Előfizetés

Zöldbankunk

A kereskedelmi pénzintézetek bizalmatlanok az önkormányzati és közintézményi projektekkel szemben, azonban egy állami hitelgarancia program, egy igazi zöldbank előre lendíthetné ezeket a fejlesztéseket – így fogalmazott egy a kormányzati programok kidolgozásában bennfentesnek mondható energetikai szakember. Nem tegnap: éppen hat esztendeje.
A nyilatkozat oka az volt, hogy a magyar kormánynak a szemére hányták, nem vesz tudomást arról, hogy akár 20-35 százalékkal is lefaraghatók lehetnének az energiaköltségek, ha az ilyen jellegű beruházásokat az MNB és az MFB együttműködése révén kedvezményes hitelekkel támogatnák. Abban az évben – vagyis 2013-ban – azonban semmi látszatja nem volt a jelenleg is kormányzó párt ígéretének, amelyet a 2010-es kampányidőszakban tett: felállítják ezt a bizonyos bankot. A jogos számonkérést akkor azzal utasították vissza, hogy Csehország, Bulgária és Románia is visszakozott a zöldberuházások támogatását illetően. Mindez tehát abban az esztendőben történt, amikor Matolcsy György – áldásosnak aligha mondható – első elnöki ciklusát megkezdte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén.
A klímakatasztrófa veszélyét ma már a jegybank sem tagadhatja, noha némileg finomkodva klímaváltozásnak nevezik, de ez legyen a legnagyobb baj. Afeletti örömükben vették tudomásul a problémát, hogy az Európai Újjáépítési és Befektetési Bank (EBRD) vállalta: egy népes nemzetközi zöldkonferenciát rendez Budapesten, amelyet Matolcsy György nyithat meg. Az MNB elnöke ez alkalomból felmondta a magyar kormány kilenc esztendeje saját magának feladott leckéjét: a bankoknak olyan termékeket kell kidolgozniuk, amelyek a zöldberuházások elterjedését segítik. Aki ismeri a NER gondolkodását – erre az elmúlt közel tíz év páratlan lehetőséget adott –, annak ez világos beszéd. Ha az EBRD erre ad pénzt – amelyet egyébként vissza is kell fizetni –, akkor esetleg megfontolják a kedvezményes hitelezés lehetőségét. Mészáros, Garancsi, Szíjj urak és társaik lassacskán már tarthatják is a markukat.

