Spiegel: Túl a gazdasági célszerűségen
Orbán Viktor búcsút int a Nyugatnak – mutat rá a lap, kiemelve, hogy Putyin az utóbbi 4 évben már negyedszer keresi fel Budapestet, miután a kormányfő a külpolitikában külön utakon jár az EU-n belül, a bírálatok pedig lepattannak róla. A miniszterelnök soha nem is titkolta, merre akar haladni - jó öt éve meghirdette az illiberális államot, és megnevezte a példaképeket is: Oroszországot, Kínát, Törökországot, valamint Szingapúrt. Azóta egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy javítsa a kapcsolatokat ezeknek az államoknak a vezetőivel. Közben azonban mind inkább szembekerül az unió irányvonalával.
Nemigen van olyan kollégája, akivel az utóbbi időben többször tárgyalt volna, mint az orosz államfővel. A lényeg ezúttal is az, hogy látványos politikai gesztust kíván tenni. Nála senki sem keresi tudatosabban Putyin közelségét, főleg a térségen belül. Szerinte nem az értékeket, hanem az érdekeket kell tekintetbe venni Moszkva, Peking és a közép-ázsiai autokráciák esetében. A keleti nyitással piacokat próbál szerezni, az ezzel kapcsolatos nyugati bírálatokat „kettős mérce” címén utasítja vissza. Amiben van is igaza, ha a német gazdaságpolitikát vesszük.
Ám politikája már jó ideje túlvan azon, amit a gazdasági célszerűség diktál. Rajta kívül senki sem dolgozik ennyire intenzíven az EU-ban illiberális szövetségek összekovácsolásán. Senki sem mutatkozik ilyen szívesen populisták, diktátorok és szélsőjobbosok társaságában. Évek óta akadályoz fontos döntéseket mind az unióban, mind a NATO-ban.
Krekó Péter azt mondja, a politikust nem csupán az vezérli, hogy modellt lát a tekintélyelvű rendszerekben, továbbá arrafelé gyakran sötét gazdasági érdekei vannak, ám egyúttal hídépítőnek és közvetítőnek tartja magát a Kelet és a Nyugat között. Tamás Gáspár Miklós úgy értékeli, hogy Orbán egyfajta romantikus nacionalizmust alakít ki, benne olyan őrült elemekkel, mint hogy a magyarok – török népként – egyedül vannak Európában. Ezáltal azonban Magyarország egyre inkább hátat fordít a Nyugatnak, mindenféle értelemben.
Financial Times: Magyarország túszul ejtette a NATO-t
Csak súlyosbítja a Nyugat aggályait, hogy Orbán Viktor ismét vendégül látja Putyint, mivel a kapcsolatok egyre intenzívebbek a két ország között. A sűrű találkozók rávilágítanak arra, mekkora a politikai vonzerő a nyugati liberalizmus két önjelölt ostora között. A Carnegie Europe elemző intézet igazgatója, Szlovákia volt NATO-nagykövete, Tomas Valasek azt hangsúlyozza, hogy a magyar politikus senkitől sem hagyja befolyásolni magát és jól csinálja. Így olyan modellre van szüksége, amely nem különbözik az orosztól, így fel tudja használni az állami forrásokat, hogy hatalmon maradhasson.
Bár európai diplomaták szerint Orbán sem az EU-ban, sem az Észak-Atlanti Szövetségben nem képvisel kifejezetten Moszkva-barát vonalat, ám egyes lépései és az erősödő gazdasági szálak kételyeket ébresztenek azokban, akik gyanakodva figyelik az orosz elnök szándékait és befolyását. Magyarország gyakorlatilag túszul ejtette a NATO és Ukrajna viszonyát, mégpedig egy igen érzékeny időszakban és ebből a Kreml húzhat hasznot. Budapest nemrégiben lehetővé tette, hogy odaköltözzön a Nemzetközi Beruházási Bank és félő, hogy bizonyos kiváltságok alkalmat adnak annak a pénzmosásra.
