MSZP;Jobbik-Konzervatívok;médiatanács;párbeszéd;

2019-10-26 20:21:17

Ellenzéki jelölésű tagokat is akarnak a Médiatanácsba, megvannak a delegáltak

Az ellenzék három jelöltje Debreczeni József, Kránitz László és Silhavy Máté.

Kövér László házelnök október 21-ei felhívására az ellenzéki képviselőcsoportok pénteken megállapodtak a Közszolgálati Közalapítvány három ellenzéki delegáltjának személyéről. Az ellenzék három jelöltje Debreczeni József, Kránitz László és Silhavy Máté – derül ki a DK, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közleményéből.

Mint írják, a 2010-ben megválasztott, kizárólag fideszes jelöltekből álló Médiatanács mandátuma két héttel ezelőtt lejárt, azonban a médiatörvény ellentmondásos rendelkezései értelmében az új tagok megválasztásáig a helyükön maradhatnak. „Az Országgyűlés még tavaszi ülésszakán felállította a Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottságot, annak munkáját azonban szeptemberben a kormánypártok elszabotálták. E lépésüket azzal indokolták, hogy a médiatörvény módosítására készül a kétharmados kormánypárti többség. A törvényjavaslatot azóta sem nyújtották be, és nem szerepel az Országgyűlés őszi munkatervében sem, így kérdéses, hogy idén még vajon választ-e új Médiatanács tagokat a parlament” – teszik hozzá.

Hangsúlyozzák: az egypárti Médiatanácsot hazai és nemzetközi szervezetek is kritizálták. „Az ellenzéki képviselőcsoportok egyhangúlag felszólítják a kormánypártokat, hogy a médiatörvény módosításával a Médiatanácsban is garantálják, hogy az ellenzéki jelöltek helyet kapjanak a testületben” – emelik ki.

A közleményt Gréczy Zsolt, Brenner Koloman, Harangozó Tamás és Kocsis-Cake Olivio írta alá.