Előfizetés

Eurázsia hete

Azt állította Orbán Viktor (a Putyin orosz elnökkel lezajlott találkozója után), hogy a két ország „együttműködésének az alapja az a nagyon egyszerű földrajzi tény, hogy egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát, minden ország ott van, ahová a Jóisten teremtette.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a Jóisten a világot teremtette, nem az országokat, és nem is oda, ahol most vannak. Putyin pedig alig pár éve cserélte ki a házszámot a Krím-félszigeten. Ezért is szokták megkérdezni a magyar miniszterelnöktől, hogy mitől is ez a nagy barátság az oroszokkal. A házszám rossz válasz.
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (a budapesti Eurázsia fórumon), hogy a világgazdaságban „régi rendszerek omlanak össze, újak keletkeznek, régi barátságok mennek szét, újak alakulnak”, a két legerősebb szereplő továbbra is az Egyesült Államok és Kína, ám az Európai Unió lemaradt az államok közti versenyben.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió nem állam, ezért nem is maradhatott le az államok közti versenyben, ráadásul Szijjártó meg a főnöke nagyon nem szeretné, hogy az EU-ból valaha is állam legyen. De ha most kivételesen mégis államnak tekintjük, akkor Kína nem előzi meg, ugyanis a kínai GDP 2018-ban 14,14 billió dollárt tett ki, az Európai Unió összterméke pedig 18,7 billió dollárt. Szóval a régi rendszer nem omlott össze, viszont Szijjártó új barátokat keres. Aggódom. 
Azt állította Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (ugyancsak az Eurázsia fórumon), hogy vége a hiány korszakának, most a bőség időszaka következik: az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbá válnak.
Ezzel szemben a tény az, hogy bár az elmúlt 2-3 évben valóban olcsóbbak lettek a nyersanyagok, a 2000-es évek elejéhez képest drágultak. De ha valóban jön a bőség és az olcsóság, akkor vajon a magyar kormány miért ragaszkodik az egyre drágább atomenergiához? Lehet, hogy Matolcsy nem szólt Orbánnak? 
Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (a Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavatásán), hogy „a Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben, és – egyelőre még csak a virtuális világban – ott folytatják, ahol a Szamuelyk és a Csernyk száz éve abbahagyták.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a Lenin-fiúknak ma nincsenek utódai Magyarországon, ellenben Horthynak nagyon is, és ott folytatják, ahol Horthy abbahagyta. Lenin egyik utóda pedig, aki még a KGB-ben is szolgált, éppen most rázta meg a Várban Orbán Viktor kezét. Nem virtuálisan. 
Azt állította szintén Kövér (ugyanott), hogy Magyarország véglegesen csak akkor nyerhet, „ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy a külföldről pénzelt istentelenséggel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar történelemben még soha nem pénzeltek ekkora összegekkel senkit, mint amennyivel az istentelen Európai Unió az Orbán-kormányt. De remélhetőleg egyszer mégis lehet majd többséget szerezni velük szemben. És akkor Magyarország valóban nyerhet.

Vértanúk

Tessék csak megnézni a vértanúemlék 1934. márciusi, első avatásról készült filmhíradót, látni fogják, hogy a jelenlegi magyar kormány igazán csinosan reprodukálta az akkori külsőségeket. A Hungária kebelén keresztbevetett két magyar zászló például pont olyan volt, mint a régi, és bár Horthy Miklós jelenlétét fájón nélkülöznünk kellett, Orbán Viktor szerencsére ott volt, Kövér László pedig beszélt is.
Én persze telhetetlen vagyok, ezért szívesen végighallgattam volna vitéz Somogyváry Gyula a vörösterror áldozatairól írott alkalmi zöngeményét, különösen, mert a régi felvételen csak egyetlen strófája élvezhető. Kabay Kálmán meg Attila szimfónia címmel külön zeneművet szerzett erre a szép napra. Az hol maradt?!
Az ősmagyar jelképekkel dúsan dekorált emlékmű felavatása egyébként azért húzódott 1929-től egészen 1934-ig, mert a kirendelt szoborbizottság háromszor dolgoztatta át az oszlopon álló alakokat. Mondván, Hungáriában nem elég a méltóság és fenség, a nemzeti erőt reprezentáló férfialak pedig - mely akként látható, amint épp "megfojtja a destrukció hidráját" - ványadt és vérszegény. A huzavona aztán addig folyt, míg végül egyszerűbb volt kivárni a Tanácsköztársaság tizenötödik évfordulóját. (Amúgy meg, ellentétben az MTI állításával, a szobrot nem holmi kommunista partizánakció keretében döntötték le, hanem még 1945. április 16-án határozott úgy a Közmunkatanács, hogy "a már lerombolt Tisza-szobrot eltávolítja, ugyancsak eltávolítja a Vértanúk terén lévő ellenforradalmi emléket".)
De hagyjuk a tényeket, ezek amúgy sem fognak a Fidesz aljas indokokból táplálkozó emlékezetpolitikáján. Minél jobban tiltakozunk, annál több rossz, hamis, kirekesztő szobrot állítanak majd a pénzünkön. Kiáltsuk inkább az égre Szelőczei Kovách Aladárné Rombay Lilivel együtt Kiss Menyhért Magyar Miatyánkját: "Add vissza régi szép magyar hazánkat most és mindörökké, ámen!"
Kapcsolódó
Elszörnyedtek, amikor meglátták, mi került Nagy Imre helyére