Trump hátsó fele

Szereti a hátsó feled! – mondta (nem pont ezzel a szóval) Volodimir Zelenszkijről Gordon Sondland, az Egyesült Államok EU-nagykövete az USA elnökének. A köztük lévő bizalmas viszonyt már az is mutatta, hogy Sondland egy kijevi vendéglőből a mobilján hívta a Fehér Házat, ahol kapcsolták is neki az államfőt. Trump olyan hangosan beszélt, hogy Sondland eltartotta fülétől a telefont, így az asztalnál ülő amerikai diplomaták is hallották, amint azt kérdezte, mi van a Bidenék elleni vizsgálattal. – Mindent megtesz, amit csak akarsz tőle – utalt az új ukrán elnökre a nagykövet. 
Ez csak egy elképesztő epizód a sok közül, amely az elnök elmozdítására irányuló kongresszusi eljárás, a még csak a tényfeltáró szakaszban tartó impeachment múlt heti meghallgatásai során került napvilágra. Sondland dúsgazdag szállodás, illetve bankár, a brüsszeli állást a Trump 2017-es beiktatási ünnepségéhez adott dollármillióiért kapta. Nem lehet ráfogni, hogy Obama, a Clinton-klán vagy Soros embere. Az idézett telefonbeszélgetésből egyértelmű, hogy Trump személyesen irányította a Bidenék elleni ukrán vizsgálatot sürgető kampányt. A fültanúk egyike megkérdezte Sondlandot, hogy mi az elnök véleménye Ukrajnáról. – Trumpot csak a nagy dolgok érdeklik – hangzott a válasz, amely utalhatott volna az oroszokkal vívott háborúra vagy a kelet-európai ország nyugati orientációjára is, de nem arra utalt. A nagykövet rögtön pontosított: Trumpot Ukrajnából csak a Joe Biden és fia elleni vizsgálat nyilvános bejelentése, illetve Kijevnek a 2016-os választásokba való (állítólagos) beavatkozása érdekli. Az előbbi a 2020-as kampány szempontjából fontos, hiszen Joe Biden az egyik legesélyesebb demokrata párti elnökjelölt, az utóbbi pedig azért, mert azzal esetleg el lehet terelni a figyelmet a (már bizonyítást nyert) orosz beavatkozásról. A teóriáról egyébként Putyin orosz elnök éppen Orbán Viktorral közös sajtóértekezletén beszélt, így a magyar kormányfő, ha akaratlanul is, de már megint belekeveredett az impeachmenttel kapcsolatos hírekbe. Az is kiderült, hogy az „ukrán szálról” szóló téveszmét Trump már börtönben lévő volt kampányfőnökének az orosz katonai hírszerzéssel kapcsolatban álló és azóta Oroszországba szökött munkatársa ültette el az elnök környezetében. Az immár a teljes nyilvánosság előtti meghallgatások ezen a héten is folytatódnak, de a kép már így is világos: elnök, bár a törvények szerint nem húzhat előnyt tisztségéből, a katonai segély visszatartásával megpróbálta az ukránokat az ő választási esélyeit javító lépésekre kényszeríteni. Trump méltatlan és alkalmatlan az elnökségre, jogi értelemben legalább fél tucat okot adott a leváltására, ennek ellenére még mindig az a valószínűbb, hogy az impeachment elakad a szenátusban. Az elnök hátsó felét védik a saját újraválasztásukért küzdő republikánus politikusok, akiket viszont a jobboldali választók szinte kizárólagos hírforrása, a FoxNews tévécsatorna tart sakkban. A számla majd 2020. november 3-án, az urnáknál nyújtható be.