Míg több közép-európai kormány is csökkenteni igyekszik energiafüggését Moszkvával szemben, a magyar vezetés éppen az ellenkező irányba tart. Bírálók úgy vélik, hogy a paksi bővítés terve igen előnytelen magyar szemszögből. Rácz András, a Német Külpolitikai Tanács szakértője ugyanakkor azt mondja, hogy a kapcsolatok ugyan egyre szorosabbak, de nem barátságra épülnek. Magyarország mindenekelőtt a NATO tagja, így itt érdeken alapuló partnerségről van szó, amiben azonban mindkét oldalon sok tekintetben nincs meg a bizalom. Ám Moszkva a magyarokon keresztül képes befolyásolni mind az EU-t, mint a katonai szervezet és ez az, ami fontos.
Die Presse: Eurázsia, Paks, közel-keleti egyházfők
Orbán és Putyin megpecsételik a régi atlanti időszak végét, írja a német lap. A mostani út során nagy hangsúlyt fektettek a gondos rendezésre, miközben a két vezető rendszeresen leül egymással, hol itt, hol ott. A bírálók sokszor úgy állítják be, hogy itt két autokratáról van szó, aki elszigetelődött a világban. A magyar kormányközeli média ezért is emelte ki, hogy a miniszterelnök az idén már tárgyalt Merkellel, Macronnal, sőt Trumppal is. Azon kívül az orosz elnök az egyik legszámottevőbb és befolyásosabb politikus, aki csak létezik.
A körítés ezúttal voltaképpen érdekesebb volt, mint maga a megbeszélések tartalma. A magyar fél egyidejűleg bonyolította le az Eurázsiai Fórumot, valamint a közel-keleti egyházfők konferenciáját. Az elsőn Matolcsy György bejelentette, hogy új korszak indul, és az évszázadok alatt majd elvezet Európa és Ázsia egyesüléséhez. Közben a magyar vendéglátók megakadályozták a NATO közleményének elfogadását Ukrajna ügyében. A másik rendezvény arra volt jó, hogy Orbán és Putyin a kereszténység védelmezőjének szerepében léphessen fel. Mindkettő egyben kritikát jelentett a Nyugattal szemben. Brüsszelben viszont aligha tetszik, hogy Eurázsia legyen az EU helyett, hogy a magyar politikus zárja a sorokat az orosz elnökkel és megvétózza az ukrán nyilatkozatot.
Paks-2 politikailag nagy hullámokat kavart, mivel sokan veszélyesnek vélik, hogy Magyarország az energiaellátásban még inkább függő helyzetbe kerül az oroszoktól. A finanszírozást is Moszkva vállalta, ennek részleteiről nyilvánosan keveset tudni. Az orosz-ukrán konfliktus óta a földgázból is politikai ügy lett. A Kreml a szállításokkal jövő évtől kezdve el akarja kerülni Ukrajnát. Magyarország a Török Áramlaton keresztül évi hat milliárd köbméter gázt kapna. Ennélfogva nem véletlen, hogy egy hét múlva jön Erdogan. A gáztározók feltöltése is arra utal, hogy Putyin elzárhatja a csapot Kijev számára, mégpedig úgy, hogy ne veszélyeztesse az EU részére az utánpótlást.
Le Figaro: Magyarországot nem hatja meg az amerikai dorgálás
A gázszállítások jövője és a Paks-2, azaz a gazdasági együttműködés fellendítése áll Putyin budapesti útjának középpontjában, pedig a Nyugat nem nézi jó szemmel a kétoldalú kapcsolatok alakulását. Elemzők szerint az irány az, hogy Magyarország csak még jobban függeni fog az orosz energiahordozók szállításától. Emellett Moszkvából a magyar fővárosba költözött a Nemzetközi Beruházási Bank. A magyar ellenzék szerint az ezzel járó kockázatok messze meghaladják az előnyöket.
