sütőtök;Fővárosi Negyed;

2019-11-10 11:19:18

A november slágerétele

Az elmúlt hét a halloween, Mindenszentek, halottak napja ünnepkör jegyében telt. Itthon is elterjedt a „halloween-tök” ablakba helyezése, melynek szem- és szájrésein démonian világított a belé helyezett égő gyertya fénye.

E hagyománynak köszönhetően a novemberi hónap amolyan slágerételévé vált a sütőtökkrémleves. A tök Amerikából származik. Amint az étel neve is sugallja, sütve fogyasztották. A sütőtök sajátossága, hogy vastag a héja, ha megtisztítjuk, a súlycsökkenés a 10 százalékot is elérheti. A tököt ma már számos formában fogyaszthatjuk, süthetjük, főzhetjük, ehetjük főételként, köretként, salátaként vagy akár édességként, lekvárt is befőzhetünk belőle. De akár takarmányként is adhatjuk az állatoknak.

A sütőtök egykor valóságos népéteknek számított, a húszas évektől a második világháborúig nagy mennyiségben árulták a piacokon. Később azonban szinte eltűnt a kínálatból, legfeljebb bébiételként találkoztunk vele, amit komoly fenntartásokkal szemléltünk. A sütőtök másodvirágzása az utóbbi másfél évtizedben indult el, krémlevesként a 2000-es években vált mind népszerűbbé. Roppant egészséges ételnek számít, hiszen jelentős mennyiségben tartalmaz A- és C-vitamint, béta karotint, ballasztanyagokat. Nagy előnye, hogy viszonylag gyorsan az asztalra kerülhet. Szakácsok elsősorban a hokkaidót ajánlják a krémleves elkészítéséhez. A sütőtöknek ugyanis többféle változata is van, az említetten kívül létezik kanadai, illetve nagydobosi, a rendszerváltás előtt itthon elsősorban ezt a fajtát ismertük. A japán sütőtökként, vagy red kuriként is ismert hokkaido sütőtök héja sötét narancssárga, már-már piros. Míg egy dobosi tök 2-3 kilogramm, a hokkaido nem nyom többet másfél kilónál. A húsa nagyon finom, mindig édes, és igen kellemes sütőtökaromával is rendelkezik. A belőle kigyűjtött magot meg kell pirítani, s a krémlevessel együtt tálalni. A hokkaido egyetlen hátránya: ez a legdrágább fajta.

Végezetül egy sütőtökkrémleves recept a nyolcvanas évek elejéről: „Hozzávalók 4 személy részére: 70 deka sütőtök, 1 csomag vegyes zöldség, 25 deka csont, 1 kávéskanál vaj, 1 deci tejszín, 2 darab tojássárgája, csipet só, cukor, kevés liszt. — A csontból és a zöldségekből erős csontlevest főzünk. Közben a tököt megtisztítjuk, húsát vékony metéltre vágjuk. Felhevített vajon kissé megpároljuk, kevés liszttel meghintjük, majd rövid lével felengedve kiforraljuk. Tűzről levéve, finom szitán áttörjük. Felengedjük kb. 1 liter csontlével, csipet sóval, cukorral ízesítjük és felforraljuk. Közvetlen tálalás előtt tojássárgájával elkevert tejszínnel behabarjuk. Pirított zsemlekockákat kínálunk hozzá.”