gyilkosság;Báta;

2019-10-28 14:50:05

Gyilkosság Bátán - elfogták a feltételezett elkövetőt

Az áldozat a gyilkos barátja lehetett. A két férfi azután veszhetett össze, hogy az áldozat befogadta azt a nőt, aki az őt verő elkövetőtől menekült el.

Eltűnés miatt indult körözési eljárás Bátán október 21-én, írja honlapján a rendőrség, de hamar kiderült, hogy - mint arról a Népszava is beszámolt - súlyosabb ügyről van szó. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, a feltételezett elkövetőt azonosították, majd szombaton, október 26-án emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított a hatósággal együttműködött.

- nyilatkozta a teol.hu-nak egy nő, aki elmondása szerint a gyanúsított élettársa volt 8 évig, két gyerekük is született. A tolnai hírportálnak azt mondta, miután a férfi barátja eltűnt, ő adott tippet a rendőröknek: "értesítettem a rendőrséget arról, hogy nővéremnél van kulcs a házhoz és legyenek szívesek a kutat megnézni. Ekkor került elő az áldozat ruhája, az előszoba szőnyeg, egy pléd, cipő és nadrágszíj" - fogalmazott. Magát az áldozatot a rendőrök kereső kutyával, a ház végének pincéjében találták meg.

Más helyiektől a teol.hu úgy tudja, a gyilkossággal vádolt férfi verte új élettársát, aki tőle a férfi barátjához, a későbbi áldozathoz költözött. A két férfi között ezután megromlott a kapcsolat. Egy az áldozatot és a gyanúsítottat is ismerő bátai lakos az MTI-nek szintén azt mondta: a 60 éves gyanúsított italozás után ölhette meg vele egykorú ismerősét, a holttestet háza pincéjében rejtette el.