Merjünk magyarok lenni?

Miniszterelnök úr, én merek. Csak azért szeretném megnyugtatni, mert a pénteki rádióbeszédében picit szomorkodni tetszett azon, hogy az ellenzék az istennek sem érti, miért kell nekünk háborús bűnösöket ölelgetni. Pedig ez a „nemzeti alapú külpolitika”. Ahogy mondani tetszett: „Merjünk magyarok lenni!”

Kovács Zoltán államtitkár ezt előre tudhatta (könnyű neki, ő folyton ott sütkérezhet e szellemiség fényében, míg mi, kevésbé szerencsés milliók, csak péntek reggelenként részesülhetünk benne). Ő már a Putyin-találkozó után megdorgálta a hápogókat: „az ellenzék abszurd, álszent, képmutató értelmezést ad a kapcsolatok jellegéről, és… az ő aktív segítségükkel a nyugati sajtó is”. Elég ebből az álszent képmutatásból, többé nem is izgatom magam, hogy Erdogan a világ egyik legerősebb hadseregével ront neki az Iszlám Állam elleni küzdelemben kivérzett szíriai kurdoknak, de legalább mentőt se enged a területre, ha már népirtás, az legyen alapos. Az sem fog aggasztani, amit a kedves vendég otthon művel. Például hogy a felkorbácsolt gyűlölet eredményeként (ebben mondjuk a mi főnökünk sem piskóta) Törökországban egy 19 éves fiút egészen, egy öregembert meg félig agyonvertek, pusztán, mert kurdul beszéltek. Magyarként persze ezt kínos hallani, hiszen éppen most tetszenek – helyesen – szót emelni az ukrajnai magyarok anyanyelvi iskoláztatása érdekében. Mindegy, részemről megígérhetem, hogy tőlem legközelebb jöhet az észak-koreai diktátor is, nem moralizálok, hasonlóhoz a nyugati sajtónak sem adok aktív segítséget, nehogy szó érje a ház elejét. Szerencsére nem is tudom a nyugati sajtó telefonszámát, úgy nézem, Facebookon sem vagyunk ismerősök, úgyhogy nem is esem kísértésbe.

Megértettem: a „merjünk magyarok lenni” aktuálisan azt jelenti, hogy vágjunk jó képet Erdogan minden disznóságához. Csakis így remélhetjük, hogy minket kihagy, amikor ráereszti Európára a menekülteket. Mert ezt fogja tenni, amikor majd elege lesz a hülye Unió piszkatúrájából, illetve kevesli az onnan kapott pénzt. Pár milliárd euró azért egész jól lecsillapítja az ember jogos haragját. Azt még nem látom át, hogyan fogja Erdogan egyenként minden migráns lelkére kötni, hogy bármerre mehet, sőt menjen is, de a baráti Magyarországot kerülje el. Esetleg olyan térképeket adhat a kezükbe, amelyiken mi rajta se vagyunk, Budapestet úgyis olyan könnyű összekeverni Bukaresttel. Különben is el lesznek foglalva a hajadonok megerőszakolásával és a keresztény kultúra lerombolásával, közben az a kis kerülő meg sem kottyan. Valószínűleg ilyesmi oka lehetett annak is, hogy az első nagy menekülthullámból egy lélek se maradt nálunk, ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban. Erdogan már akkor szólhatott nekik, hogy a magyarokat kéretik békén hagyni.

Azért jó volna pontosítani, mi mindent kell elnéznünk cserébe. Például hány halottat? Hány lábát vesztett, vérző vagy megégett kisgyereket? Hány megkínzott és lemészárolt kurd politikusnőt, aki éppen a vallások békés egymás mellett éléséért küzdött? Mondjuk még tíz, még száz, még ezer jöhet, de tízezer azért már sok lenne? Vagy ölni lehet, de hajas fejbőrt nőről letépni azért picit túlzás? Többet lehetőleg ne nagyon forduljon elő? Legfeljebb egyszer-kétszer, kivételképpen?

Akárhogy is, miniszterelnök úr megmondta, hogy ez a külpolitika összhangban van az ösztönvilágommal. Mármint a „magyarok ösztönvilágával”, amibe remélhetőleg én is be vagyok számítva. Hiába, ő a Nemzet Pszichoanalitikusa. Ott fekszünk a díványán, belénk lát, és mi felnézünk rá. Illetve azt mégsem, mert mint elmagyarázta, a magyarok „politikai filozófiája…egy szóban összefoglalva: szemmagasság. Magyar ember nem szeret se le, se fel nézni.” Ne tessék azt mondani, hogy „egy szóban összefoglalva” ez hülyeség, és sem az Unió bosszantásának öröme, sem a klienseknek remélt keleti üzletek (lásd, hogyan lesznek Mészárosék a Paks 2 vagy a kínai vasút építésének legfőbb magyar haszonélvezői) nem érik meg a blamát.

Csak egy kérdésem maradt. Tudja-e miniszterelnök úr, kitől idézte ezt a „Merjünk magyarok lenni!” mondatot? Teleki Pál egyik utolsó beszédéből. Röviddel utána főbe lőtte magát, mert úgy érezte, hazája jó hírét, tisztességét játszották el, amikor Horthyék (szintén nemzeti érdekű külpolitikára hivatkozva) csatlakoztak az agresszor Hitlerhez Jugoszlávia lerohanásában. Teleki életútjában bőven vannak vállalhatatlan részek, de ismerte a lelkiismeret szó jelentését. A volt kormányszóvivő Kovács persze az ilyesmit szintén „abszurd, álszent, képmutató” magatartásnak nevezné.

Miniszterelnök úr, én teljes mértékben azonosulok az Ön felszólításával: merek magyarnak lenni. Ezért fontos nekem, nekünk a magyarok becsülete. Ezért fáj, ha külső kényszer nélkül, szabad akarattal engedik, hogy azt véres kezekkel fogdossák össze. Ezért mentem tüntetni Erdogan ellen. És ha már Teleki, idéznék tőle még valamit: „Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást vagy rangot töltsön is be”.

A szerző volt országgyűlési képviselő