A Berlini fal leomlásának 30. évfordulóján készített közvélemény kutatás azt állapította meg, hogy a közép-európaiak nagy része elégedett a rendszerváltás óta megtett úttal. De erre meg is van az okuk, hiszen szinte mindenki számára nagyot javult az életszínvonal. A lengyeleknél 81, a cseheknél 78, a magyaroknál 55 százalék gondolja így. A nagy többség helyesli a többpártrendszert, a piacgazdaságot, valamint az uniós és a NATO-tagságot. Azért szép számmal akadnak olyanok, akik nem mentek nyugatra, és úgy érzik, hogy az út szélén hagyták őket. Amúgy a nagyfokú kivándorlásban nem csupán a magasabb bérek játszanak szerepet, hanem az is, hogy odaát jobbak a közszolgáltatások és ritkább a korrupció. Az orvosok és nővérek elvándorlása miatt romlott az egészségügyi ellátás, főleg a kisebb településeken.
A Pew azt is megállapította, hogy a politikusokat a közvélemény pontosan olyan cinizmussal figyeli, mint nyugaton. A magyaroknál 71 százalék látja úgy, hogy a hatalmasságok egyáltalán nem törődnek vele. (A franciáknál 76 százalék van ezen a véleményen.) A fejlettebb államokban az elit miatt érzett felháborodás a nacionalisták és a populisták voksait gyarapítja, lásd a Brexitet és Trumpot. Magyarországon és Lengyelországban a vesztesek általában a liberalizmust és a Nyugatot okolják. A szocializmus bukása után a régi vezetésből sokan átmentették magukat, ám pályájuk megtört. Ezt több helyütt is meglovagolták a populisták. Szerintük az igazi függetlenség akkor jött el, amikor ők hatalomra kerültek.
Magyarországon a forradalmi antikommunistából lett populista miniszterelnök nyugatellenes retorikával szerez támogatást. Arról beszél, hogy a kisembert védi, akit elnyom a nagyképű liberális elit. Utóbbi szerinte a Nyugatot majmolja, noha az lenézi a bugrisnak tekintett keletieket. Továbbá hogy meg kell újítani a nemzeti és keresztény értékeket. Orbán hozzáteszi, hogy ő pontosan ezen dolgozik. Elutasítja az emberi jogok, a tolerancia és a közmegegyezés liberális értelmezését.
Az új tagállamok sokkal kevésbé liberálisok, mint a Nyugat. A magyar rezsim leépítette a fékeket és ellensúlyokat, ideértve a bíróságokat és a médiát. E visszalépések ellenére hatalmas a haladás 1989 óta. A kelet-európaiak még sosem voltak ennyire szabadok, nem éltek ilyen jómódban.
FAZ
A magyar kormány először csak felfüggesztette az erősen vitatott tervet, most azonban már teljesen visszalépett a közigazgatási bíróságok felállításától. Az idevágó törvényt még az előző miniszter, Trócsányi László terjesztette be, ám bírálók attól tartottak, hogy annak segítségével a Fidesz neki engedelmes bírákat nevez majd ki. Merthogy az igazságügyi tárca igencsak beleszólhatott volna a posztok betöltésébe. Arról nem beszélve, hogy a párt ezúttal is gyorsított eljárással, érdemi vita nélkül verte keresztül a jogszabályt.
Az uniós partnerek aggodalommal figyelik a többi közt igazságügy helyzetét, éppen ez volt az egyik pont, ami miatt jogállami eljárást indult az Orbán-kabinet ellen. Egyébiránt a készülő szabályozás belejátszott abba is, hogy Trócsányi végül nem lehetett EU-biztos. Utódja, Varga Judit, aki most bejelentette, hogy ejtik az elképzelést, tagja annak a háromtagú bizottságnak, amely tisztázni igyekszik az ellentéteket az Európai Néppárttal. A megbékélést szolgálja az is, hogy Handó Tünde ott hagyja a Bírósági Hivatalt és alkotmánybíró lesz. Polt Pétert viszont megerősítették tisztségében, noha ellenzéki erők támadják, mivel idáig alig-alig vizsgált ki korrupciós vádakat vezető fideszes politikusok ügyében.
