A WHO 2019 májusában elfogadta a betegségek nemzetközi osztályozásának legújabb átdolgozását, az ICD-11-et, mely így világszerte 2022. január 1-jén lép hatályba. Ez az osztályozás egy kódrendszer, mellyel nemzetközileg egységes szabványok szerint lehet rögzíteni a különféle diagnózisokat. Ez egyrészről egyszerűsíti a betegellátást, másrészről alapot ad jól használható, nagymintás egészségügyi statisztikák készítésére.
Amikor a háziorvos valamilyen gyógyszert ír fel a betegeknek, a recepten egy ilyen kódot is feltüntet. (A jelenlegi magyar kódrendszer az ICD hatályos, 10-es átdolgozásán alapuló, de attól formailag eltérő BNO-10.)
A tudományos akadémiák is úgy vélik, hogy az orvostudomány fejlődésével a kódrendszer ismételt átdolgozása elengedhetetlen, tartalmának változása pedig komoly hatással lehet az egészségpolitikára. Ha például egy korábban nem jól elkülönített betegségre időközben pontos diagnosztikai kritériumokat találtak és ez a betegség külön kódot kap, hamarosan pontos statisztikák születhetnek az elterjedéséről, ami pedig a megértéséhez és a kezeléséhez is közelebb vihet. Ugyanakkor a kódrendszer fontos üzeneteket is hordoz az orvostudomány aktuális állásáról és viszonyáról bizonyos társadalmilag is érzékeny kérdésekhez. Erre talán a legismertebb példa a homoszexualitás megítélése, amelyet az 1948-ban kiadott ICD-6-ban még a mentális zavarok közé soroltak, de a későbbi kutatások nyomán lekerült a listáról.
Az európai akadémiákban és orvosi akadémiákban aggodalmat keltett, hogy az ICD-11-be önálló fejezetként bekerült a hagyományos kínai orvoslás diagnosztikai rendszere olyan diagnózisokkal, mint „csíhiány-mintázat" vagy a „vérszárazság-mintázat."
Amire „hagyományos kínai orvoslásként" hivatkoznak, az Kínában, Koreában és Japánban alkalmazott több eljárás laza egyvelege, melyek nagyjából közös alapelveken nyugszanak, de – amint azt az akadémiák állásfoglalása is leszögezi – a konkrét diagnózisban és kezelési módszerekben gyakran egyazon beteg esetében is jelentős eltérések vannak a hagyományos kínai orvoslás gyakorlói között. Ez felveti azt a kérdést, hogy vajon milyen minőségű statisztikák születhetnek egy ilyen kódrendszerre épülve?
A statisztikai használhatóságnál talán még nagyobb gondot okoz, hogy a hagyományos kínai orvoslás alapelvei alkalmatlanok arra, hogy az elfogadott tudományos módszerekkel bizonyítsák vagy cáfolják őket. (Ettől akár működhetnének is ezek az eljárások, azonban az alapok bizonytalansága miatt lényegében lehetetlen olyan szigorú tudományos kísérletekkel vizsgálni hatásosságukat, melyek elvégzése egyébként a nyugati orvoslásban egy eljárás alkalmazásának elengedhetetlen feltétele.)
Az ICD osztályozása nemcsak egy kódrendszer, hanem jelzi azt, is hogy a hivatalos orvostudomány széles konszenzussal milyen fogalmak mentén osztályozza a betegségeket. Mindez az jelzi, hogy a hagyományos kínai orvoslás fogalmai polgárjogot nyertek a betegségek világában. Így minden bizonnyal sokan kihasználják majd ezt annak érdekében, hogy a hagyományos kínai orvoslás eljárásait a nyugati medicina bizonyítékalapú módszereinek alternatíváiként hirdessék.
Röviddel az európai akadémiák állásfoglalásának megjelenése után az Emberi Erőforrások Minisztériuma benyújtott egy törvényjavaslatot, mely szigorítja az egészségügyi szolgáltatások biztosításának kereteit.
