Hongkongi tüntetések;

2019-11-18 17:30:43

Végső leszámolás előtt Hongkongban

Mintegy nyolcszáz tüntető rekedt a hongkongi Műszaki Egyetem épületében. Alig maradt élelmiszerük. Nem sok jóra számíthatnak.

Fontos részsikert értek el a hongkongi tüntetők. A helyi legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a rendeletet, amely büntethetővé teszi a tüntetők számára arcuk eltakarását. A taláros testület szerint ez a tilalom alaptörvénybe ütközik. A hongkongi kormányzat még október elején hozta meg intézkedését.

Félő, hogy vérbe fojtják a városban már öt hónapja zajló tüntetéseket. A helyi műszaki egyetemnél drámai helyzet alakult ki. Az épületnél hétfő reggel hatalmas tűz ütött ki, azután, hogy a megmozdulások résztvevői Molotov koktélokat dobáltak a rendőrök felé, hogy így akadályozzák meg az egyetem ostromát – közölte az AFP helyszínen tartózkodó újságírója. A belbiztonsági erők több száz egyetemistát vettek körül, akik az egyetem épületében sáncolták el magukat.

A rendőrség előzőleg azzal fenyegette meg a fiatalokat, hogy éleslőszert vet be velük szemben, mivel íjjal, nyilakkal, Molotov koktélokkal és csúzlival támadták őket. Az egyetemisták akciója során lángra kapott egy rendőrségi jármű. Egy rendőrt pedig nyíllal sebesítettek meg.

Pozitív végkifejlet egyre kevésbé várható a Műszaki Egyetemnél, melynek épületében becslések szerint nyolcszázan tartózkodhatnak. Amikor fiatalok egy csoportja megpróbálta elhagyni a helyszínt, a rendőrök könnygázt vetettek be az épület több bejáratánál. Később a tüntetők egy része ismét menekülni próbált, de a rendőrök ismét könnygázzal, majd vízágyúval válaszoltak. Több tüntetőt letartóztattak. Hui Csi-fung helyi demokrata képviselő szerint a jelek arra vallanak, hogy a rendőrség nem akarja megostromolni az egyetemet, arra vár, hogy a fiatalok hagyják el az épületet, s szaladjanak bele az általuk állított csapdába. A Reutersnek elmondta, „nem vagyok derűlátó. A képviselők és az egyetem vezetése is megpróbált egyezkedni a rendőrökkel, de az erre tett kísérlet kudarcba fulladt” – fogalmazott. Ezt megelőzően az egyetem elnöke, Teng Csin-guang felszólította az ellenállókat arra, hagyják ez az épületet, azt állítván, hogy a rendőrség tűzszünetet ígért erre az esetre. Az itt rekedt tüntetők helyzete idővel reménytelenné válik, hiszen élelmiszerkészletük igencsak megcsappant. A kínai pártlap hétfői kiadásában mindenesetre azt hirdette: nincs helye a kompromisszumnak.

Hongkongban egyre erőszakosabbakká válnak a tüntetések. A megmozdulások kezdetben amiatt törtek ki, mert olyan rendeletet hoztak, amely lehetővé tette volna, hogy a bűncselekménnyel vádolt kínaiakat kiszolgáltathassák Pekingnek. Ezt a rendeletet később visszavonták ugyan, de a tüntetők számára már nem volt megállás. A túlnyomórészt fiatalokból álló csoportok már demokratikus reformokat és a Kínához hű kormány leváltását követelik. Ebben a hónapban két tüntető vesztette életét.

Az emberi jogi aktivista, Joshua Vong szerint nincs alternatívája az erőszak alkalmazásának. „Békés megmozdulásokkal nem érhetjük el céljainkat” – hangoztatta Vong a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában. Elismerte ugyanakkor azt is, hogy csak az erőszak sem vezet eredményre. A rendőrség egyelőre tehetetlennek tűnik, mert ahogy fokozza az erőszakot a tüntetőkkel szemben, úgy nő a helyi lakosság ellenállása is. Vong az interjúban kifejtette, a belbiztonsági erők kezdetben csak tüntetőket tartóztatott le, aztán azokat, akik elsősegélyben részesítették a sérülteket, később a lelkipásztorokat is rács mögé dugták. Időközben már mintegy négyezerre tehető az őrizetbe vett személyek száma. Ennek következtében a hongkongiak is mind jobban összefognak a fennálló hatalommal szemben – vélekedik Vong.

Drámai fordulatot jelentett: a kínai néphadsereg szombaton a hongkongi utcákra küldte a katonákat azzal az indokkal, hogy csak a tüntetések utáni rend helyreállításában segédkeznek. Több tucatnyi katona jelent meg sportruházatban, a tüntetők által emelt barikádok közelében. Megfigyelők szerint egyértelmű erődemonstrációról van szó részükről, s azt demonstrálja, hogy Peking a hongkongi vezetés mögött áll és minden eszközzel meg is védi. Jelzés arra, ha a rendőrök átállnának a tüntetők oldalára, akkor beavatkozik a kínai néphadsereg.