Női kézi: elhalasztották a szerdai meccset, mert Franciaországban ragadt a Siófok csapata

Publikálás dátuma
2019.11.12. 16:01

Fotó: Shutterstock
Az összecsapás elhalasztását kérték a Magyar Kézilabda Szövetségtől, miután törölték a járatukat.
A Siófok KC kérésére elhalasztották a Dunaújváros elleni, szerdai női kézilabda bajnoki mérkőzést. A Balaton-partiak közösségi oldala szerint az együttes Franciaországban ragadt járata törlése miatt azután, hogy vasárnap 32-24-re győzött a Nantes vendégeként az EHF Kupa selejtezőjében. A Siófok ezt követően kérte a Magyar Kézilabda Szövetségtől szerdai NB I-es összecsapása elhalasztását, amihez az MKSZ és a Dunaújváros is hozzájárult. Az új időpontról – amennyiben a Siófok bejut az EHF Kupa csoportkörébe – a csapatok az európai sorozat jövő keddi sorsolását követően egyeztetnek. A siófokiak – várhatóan – kedden tudnak hazautazni Franciaországból.

Babos nyolcaddöntős Tajvanban

Publikálás dátuma
2019.11.12. 15:39

Fotó: babostimea.hu
A tizenhat közé jutott Babos Tímea kedden a 125 ezer dollár (37,5 millió forint) összdíjazású tajvani keménypályás női tenisztornán.
A világranglistán 104. játékos - honlapja szerint - a selejtezőből érkezett indonéz Aldila Sutjadival kezdett. A WTA-rangsorban 357. ellenfél megnyerte az első nyolc labdamenetet, és 6:2-re hozta a nyitószettet. 
A 44 perces második felvonásban az MTK játékosa 5:4-nél brékelt, majd a döntő játszmában 3:0-ra vezetett, riválisa felzárkózott, ám ezután már nem nyert gémet.
A második helyen kiemelt Babos következő ellenfele az ausztrál Storm Sanders (424.) lesz, akivel 1/1-re áll a győzelmi mérlege.

Eredmény: 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea (2.)-Aldila Sutjadi (indonéz) 2:6, 6:4, 6:3

Rangadó-paradicsom

Publikálás dátuma
2019.11.12. 12:30

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
A jelenkor magyar futballjában sokkal könnyebben épülnek stadionok, mint komoly csapatok.
Néhány nappal a Puskás Ferenc stadion újjáavatása előtt azt mondta az MLSZ elnöke: nagyon örülne, ha kettős rangadókat is rendeznének a kapuit pénteken kitáró létesítményben. Ennek mindenki nagyon örülne, csak akad egy aprócska, picinyke, pinduri bibi: nevezetesen, hogy a huszonegyedik század magyar futballjában szóló rangadót sem lehetne tartani, mert nincs meg a rang, amelyet bármelyik bajnoki mérkőzés adna. Jóllehet vannak olyan vélemények is, melyek szerint a Magyarország–Uruguay válogatott találkozó telt háza népszavazás a labdarúgás mellett, magam úgy vélem, az emberek hetente voksolnak e témában, mégpedig döntő részben a távollétükkel. (A premier iránti érdeklődés meg mindenekelőtt a stadion nyitásának szól.) A legutóbbi – hivatalos besorolása szerint – első osztályú fordulóban a Debrecen–FTC meccs 8136 nézőt vonzott, az összes többi mérkőzés átlaga viszont még a kétezret sem érte el (1976-ra „rúgott”). A középérték a „ferencvárosi” mentsvárral együtt is 3003 volt, és ne firtassuk, kitett-e annyit egyáltalán...
Attól pedig tekintsünk el, hogy a hajdanán oly nagy, a Népstadionban rendszeresen megforduló csapatok jelenkori utódai közül az MTK és a Vasas az NB II-ben szerepel, mert a hazai népesség jelentős részének alighanem az is fejtörést okozna – sőt megoldhatatlan feladat lenne –, ha meg kellene neveznie három-három ferencvárosi, kispesti és újpesti labdarúgót a mostani mezőnyből. (A Kisvárda, a Mezőkövesd vagy a Paks a tárgykör tekintetében nyilván nem „játszik”.) 
Amikor a kettős rangadók a fénykorukat élték, klasszis futballisták sokasága futott ki a stadion gyepére a dupla program keretében. Az ötvenes években a vb-ezüstérmükkel össznemzeti sokkot keltő extraklasszisok brillíroztak a pázsiton, a hatvanasokban meg olyan virtuózok villogtak, akik szintén egy országot keserítettek el azzal, hogy mindössze bronzérmet nyertek a hatvannégyes Eb-n, és kétszer is a legjobb nyolc között búcsúztak a világbajnokságtól. Még a hetvenes esztendők elején is megrázó csapás volt a kontinenstorna ibolya szerény negyedik helye, valamint a müncheni olimpiai döntőben a lengyelektől elszenvedett, arcpirító 2-1-es vereség...
Na persze, hiszen a mércét az örökkévalóság jelentette. Azok, akik felmentést akarnak adni az utóbbi évtizedek – és különösen a jelenlegi, hiper mostoha dekád – viszontagságaiért, nem győzik emlegetni, hogy különböző korszakokat képtelenség összevetni. Ez azonban legföljebb részben igaz. Mert az mégis csak elárul „valamit”, ha – mondjuk – szériában kapnak meghívást a világ- és az Európa-válogatottakba egy nemzet játékosai. Márpedig a szolid vb-negyeddöntős hatvanas évek nagyságai közül Albert Flórián, Bene Ferenc, Mészöly Kálmán különösen kapós volt, ám feltűnt a nemzetközi csillagok között Farkas János, Novák Dezső, Mátrai Sándor, Sándor „Csikar”, Szűcs Lajos is. Ez már majdnem egy csapat... S ma vajon hány honfitársunk reménykedhet hasonló megtiszteltetésben? 
Pedig a hazai szövetség úgy harangozta be a mostani dekádot, mint „a megújulás évtizedét”. Kissé mintha elhamarkodta volna a nagy ív megrajzolását. Egyebek közt ilyen programot adott 2011-ben: „Az utánpótlás-válogatottakkal kapcsolatban az a célkitűzés, hogy a nemzetközi események felén ott legyenek, négyévente dobogós helyezést érjenek el.” Láttuk, mi történt a még mindig – de már honfitársaink nélkül – zajló U17-es világbajnokságon. Nemhogy három meccsen kilenc gólt szedtek be hazánk boldogtalan fiai, de olyan csapatok ellen „sikerült” csoportjuk utolsó helyét egyetlen árva ponttal megszerezniük, amely válogatottak (Nigéria, Ausztrália, Ecuador) az egyenes kieséses szakasz első körében kivétel nélkül vereséget szenvedtek, sőt úgy estek ki, hogy a nyolcaddöntőben együttvéve egy gólt értek el, viszont nyolcat kaptak.
A jelek szerint egyhamar nem várhatók valódi rangadók idehaza. De legalább az építészek büszkék lehetnek: úgy fest, a modern kor Magyarországán összehasonlíthatatlanul jobban megy stadiont, mint csapatot építeni.
Témák
labdarúgás