Az Egyesült Államok úgy látja, hogy Orbán Viktor vonzódását a Kelet felé egyre inkább befolyásolják az orosz, kínai és török érdekek. Az amerikai külügyminiszter pár hónapja arra figyelmeztetett, hogy Washington nem sok szolidaritást tanúsító szövetségese mind szorosabb viszonyt alakít ki nem demokratikus, a tengerentúli érdekeket keresztező államokkal, és ez veszélyeztetheti az információcserét Washington és Budapest között. A magyar kormány visszautasítja a szemrehányásokat és úgy tűnik, hogy azok nem is hatnak ki döntéseire.
Der Standard: Putyin karjaiban kötnek ki
A francia vétó nyomán a kommentár halottnak tekinti az EU bővítését a Nyugat-Balkánon, mivel a jelek szerint nem az számít, hogy a jelentkező államok mennyire hajtják végre az elvárt reformokat, hanem hogy mennyire állnak közel az Európai Néppárthoz. Ám ily módon csak Putyin karjaiba terelik Szerbiát és Montenegrót, illetve nem lehet csodálkozni azon, hogy a térségben egyre erősebb lesz az illiberális szárny. Az unió nem sokkal az új Bizottság hivatalba lépte előtt sutba hajította legfontosabb külpolitikai eszközét, vagyis azt, hogy hiteles perspektívát kínál a jelölt országoknak, amiért azok a liberális piacgazdaság és a nyílt társadalom útját választják. Ám mivel Franciaország útjába állt, hogy megkezdődhessenek a felvételi tárgyalások a modellnek számító Észak-Macedóniával, a régióban immár senki sem hisz a brüsszeli ígéreteknek.
A következmények azonnal megmutatkoznak: Szerbia máris Kína, Oroszország és Törökország felé fordul. Pedig Belgrádban, Montenegróban és a boszniai Szerb Köztársaságban eddig is igen jelentős Putyin volt befolyása. Észak-Macedóniában Párizs tudatlanságból és hozzá nem értésből tönkretette a brüsszeli törekvéseket és csakis Gruevszki pártjának kezére játszik, noha az jeleskedett a hatalommal való visszaélésben, a korrupcióban és a tekintélyelvű kormányzásban, amikor kormányon volt. Sőt, most újból győzhet, de hát az EPP tagja és ez úgy tűnik, mindent eldönt. Ugyanez vonatkozik arra, hogy az erősen demokráciadeficites Bulgária esetében feloldják az ellenőrző mechanizmust, a sokkal előrébb tartó Romániában viszont marad a megfigyelő rendszer. Csak éppen a bolgár kormánypárt szintén a konzervatív frakcióhoz tartozik Strasbourgban.
Guardian: Már illiberális demokráciáról sem
A demokrácia támadás alatt áll a Vasfüggöny utáni Európában, a kontinens középső részén Magyarországon a legrosszabb a helyzet. Így értékeli a nagy tekintélyű oxfordi elemző Timothy Garton Ash, akinek az elmúlt 30 évről készült könyvét, átdolgozott, felfrissített változatban most újra kiadták. Mint írja, az egykori események szemtanújaként olyan érzése van a Közép-Európában, mintha ott jönnének vissza a diktátorok. Kis János például a közelmúltban azt fejtegette neki, hogy Orbán tekintélyuralmi rendszert fejlesztett ki. A dolgok már idáig fajultak, hogy az antiliberális autokrácia épp úgy felülkerekedhet a régióban, mint a liberális demokrácia. A szerző úgy véli, hogy Magyarországon már illiberális demokráciáról sem lehet beszélni, sokkal inkább versengő tekintélyuralmi rezsim jött létre. De még így is sikerült elhódítani a budapesti főpolgármesteri tisztséget a hatalomtól. Ettől persze az ország még nem lesz újra demokratikus, de már felvillant a fény az alagút végén.
