt. sem válaszolt lapunk kérdéseire. Annál beszédesebbnek bizonyult viszont – mint erről szintén beszámoltunk –, hogy az egy hónappal a hivatalos átadási időpont előttre szervezett, s a helyi sajtóban erőteljesen beharangozott épületbejárást is lefújták fű alatt.

Hétfőn aztán a KESMA-hoz tartozó Sonline.hu-n Fehér Euridiké, a színház marketingigazgatója elismerte, elmarad a nemzeti ünnepre tervezett díszelőadás – a Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte volna meg Csiky Gergely Buborékok című darabját -, a városi programajánlóból pedig kiderült, az ünnepi műsornak a Szivárvány Kultúrpalota ad majd otthont. A marketingigazgató novemberi megnyitóról beszélt a Sonline-nak, s a Népszava információ szerint a társulat vezetése 13-án szeretné a díszbemutatót, ha ennél is később tudnák elkezdeni az évadot, veszélybe kerülnének a későbbi bemutatók.

A Csiky Gergely Színház felújítására 2015-ben, a Modern Városok Program keretében kapott 9 milliárd forintot Kaposvár: a tervek elkészítéséért a megyeszékhely akkori főépítésze férjének cége felelt, a beruházást pedig a kaposvári tendereken rendre sikeres, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV nyerte el. A munkálatok 2016 késő őszén kezdődtek meg, s már röviddel a kezdetek után kiderült, az eredetileg tervezett 2018. október 23-i díszelőadással egybekötött átadási ünnepségre biztosan nem készül el az épület. A rekonstrukció ráadásul tavaly ősszel 508 millió forinttal meg is drágult, s bár az építkezés láthatóan az előírtnál lassabban haladt, a városvezetés és a ZÁÉV hallgatott a csúszásról.

Lapunk információ szerint amúgy a novemberi átadás is korai lenne, normális minőségben legalább az év végéig tartana a felújítás.