Sírszobrok mint műalkotások

Meglepő lehet, de Budapest egyik legizgalmasabb kulturális élménye egy temető. A Fiumei úti sírkert például rengeteg különleges képzőművészeti alkotást tartogat.

Noha többnyire nem így gondolunk rá, de egy temetkezési hely önmagában képzőművészeti és művészettörténeti értékeket is hordozhat. Nincs ez másként Budapest egyik legrégebbi, ma is használatban lévő temetőjével sem. A Fiumei úti sírkert – korábban Kerepesi úti temető – százhetven éves történelmével, hatalmas parkosított területével, valamint kiemelkedő sírszobraival kultuszhellyé és a turisták kedvelt célpontjává is vált mára.

A sírkert megnyitását a pesti városvezetés 1847-ben határozta el azzal a céllal, hogy új köztemetőt alakítson ki Józsefváros szélén, ezzel is tehermentesítve a már meglévő temetkezési helyeket. „A temető másfél évszázada működik, 1885-ös dísztemetővé nyilvánítása óta főként a mindenkori politikai elit reprezentatív sírkertjeként. Az, hogy ki volt szolgáltatva a politikai változásoknak és egyre újabb mítoszok megteremtésének vált fontos színterévé, azt is jelentette, hogy több-kevesebb hatékonysággal valamennyi rendszer megpróbálta önnön képére formálni, saját mártírjai és neves elhunytjai kultuszhelyévé tenni. Ezt azonban egyszer sem sikerült befejezni, innen ma a Kerepesi úti temető egyik fő különlegessége: az, hogy minden kor, minden politikai berendezkedés kialakított a falain belül egy-egy, a hivatalos szándék szerint maradandónak szánt kultikus területet, amelyek torzói ma egymás mellett, egyidejűleg jelentik a temető reprezentatív síremlék-együttesét” – írja Tóth Vilmos a kilencvenes évek végén megjelent, olvasmányos és részletes írásában.

A park összetett történetet őriz: nem csupán az ott nyugvók egyéni sorsa, de a sírkövek tervezői, kivitelezői, a temető kialakításáért és átépítéséért felelős dolgozók, a politikai, történelmi és kulturális eszmék mind-mind együtt vannak itt jelen. Külön parcellát kaptak a művészek, a jakobinusok, az 1848-as és 1956-os forradalmak hősei, és hatalmas mauzóleum emlékeztet a pártállami idők halottkultuszára is. S az elsőre talán meghökkentő, túlzó, vagy épp különösen szép síremlékek és szobrok számos utalást hordozhatnak.

Mint arról Tóth Vilmos is beszámol „leegyszerűsítve, vulgarizálva azt mondhatjuk, hogy a temetőben minden képi megjelenítés vagy a halálról szól, vagy az elhaltról, vagy pedig egyszerre a kettőről, a téma tehát vagy allegorikus, vagy a realitást célozza meg, vagy ötvözi – gyakrabban csak egymás mellé helyezi – a kettőt.” S noha a sírkertben a szobrok tematikája nagyon sokféle, érdemes a szerző e gondolata mentén is megfigyelni: az allegória gyakori példája lehet például a gyászoló(k) többnyire női alakja, a halál pillanatának bemutatása, Krisztus-képmás, angyalfigura, esetleg más mitikus, vagy szakrális alak. Megjelenhetnek népszerű nemzeti motívumok is – vitézek, népviseletbe öltöztetett alakok, pásztor- vagy parasztfigurák – allegorikus vagy épp szimbolikus állatalakok, s szintén gyakoriak a különféle portrék is. Ám mivel utóbbi leegyszerűsítő is lehet, kiemelkedő személyiségek esetében ritkábban találkozhatunk vele.

Az ismert emberek közül elsők közt temették itt el Vörösmarty Mihályt 1855-ben, s itt nyugszik többek közt Arany János, Munkácsy Mihály, Erkel Ferenc, József Attila, Jancsó Miklós és Kertész Imre is. A jelentős mauzóleumok sorában szerepel Batthyány Lajosé, Deák Ferencé, valamint Kossuth Lajosé, amely hazánk legnagyobb síremléke. Különleges helyszín az 1900-as évek elején épült, két, gyönyörű nőalakokat felvonultató árkádsor, amelynek végén közvetlenül Ady Endre, Jókai Mór és Blaha Lujza síremlékei kerülnek elénk. Innen rövidebb út vezet a művészparcelláig, amelyet 1928-ban alakítottak ki, elsősorban a XIX. században elhunyt neves személyiségek áttemetésével. A díszparcella ma is az ötvenhat hektáron elterülő sírkert egyik legimpozánsabb része. Itt található többek közt Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Krúdy Gyula és Honthy Hanna sírhelye, ám nem kizárólag képzőművészek, színészek, írók, zenészek nyugszanak itt, hanem neves sportolók, politikusok, orvosok is. Jó ötlet a harmincnégyes parcellától távolabbra is ellátogatni: a temető szélén lévő Petőfi család szobra, Antal József monumentális síremléke, vagy épp József Attila emlékműve is a jelentősebbekhez tartozik.

Nem feltétlenül kell azonban a legnevesebb síremlékeket felkeresnünk ahhoz, hogy művészeti értékű, izgalmas alkotásokat találjunk. Ismerős családneveket, szívmelengető sírfeliratokat, egyedülálló szobrokat a temető bármely pontján láthatóak. Mintha nem csupán falevelek és lehullott gesztenyék, hanem emlékek és emberi sorsok között gyalogolnánk, miközben rejtett kincsre bukkanunk.