157 kormányellenes tüntetőt öltek halomra az iraki biztonsági erők

Publikálás dátuma
2019.10.22. 16:52

Fotó: AHMAD AL-RUBAYE / AFP
Ebből 149 áldozat volt civil.
Jórészt polgári lakosok haltak meg amiatt, hogy az iraki biztonságiak túlzott erő és éles lőszer alkalmazásával oszlatták fel a közelmúltbeli kormányellenes tüntetéseket - áll a jogsértések kivizsgálására létrehozott kormányzati bizottság jelentésében, amelyet az állami televízió idézett kedden az MTI szerint. A jelentés szerint a tömegoszlatásokkor 149 civil és a biztonsági erők nyolc tagja vesztette életét, illetve 3458 ember sebesült meg. A halálos áldozatok hetven százalékának életét éles lőszer oltotta ki, és a halálesetek zöme Bagdadban történt. A testület bizonyítékokat talált arra, hogy Bagdad központjában mesterlövészek vették célba a tüntetőket az épületek tetejéről. A jelentés a biztonsági erők magas rangú vezetőit felelőssé teszi amiatt, hogy elveszítették az irányítást a beosztottaik felett, ami káoszhoz vezetett. Az erőszak elharapódzásához hozzájárult az is, hogy nem voltak képesek érvényt szerezni a kijárási tilalomnak. A testület javasolja a biztonsági erők bagdadi műveleti parancsnokának és más vezetőknek az elbocsátását hét iraki tartományban, de hangsúlyozza, hogy "fentről" senki se adott parancsot lőfegyver alkalmazására a tüntetők ellen.
Október elsején több iraki tartományban robbantak ki kormányellenes tüntetések. A tiltakozók a szegénység, a munkanélküliség és a korrupció ellen tiltakozva vonultak az utcára. Bagdadban, illetve az ország déli tartományaiban a tüntetők a kormány lemondását is követelték. A békésen kezdődött tüntetések csakhamar súlyos összecsapásokba torkollottak a tiltakozók és a demonstrációk helyszínére vezényelt rendőrök és katonák között. A Reuters úgy értesült a biztonsági szolgálat két illetékesétől, hogy az Irán által támogatott milíciák küldtek mesterlövészeket a háztetőkre. Az iraki hadsereg október 7-én elismerte, hogy a katonák az előírásokat megszegve túlzott mértékű erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben előző este a főváros Szadrváros nevű keleti síita kerületében. A hadsereg azonnal megkezdte azoknak a katonáknak a felelősségre vonását, akik "hibát követtek el". Barhám Száleh iraki elnök aznap elítélte a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot, kormányátalakítást és reformokat, a többi között választójogi reformot sürgetett a tüntetők követeléseinek kielégítésére. Szorgalmazta, hogy a hatóságok fizessenek kártérítést az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
Szerző

Saját filmje vetítése közben késeltek meg egy színészt Temesváron

Publikálás dátuma
2019.10.22. 16:47

A támadót a kiérkező rendőrök őrizetbe vették.
Hétfőn este Temesváron, az egyik pláza mozijában vetítették a Zöld macska (Pisica verde) című román filmet. A teremben volt a film egyik szereplője, Raul Andrici is. A főtér.ro azt írja, a beszámolók szerint kevéssel a film vége előtt egy férfi felállt, és elkezdett hangosan beszélni. Két másik néző – az egyik a színész volt – rászólt, hogy maradjon csendben, de ekkor a férfi kést rántott, és rájuk támadt. A 19, illetve 23 éves férfi felszínes sérüléseket szenvedett – mindkettejüket kórházba kellett szállítani, a karjukon és a lábukon vágta meg őket a támadó. A 36 éves támadót a kiérkező rendőrök őrizetbe vették.
Raul Andrici
Szerző

Trudeau pártja nyerte a kanadai választásokat, de elbukta parlamenti többségét

Publikálás dátuma
2019.10.22. 14:41

Fotó: SEBASTIEN ST-JEAN / AFP
A megszerzett voksok csak a kisebbségi kormányzáshoz elegendőek.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Kanadai Liberális Pártja nyerte az előző napi parlamenti választásokat, de a megszerzett voksok csak a kisebbségi kormányzáshoz elegendőek – derült ki a kanadai választási bizottság kedden közzétett előzetes eredményeiből. A legfrissebb eredmények szerint a liberálisok 156 mandátumot szereztek a 338 fős parlamentben, ahol eddig abszolút többséggel (177 hely) rendelkeztek. Ez azt jelenti, hogy
Trudeau-nak a sikeres kormányzáshoz az Új Demokrata Párt (NDP) nevű kis baloldali tömörülésre kell támaszkodnia, amelynek 24 mandátuma van az új törvényhozásban.

„Sikerült, barátaim” – ünnepelt a miniszterelnök hétfőn. Trudeau azt mondta,
„ma este a kanadaiak elutasították a megosztottságot. Elutasították a megszorításokat, és egy haladó program, illetve a klímaváltozás elleni határozott fellépés mellett tették le a voksukat.”

A liberálisok legfőbb ellenfele az Andrew Scheer vezette Konzervatív Párt volt, amely alig több mint 120 mandátumot szerzett, annak ellenére, hogy országosan rá voksoltak a legtöbben. Scheer szerint Trudeau kormányzása a végéhez közeledik, és a konzervatívok készen állnak majd, hogy átvegyék az ország vezetését, ha eljön az idő. Szakértők szerint a kisebbségi kormányok átlagosan másfél-két évig működnek Kanadában. A québeci szeparatista Québeci Blokk (Bloc Quebecois) 32 helyet kapott a parlamentben, háromszor többet, mint 2015-ben. A tömörülést vezető Yves-François Blanchet jelezte: kész együttműködni Trudeau új kabinetjével, ha szem előtt tartják Québec érdekeit. A 47 éves Justin Trudeau ebben a kampányban már nem tudta kijátszani fiatalságának ütőkártyáját: kihívója, Andrew Scheer mindössze 40 éves, ahogy az NDP-t vezető Jagmeet Singh is. A 2015-ben meglepetésszerű győzelmet arató Trudeau kormányzását a négyéves ciklus végére több botrány is beárnyékolta. Augusztusban az etikai és összeférhetetlenségi ügyeket vizsgáló parlamenti biztos megállapította, hogy a miniszterelnök megsértette az etikai előírásokat azzal, hogy megpróbálta befolyásolni igazságügyi miniszterét. Trudeau továbbá nemrég bocsánatkérésre kényszerült amiatt is, hogy egy nemrég nyilvánosságra került fénykép tanúsága szerint egy 2001-es főiskolai jelmezbálon feketére festett arccal vett részt, amit bírálói rasszista megnyilvánulásnak minősítettek.