Ő a mi emberünk!

Hat éve nincsen tévém, hat éve nem követem a magyar tévécsatornák úgynevezett kínálatát, és hat éve remekül érzem magam televízió nélkül, ám a napokban kíváncsiságból megnéztem néhány műsort. Azért tettem, mert bemutattak egy fiatalembernek, akinek nem értettem a nevét, úgyhogy rákérdeztem, mire furcsán nézett. 
Aztán társalgást kezdeményeztem vele, megkérdeztem, mivel foglalkozik. Nevetés harsant körülöttünk. Az asztalnál ki lettem röhögve, ez az ember ugyanis, akinek bemutattak, tévésztár, s vélhetően az elmúlt hat évben lett azzá, mióta én semmiféle műsort nem nézek. Szabadkoztam, hogy nem ismerem, de azt hitték, viccelek, hiszen amikor bejött az étterembe, minden szempár feléje fordult. Hazaérve beütöttem a nevét a keresőbe, s úgynevezett cikkeket találtam róla úgynevezett újságokban, amelyeket az udvariasság kedvéért nevezzünk most eufémisztikusan traccslapoknak. Ezekben a traccslapokban sokat trécseltek erről az emberről, amiből az derült ki számomra, hogy igazából a magyar médiát sem ismerem a maga mélységében. Elvagyok azzal az öt-hat lappal, amit rendszeresen olvasok. Hiba. 
A barátaimtól megkérdeztem hát, hogy miféle politikai műsorokat nézzek meg, mire mondtak néhány címet, amit az interneten is elérek, s biztosítottak róla, hogy jól fogok szórakozni. Igazuk lett.
Amikor egy bizonyos Bogár László elnéző mosollyal magyarázott a háttérhatalom működéséről, nem tudtam eldönteni, hogy stand up comedyt látok-e, vagy bejelentkezést egy diliházból. Röhögés közben eszembe jutott, hogy ez a gyógyíthatatlan, de szerencsére szelíd, ártalmatlan ember simán megélne belőle, ha haknizna a műsorával, aminek az a lényege, hogy a világpolitikai történések szálait egy titokzatos csoportosulás dörzsölt tagjai mozgatják évszázadok óta. Minden az ő akaratuk szerint történik, legyen az királygyilkosság vagy rendszerváltás, államcsíny vagy világháború, voltaképpen e pénzéhes háttérhatalom nyakába varrható a komplett világtörténelem az ősi Babilon bukásától kezdve a francia forradalom győzelmén át a most éppen furfangosan lebegtetett Brexitig – ám egyvalami ravaszul kicsúszott a titokzatos társaság markából! És ez az ördöngős valami nem más, mint Bogár László agya! 
Kezdem érteni, hogy minden előzetes találgatás ellenére miért volt képes győzni az ellenzék oly sok meghatározó jelentőségű helyszínen az önkormányzati választáson. A tévénézők alighanem gyakran elidőztek Bogár László arcán, s meggyőződtek róla, hogy nálunk mindenütt az efféle hóbortos alakok vannak hatalmon. Nem csoda, hogy le akarták őket váltani. 
Szóval azt kérem Karácsony főpolgármestertől: hagyja a csudába Tarlós és Demszky díszpolgári kinevezését, abból nem lesz semmi haszna. Inkább avassa díszpolgárrá Bogár Lászlót. A Lipótot pedig, könyörgöm, meg ne nyittassa! 2022-ben még szükségünk lesz Bogár László elméjére, arra a Csavaros Észre, amely addig ügyeskedett, míg az egész világot egyetlen szita mögé nem rejtette annak érdekében, hogy ezen az egy szitán végre átlásson. 
És: átlát!