vasárnapi zárás;

2019-11-12 06:30:59

A vasárnapi nyitvatartás korlátozására kéri a szakszervezet Karácsony Gergelyt

Délután kettőkor bezáratnák az összes bevásárlóközpontot.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitvatartás korlátozását kezdeményezi - írja a Magyar Nemzet, amely szintén megkapta a levelet.

A több mint 400 ezer ágazati munkavállalót képviselő szakszervezet azt szeretné, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb áruházakat működtető budapesti cégek 2020-tól vasárnaponként csak 14 óráig üzemeltessék boltjaikat, és ezáltal a munkaerőgondokkal küzdő kereskedelemben a dolgozókat ne terheljék fölösleges túlórákkal. A vásárlások idejének hétvégi rövidítése a főváros környezetterhelését is csökkentheti - véli a szakszervezet.

"Ez az elképzelés illeszkedhet a főpolgármester úr által meghirdetett fővárosi programhoz, amely a közszféra cégeinél megtiltaná a dolgozók túlóráztatással történő kizsigerelését. Emellett ez a lépés megfelelne a meghirdetett klímavészhelyzeti állapot érdekében tett törekvéseinek is, amihez konkrét megoldást kínálunk a mindennapi életben szinte mindenki által igénybe vett kereskedelem területén" - fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. Kijelentette, hogy hétfőnként tisztább levegőjű Budapestre ébredhetnének a helyiek, ha vasárnap korábban állnának le a nagy bevásárlóhelyek.

A KDFSZ elnöke megjegyezte: Karácsony Gergelyék a klíma védelmében hivatalba lépésük óta több olyan intézkedést helyeztek kilátásba, amelyek jóval nagyobb áldozatot kívánhatnak az egész nemzetgazdaságtól. A bolti dolgozók érdekében tett gesztus pedig - amely nem lehet utasítás, mert az állami cégekkel ellentétben a versenyszférában nem léphet fel munkáltatóként a főpolgármester, hanem csak Budapest klímabarát vezetőjeként, aki a fővárosiak életminőségét javítaná - Bubenkó Csaba szerint precedensértékű lehet más nagyvárosok számára is.