Múlt és jelen

Ágh Attila „Ébresztő, MSZP” című írása tipikus példája annak, amikor egy múltba révedő egykori reformkörös megmarad régi szokásánál: mindig, mindenkinél, mindent jobban tud, fő ellenfelének pártja (vagy egykori pártja) mindenkori vezetését tartja, az önkritikát, a múlt tisztázását (valamint a rendszerváltozásban betöltött szerepének méltatását), és nem a jövőt tartja fontosnak. 
Szekeres Imre Hosszú menetelés című cikkére (október 29.) reagáló írását azzal kezdi, hogy a „Szekeres cikkéből az derül ki, hogy az MSZP vezetői semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”, és az MSZP vezetői úgy gondolják, hogy az ellenzéki oldalon az MSZP-nek a vezető szerep ma is automatikusan jár. Tekintsünk el attól, hogy Szekeres 2010 óta nem vállal vezető tisztséget a pártban, és ezt nyilván Ágh Attila is tudja (de így „ütősebbnek” tartja a mondását), és nézzük, miről írt, és miről nem a kritika alá vont szerző a cikkében. 
Kezdjük a rövidebbel. Egyetlen gondolatot vagy szót sem írt Szekeres az MSZP vezető szerepéről. A szocialista pártban senkinek sem jut eszébe az MSZP vezető szerepéről értekezni, és senki sem gondol arra, hogy „az önkormányzati választások után most minden az MSZP ölébe hullik”. 
Annak, hogy Budapesten a EP választások eredményéhez képest nagyobb arányban nyertek szocialista polgármesterek, semmi jelentősége nincs a jövőre nézve. Annál is inkább, mert az önkormányzati testületekben nem szocialista, hanem ellenzéki többség van. „Minden azon múlik a városokban is, hogy akik közösen állítottak jelölteket, képesek legyenek közösen kormányozni. (…) Politikai siker az MSZP részleges megerősödése, ami lehetőséget ad arra, hogy átgondolja saját politikai jövőjét (...) Bebizonyosodott, hogy a média nem mindenható, hogy politikai munkával lehet győzni. Helyes döntés volt az együttműködésre törekvés, s az is, hogy nem erről szólt a kampány. A minket érintő botrányok következtetéseit azonban le kell vonni, még ha az konfrontációval jár is. Nem lehet még zárt körben sem félreérthetően fogalmazni, nem lehet elmenni vitatott magatartású társaink ügyei mellett. A múlt tisztázása, a helytállás bizonyítása, a hibák elismerése nélkül azonban nem tudunk tovább lépni” – írta Szekeres. 
Az MSZP egyik alelnöke, Hegyi Gyula is arról ír 2019. október 17-i cikkében, hogy „Most az lenne a legfontosabb, hogy a versenyben maradt ellenzéki pártok megerősödjenek, növelni tudják saját támogatottságukat, éspedig nem egymás, hanem a Fidesz rovására és a közömbösek mozgósításával”. Szó sincs tehát a vezető szerepről. 
Ami a „múlt önkritikus feltárását” illeti, szerintem nem az a „három nagy folyamat fontos”, amit a politológus a hivatkozott könyvében részletesen kifejtett, de ez most nem érdekes. Az MSZP történetének feldolgozásáról – állításával szemben – számos értékes könyv jelent meg: pl. Feitl István, Ripp Zoltán, Lakner Zoltán és mások tollából. Szekeres Imre dokumentumok alapján dolgozta fel az 1994-98 közötti kormányzást nemrég megjelent könyvében. A 89-es reformkörök októberi találkozóján Ágh Attila „elősegíthette” volna az általa hiányolt szembenézést, de néhány nappal a rendezvény előtt lemondta előadását, és a mostani cikkéhez hasonló tartalmú levélben fordult a résztvevőkhöz. De nem vett részt azon a rendezvényen sem, amelyen Tóth Bertalan adott elfogulatlan összegzést az elmúlt harminc évről. Úgy tűnik, könnyebb neki légből kapott állításokkal hadakozni, mint érdemi kérdésekről vitatkozni. 
Egyébként látott már valaki olyan pártot (az egypártrendszeren kívül), amely azzal szórakoztatja a közönséget, hogy folyamatosan kemény önkritikát gyakorol, és fogadkozik, hogy ezentúl másképpen lesz? Többpártrendszerben a kormány munkájának kritikai értékelése és alternatíva felmutatása az ellenzék dolga, és nem a nyilvános önkritika. Csak a jövőképnek, a tetteknek és a személyiségeknek van politikai értelemben jelentőségük, a múlt értékelése a történészek dolga. 
Szekeres álláspontja – „az esélyteremtő újraelosztás rendszere garantálhatja csak a szabad és igazságos társadalmat, mert a tőke és a munka érdekellentétének szerepe az új világunkban is fennmarad” – nem gyenge közhely, hanem azonos az „új baloldal” skandináv típusú berendezkedést elképzelő felfogásával. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy „akkor van kormányzásra lehetőségük a modern, a világra nyitott politikai erőknek, ha az MSZP mint baloldali párt összefog a liberális és modernista pártokkal.” Sőt nem elég a nagyvárosokban megfelelő támogatottságot elérni, hanem a vidéken is sok új szavazót kell szerezni. 
Nem Szekeres az, aki mantrázik, hanem a veterán politológus, aki a balliberális elit egy részének régi mantráját mormolja: a Fidesz-kormány történelmi gyalázata, hogy „az országot kivezették Európából”; az MSZP „provincializálódott, egyre messzebbre sodródott az európai baloldalban való együttműködéstől (...) ellazsálta a választási kampányokat, és nem aktivizálta magát az EP választásokon”. De megkapja a DK is, mert „ugyanazokat a lapos közhelyeket mormolja, mint az MSZP”. A szerző mérnök-közgazdász