A cseheknél a kommunista idők egykori titkos ügynökének tekintett kormányfő, az oligarcha Babis együtt gyakorolja a hatalmat a részeges Zeman elnökkel, aki nyíltan rokonszervez a mai Oroszországgal és Kínával. Kelet-Németországban, a Stasi egykori hazájában a szélsőjobbos, idegengyűlölő AfD három tartományban is begyűjtötte a voksok egynegyedét. Ám tévedés mindennek kapcsán a demokrácia halálát emlegetni. A Nyugat nagy hibája az volt annak idején, hogy azt hitte: az újonnan felszabadult államok magától értetődő módon menetelnek a jogállam felé. Csakhogy felbukkant a színen a nacionalista populizmus. Az illiberális demokrácia, amely eleve önellentmondás, mint ahogy sült hógolyó sem létezik, szóval a fogalom arra jó, hogy leírja azt az állapotot, amelyben lebontják a demokráciát, de nem teljesen semmisítik meg. A hanyatlást meg lehet gátolni demokratikus, jogi úton, beleértve a tömegek békés tiltakozását.
Ebben a harcban Szlovákia jár az élen. Az új elnök asszony, Caputová, a „fal utáni Európa” által formált generáció kiváló képviselője. A németeknél az AfD nem fenyegeti alapjaiban a demokráciát, ám ezt nem lehet elmondania PiS-ről, amely egyértelműen a magyar példát igyekszik követni. Orbanizálni akar lengyel módra. De szemben áll vele az erős független sajtó, a jelentős ellenzék, a kormányellenes irányítás alatt álló nagyvárosok hálózata, valamint igencsak megmozdult a civil társadalom is. 1989 szelleme nem hagyja magát és egy új nemzedék száll szembe a populistákkal a térségben. És ha az EU kiáll a demokráciáért a tagállamokban, akkor megvan minden remény, hogy 10 év múlva ismét lesz alap a Berlini fal lebontásának megünneplésére.
Le Monde: Hiba azt gondolni, hogy sikertelen volt az átalakulás
Az újság egyik legnevesebb szemleírója, a volt főszerkesztő azt hangsúlyozza, hogy a 89-es berlini forradalom nem kudarc, sőt, a történelem kezdete lehet, csak újra ki kell találni az eredeti modellt. Sylvie Kauffmann úgy gondolja a Berlini fal leomlásának 30. évfordulója kapcsán, hogy a Nyugat kétszeresen is téved: először ha azt hiszi, hogy a német főváros volt a kezdet, hiszen Lengyelországban már augusztusban demokratikus kormány alakult, Magyarországon pedig az ifjú reformerek elűzték Kádárt, majd drótvágóval megnyitották a Vasfüggönyt. A másik hiba az, ha valaki azt gondolja, hogy sikertelen volt az átalakulás, amit az illiberális demokrácia két rossz szelleme, Orbán és Kaczynski testesít meg. Ennél nagyobb melléfogás nincs is.
Az uniós alapoknak köszönhetően hatalmas a gazdasági előrelépés, az emberek szabadok. Ám a fordulat után az elit csak egyetlen modellt ismert és az embereknek is csupán az volt a vágya: lemásolni a Nyugatot. A lengyelek sokkterápiát alkalmaztak, így elkerülték az oligarchák uralmát. Mások ezzel ellentétes utat választottak és a korrupció folytán elakadtak. Ám az mindenhol igaz, hogy nem szűkül a szakadék a kontinens másik feléhez képest. Sem gazdasági, sem szociális értelemben. És az elégedetlenség az EU ellen fordul. A Nyugat azonban nem törhet pálcát a Kelet felett, hiszen ő szolgáltatta a modellt, amely hosszú időn át bevált, de a 2008-as válsággal nem várt Orbánra, hogy az tárja fel a hiányosságait. Nem volt képes rátalálni a megújuláshoz szükséges alkotóerőre és bátorságra, és a végén megteremtette Trumpot, Johnsont és Salvinit. Ezzel együtt nem igaz, hogy a rendszerváltás a történelem vége lenne. Sokkal inkább lehetne kezdet.