A jogállam szempontjából veszélyes tervet vont vissza a jobboldali-nemzeti Orbán-kormány, amikor végleg lemondott a közigazgatási bíróságokról. A jogszabályt különösen a Velencei Bizottság kifogásolta, mert a hatalom határozhatta volna meg, hogy kiből lehet vezető bíró az új testületekben, amelyek olyan kényes kérdésekben ítélkezhettek volna, mint a választási eredmény ellen benyújtott panaszok, vagy a kormány hű médiahatóság döntései elleni fellebbezések. Ilyen ügyekben a hagyományos bíróságok gyakran a kabinet szája ízétől eltérő döntéseket hoztak. 2010 óta a magyar igazságszolgáltatás erős nyomás alatt áll. A Bírósági Hivatal zaklatja azokat a bírákat, akik nem hajlandóak beállni a vonal alá. A bírák idő előtti nyugdíjazása is azt szolgálta, hogy lojális utódokkal töltsék be a helyüket.
Az újság sajnálattal állapítja meg, hogy a közelgő brit választásokon a toryknak áll a zászló, noha Johnson nacionalista irányba tolja el a pártot, amikor az uniós kilépéssel igyekszik megteremteni az ország önrendelkezését. A gond az, hogy a nacionalisták nem veszik figyelembe, hogy a távozás mekkora gazdasági hátrányokkal jár majd az ország számára. Ennek oka az lehet, hogy a Brexitnek ott vannak a legelszántabb támogatói, ahol leépült az ipar, lepusztult a környék.
Persze ehhez látni kell, hogy a nacionalista mozgalmak mindig azt ígérik, hogy mindenkinek egy csapásra megoldódnak a gondjai, amint kivívják a szuverenitást. Ezért már rengetegen áldozták életüket a világban, ám csak azért, hogy a végén kiderüljön: egy korrupt elitet segítettek hatalomra és az saját meggazdagodására használja fel a lehetőséget. Hogy azután az emberek nem tanulnak a leckéből, annak az az oka, hogy a nacionalista vezérek nem egyöntetűen azt hangoztatják: az ő nemzetük nem olyan, mint a többi. Más, kivételes. A kudarcokért viszont másra hárítják a felelősséget: a kisebbségekre, a sajtóra, idegen államokra. Ha ezek után sem hallgat el az elégedetlenség, akkor jön a börtön, illetve vesznek saját kézbe szerkesztőségeket.
A tekintélyelvű populista nacionalizmusnak sokféle válfaja létezik, legyen szó, az USA-ról, Magyarországról, Lengyelországról, Törökországról, Indiáról vagy Brazíliáról, mégis sok benne a közös vonás. A Brexit nagy ellentmondása az, hogy britebbé akarja tenni a briteket, de pont az ellenkezőjét éri el, hiszen az angol nacionalizmusra épít, az pedig igencsak hasonlít a többihez. Pedig okulhatna Észak-Írország példájából, hiszen ott a mostani brit kormányt hatalmon tartó Unionista Párt a protestáns-keresztény ellentétek kihangsúlyozásával tereli el a figyelmet saját melléfogásaikról.
A sajtó után már az Európai Parlamentben is téma, hogy az Európai Bankfelügyelettől minden átmenet nélkül az egyik legbefolyásosabb pénzügyi lobbi szervezet vezérigazgatói székében landolna a magyar Farkas Ádám. Strasbourgban a szocialista frakció egyik tagja vetette fel, döbbenetesnek és felháborítónak nevezve, hogy a bankszektor rendjének egyik legmagasabb rangú őréből egyszer csak az egyik fő lobbista lesz. Hiszen új helyén betekintést adhat a hivatal döntéshozatali rendszerébe, azon kívül kihasználhatja személyes kapcsolatait. Vagyis innentől kezdve a bankok befolyásolhatják a születő uniós szabályozásokat.
A példa arra ösztönzi az EU-tisztségviselőket, hogy ne legyenek túl szőrös szívűek munkájuk során és akkor cserében jól fizető állás lesz a jutalmuk. A kérdés azonban az, folytatta a képviselő, hogy ez mennyire tekinthető etikusnak. Az illetékes biztos ugyan válaszolt az ülésteremben, de valójában adós maradt az érdemi felelettel. Ezért a törvényhozó hivatalos panaszt akar benyújtani az európai ombudsmannál.
